Czeglédi Imre: Petőfi Gyulán

Kép forrása: http://www.panoramio.com/photo/67440728

Ferenczy Béni Petőfi szobrának felállítása, de még inkább a Petőfi emléktábla elhelyezése szükségessé tette újra Petőfi gyulai látogatásának megvizsgálást. Az igény először 1934-ben, Kohn Dávid cikkének megjelenése után vetődött fel. Akkor dr. Berényi Ármin kifogásolta Kohn cikkének több adatát és jó tájékozottsággal cáfolta meg több állítását. Kohn cikke bekerült „Az élet alkonyán” című emlékezésgyűjteményébe, így a városukat szerető gyulaiak mindennapi olvasmánya lett. Berényiét a ma már alig hozzáférhető Békés-megyei Hírlap lapjai őrzik, a cikk feledésbe merült, a kérdés kutatásánál senki sem hivatkozott már rá.

Cikknek végén Berényi joggal kívánta Petőfi ittlétének tisztázását:

„… a lángeszű költő és hazafi vármegyei törvényhatóságunk előtti szereplésének felkutatása méltó feladatot képezne, mert igaza van Berzeviczy Albertnek, midőn azt írja, hogy Petőfi nagy alakja az örökkévalóság számára avatja fel azt a helyet, ahova lép.”* (* Békés-megyei Hírlap 1934. aug-szept.)

Nem volt rá vállalkozó, sőt Berényi cikkével együtt feledésbe merültek Kohn cikkének hibái is. Három évvel később, 1934-ben cikkét változatlanul vette fel „Az élet alkonyán” című kötetébe, így a visszaemlékezést használók könnyen tévedhetnek, vagy fáradságos munkával esetről esetre kell kijavítaniuk a tévedéseket. Ezért vállalkoztam Petőfi gyulai szállásának megállapítására – ez tanulmányom újdonsága -, s Kohn Dávid egyéb tévedéseit is korrigálom: egyben igyekszem közzétenni az alig hozzáférhető helyi vonatkozású írásos emlékeket is.

Tanulmányomban gyakran hivatkozom Kohn Dávidra. Ez könnyen érthető. Ő hívta fel a figyelmünket városunk múltjának igen sok értékére, s ezeket – egy kissé a hírlapíró szemével – összegyűjtötte és kiadta. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a Petőfi-cikkének bírálatával nem Kohn Dávid munkásságának értékét akarom kisebbíteni, sőt, csak az elismerés és hála hangján szólhatunk városunk érdekében kifejtett fáradhatatlan munkájáról. El kell azonban jönnie annak az időnek is, amikor a helytörténet számára fontos anyagot megtisztítjuk a késői visszaemlékezések gyakori tévedéseitől, s történeti hitelét visszaállítva adjuk közre szűkebb hazánknak általa gyűjtött emlékeit.

Az első látogatás

Petőfi gyulai látogatása mezőberényi tartózkodásával kapcsolatos. Berényben lakott Petrics Sámuel hat legénnyel dolgozó, jómódú cipészmester, felesége Salkovics Krisztina, Petőfi apjának unokahúga. Fiuk, Orlay Petrics Sámuel – vagy ahogyan ő nevezte magát, Soma -, Pápán együtt diákoskodott Petőfivel. Ez a rokoni, baráti kapcsolat hozta Mezőberénybe a hányatott életű poéta-diákot először 1842. szeptemberében, s kellemes heteket töltött a vendégszerető családnál.

Lenkei Henrik: Petőfi és a természet 7., befejező rész

Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben, 1844

HASONLATOK

Tartsunk még futólagos szemlét Petőfi hasonlatai felett. Már apriorisztikusan felállíthatjuk a róluk való ítéletet. Ismerjük már Petőfi képzeletvilágát s ennek megnyilatkozási formáját. Láttuk személyesítéseiből, leírásaiból, hogy nála kép és érzés egyszerre születik. A kép  mindig érzést kelt bene s az érzés képben szeret kifejeződni. Ezért, ha elfogadjuk Gerber (Die Sprache als Kunst) felosztását, hogy a hasonlatok aszerint, amint a mondottnak analóg képpel való világosabbá, színesebbé tételét célozzák, esztétikaiak s aszerint, amint a kifejezés fokozásával, melyet a beszédnek egy ponton való időzése létrehoz, a hangulatra és az affektusra hatnak, retorikaiak, akkor Petőfiéit bizonyára az utóbbiakhoz kell majd sorolnunk. Ez okból Petőfi nem is időzik hosszasabban képeinél. Mihelyt megtették hatásukat, otthagyja s tovább siet az érzéskifejtésében. Öntudatlanul követte Goethe szavát: „Bilde Dichter, rede nicht.” Mert mihelyt a költő azt, amit mond, nem látja, már bölcselő. Az igazi költőt fantáziája mindig képekhez hajtja. Petőfinek sincs költeménye, melyben a kifejezett fogalom érzés, vagy eszme ne lehetőleg a természet köréből vett hasonlat alakjában jelennék meg.

Így a legelvontabb fogalom, az idő és korszakai változatos képekben nyernek testet előttünk: A múlt pusztaság vidéke, majd virány, melyről a hű emlékezet méh gyanánt hozza szívébe az első szerelmet! A rab felett hollósereg gyanánt gyűlnek meg az évek.

Nem kevésbé a többi szemlélhetetlen dolgok: A világ körüle sötét, éktelen vadon. Az élet kert. Minden egyes óra virág, míg a múltat s jövőt a gazdag jelen koszorúi takarják.

Azok a kedvenc gondolatok s fogalmak, melyek lelkét folyton eltöltötték, legdúsabb hasonlatválasztékban jelennek meg; úgy, hogy ha egy és ugyanazon természeti körből meríti is tárgyát, mindig új vonással és árnyalattal alkalmazza őket.

A (magyar) dicsőség hulló csillag, mely tündökölt, aztán lehullott a magasból és mindörökre elnyeli a föld. Majd tündöklő szivárvány, majd patak, melyből ajkai sok boldogító mámort ittanak. A képzelet sebes szárnyú sas, vagy üstökösként nyargal sivatag pusztákra, erdőkre. A saját lelke haragos felhő, mely villámokat ont. Majd bokor, melyen az ősz ellenére virítanak a boldog szerelemnek örökzöld lombjai. Majd szép napkeletnek virága, melyre örök tavasznap mosolyog. Az ő és kedvese lelke a csók tüzében összeolvad, mint hajnaltól az ég és a föld. Keble sötét föld, melyre egy fény jár csak: kedvesének képe. A remények repkednek mint szép madarak, míg a való, e zord vadász lelövöldözi őket, vagy pirosan kelnek, mint a nap szemeiből kilőtt sugarak. Érzelmei, mint a  felhők a nyári égen, jönnek, mennek. Haragja zuhatagos zord bérci patak, mely zúgva rohan a mélybe s vet szilaj habokat. Mielőtt álomra zárkózik, kedvese képe jelenik meg előtte, mint az égen, mielőtt az éj ellepi, mindig ott terem a szép alkony. Kedvese szempillájának fekete virágán a részvét könnyharmatja reszketett.

Lenkei Henrik: Petőfi és a természet 6. fejezet

Petőfi daggertipia eredeti lemez 

Forrás: www.fototortenet.blogspot

PETŐFI ALANYISÁGA A TERMÉSZETFESTÉSBEN

Az eddigi költeményekben a táj feltüntetése volt a költő fő célja. A hatás vázolása, melyet a vidék tett a költőre. Az érzések és gondolatok, melyek benne akkor uralkodnak s kelnek, mikor a külvilágot nézi, csak másodsorban jöttek figyelembe, míg a személyesítésekben bár egyénisége által színezett, inkább általános emberi vonások jutottak kifejezésre.

A mai lírai költészetnek egyik legfontosabb nyilatkozási s egyszersmind a természetfestés legmagasabb, mert legköltőibb módja azonban az, mely elsősorban a költő egyéni hangulatából indul ki s azt sugároztatja a természetre s annak minden részét csak a maga szempontjából tekinti.

Mert az erdő bármily sokáig zöldell, a patak bármily hangosan cseveg, egyhangúvá lesz előttünk, ha nem adjuk bele a saját gondolatunkat. Lelkünk a valódi élet után sóvárog mindig és mindenütt.

A tulajdonképi természetfestő költeményekben sem tagadhatja meg a költő egyéniségét s nem érheti be azokkal a műfogásokkal, melyek mozgást, cselekvést visznek a természet képeibe, ott is – mint láttuk – a költő saját hangulatát tükrözteti, de mégis úgy, hogy az, minden egészséges s benyomásoktól meg nem kötött lélekben ugyanazt a hatást idézhetné elő. Itt azonban az egyéniség teljesen kibontja szárnyait s csak azt látja, mi pillanatnyi lelkiállapotának megfelel. Így a természet pusztán szimbóluma lesz az ő lelkének, míg ott a táj sajátos hangulatának kifejezése a cél. Ezáltal a legkülönfélébb, a szemre nézve ellenkező tárgyak s jelenetek, sőt a térben is ellentétes természeti tünemények együvé kerülhetnek a költő egyéniségéhez való viszonyukban. S ez legkevésbé sem mesterséges eljárás. Az erős érzés minden külső jelenséget önmagával hoz kapcsolatba. A boldog ember azt hiszi, hogy ami szépet s kellemeset lát, csak azért van, hogy fokozza boldogságát s viszont a kétségbeesett azt gondolja, ami rút eléje akad, csak azért van, hogy őt bosszantsa. Éppígy ellenkezőleg: a boldog ember jókedve megaranyozza a sötétet is, a szerencsétlen a ragyogót is feketének látja, vagy haragszik, mért ragyog, mikor ő szomorkodik. Vagy példában: Fejem fölött az a fény a nap? vagy sírbolti lámpa? Igen, sírbolti lámpa, melynek bágyadtan pislogó sugara sötétségét a síri éjnek halvány pirossárgára festi.