(A korabeli helyesírás megtartásával!)
Ha bár lassan, de mulnak a napok;
Nincs perc midőn búra ne volna ok.
Tengernyi a sok szent emlékezet,
De mindenik csak búval fog kezet.
Lelkesitő azonban érezni:
Hogy szent ügyért kell annyit küzdeni.
E gondolatra büszkeség virul;
Ah, de a büszkeség virága hull…
Gyökerestől kitépte a vihar,
Nem zöldel a remény sem oly hamar!...
E gondolatnál kebled, jó honom!
Egy testesült óriás fájdalom…
Hány honfi őszül? van fényes neve,
Bár honáért egy lépést sem teve;…
Téged, mint ifjat korán
meghata
Beteg hazádnak esdő szózata.
És a midőn e honra fény derült
A hon neked köszönte
a derüt;
Mert tettre kelt erődús szellemed -
Az, nem futok, nem
én!
Midőn végperced
lopva közelgett
Szived akkor is
imát rebegett;
Hosszan imádkozál –
éj telt bele…
Imád végét fölvivéd
az égbe. –
És imádat meghallgatá
az ég:
Hogy szép hazánk
viruljon ujra még!
És benne kar, szív
oly erős legyen:
Hogy úr legyen –
mint volt – föld-tengeren.
Forrás: Szines
könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és
a magyar írói segélyegylet alaptőkéje
gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina
úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése