Czeglédi Imre: Petőfi Gyulán

Kép forrása: http://www.panoramio.com/photo/67440728

Ferenczy Béni Petőfi szobrának felállítása, de még inkább a Petőfi emléktábla elhelyezése szükségessé tette újra Petőfi gyulai látogatásának megvizsgálást. Az igény először 1934-ben, Kohn Dávid cikkének megjelenése után vetődött fel. Akkor dr. Berényi Ármin kifogásolta Kohn cikkének több adatát és jó tájékozottsággal cáfolta meg több állítását. Kohn cikke bekerült „Az élet alkonyán” című emlékezésgyűjteményébe, így a városukat szerető gyulaiak mindennapi olvasmánya lett. Berényiét a ma már alig hozzáférhető Békés-megyei Hírlap lapjai őrzik, a cikk feledésbe merült, a kérdés kutatásánál senki sem hivatkozott már rá.

Cikknek végén Berényi joggal kívánta Petőfi ittlétének tisztázását:

„… a lángeszű költő és hazafi vármegyei törvényhatóságunk előtti szereplésének felkutatása méltó feladatot képezne, mert igaza van Berzeviczy Albertnek, midőn azt írja, hogy Petőfi nagy alakja az örökkévalóság számára avatja fel azt a helyet, ahova lép.”* (* Békés-megyei Hírlap 1934. aug-szept.)

Nem volt rá vállalkozó, sőt Berényi cikkével együtt feledésbe merültek Kohn cikkének hibái is. Három évvel később, 1934-ben cikkét változatlanul vette fel „Az élet alkonyán” című kötetébe, így a visszaemlékezést használók könnyen tévedhetnek, vagy fáradságos munkával esetről esetre kell kijavítaniuk a tévedéseket. Ezért vállalkoztam Petőfi gyulai szállásának megállapítására – ez tanulmányom újdonsága -, s Kohn Dávid egyéb tévedéseit is korrigálom: egyben igyekszem közzétenni az alig hozzáférhető helyi vonatkozású írásos emlékeket is.

Tanulmányomban gyakran hivatkozom Kohn Dávidra. Ez könnyen érthető. Ő hívta fel a figyelmünket városunk múltjának igen sok értékére, s ezeket – egy kissé a hírlapíró szemével – összegyűjtötte és kiadta. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a Petőfi-cikkének bírálatával nem Kohn Dávid munkásságának értékét akarom kisebbíteni, sőt, csak az elismerés és hála hangján szólhatunk városunk érdekében kifejtett fáradhatatlan munkájáról. El kell azonban jönnie annak az időnek is, amikor a helytörténet számára fontos anyagot megtisztítjuk a késői visszaemlékezések gyakori tévedéseitől, s történeti hitelét visszaállítva adjuk közre szűkebb hazánknak általa gyűjtött emlékeit.

Az első látogatás

Petőfi gyulai látogatása mezőberényi tartózkodásával kapcsolatos. Berényben lakott Petrics Sámuel hat legénnyel dolgozó, jómódú cipészmester, felesége Salkovics Krisztina, Petőfi apjának unokahúga. Fiuk, Orlay Petrics Sámuel – vagy ahogyan ő nevezte magát, Soma -, Pápán együtt diákoskodott Petőfivel. Ez a rokoni, baráti kapcsolat hozta Mezőberénybe a hányatott életű poéta-diákot először 1842. szeptemberében, s kellemes heteket töltött a vendégszerető családnál.

Debrecen-Dunavecse-Pest és még egy sereg dunántúli helység jelzi Petőfi vándorlásának útját, míg végül a székesfehérvári színtársulatnál kap valamennyire tűrhető megélhetést a téli hónapokra. Nyáron fordításaiból szerzett pénzt, de régi vágyát most sem adja fel: Erdélybe indul, hogy majdan híres színészként kerüljön vissza álmai tündérvárába, a pesti színtársulathoz.

Útját Mezőberény felé irányította.

„Én már vagy három hete lehettem Mezőberényben – írja Orlay -, midőn Petőfi, most az egyszer fogadott kocsin, egy nagy újdonat-új ládával nálam megjelent. A láda tele volt tricot és más színpadi öltönnyel, könyvek és írott szerepekkel… Szívesen látott vendégem egy hétig időzött nálam. Neve már akkor a lapokat olvasó vidéki közönség előtt ismeretes volt, s így a mezőberényi lelkes jegyző is, költészete iránti becsülésből, megvendégelte.”* (* Orlay Petrics Soma: Adatok Petőfi Sándor életéhez. Budapesti Szemle)

Ehhez az eseményhez fűződik első gyulai látogatása is. Ekkor még csak az ódon vár vonzotta Gyulára a romantikus hajlamú, alig húszéves költőt. Orlay maga említi, hogy gyermekkorában Petőfi arról ábrándozott, hogy „egy szép vidéken magának kis lovagvárat építhessen.”* (* Orlay: l. m.)

„A várromok iránt kiváló szeretetet táplált – írja Orlay -, s el-elmerengett múltjukon; maig is bírom egy kis füzetét, melyben a magyarországi várak neveit s rövid történetét saját kezűleg beírta.”* (* Orlay: l. m.)

Ez a múltba nézés nemcsak Petőfi lelkivilágát jellemezte, hanem a 20-as, 30-as évek szellemi irányzata is volt. A múlthoz vonzódó költő ezért rándult át a gyulai vár megtekintésére, amelyet alig tíz év múlva a gyermekek Munkácsy örökít meg számunkra.

„Berándultunk a megye székhelyére, Gyulára is – folytatja Orlay -, hol őt Sziget ostroma idején a török ellen Kerecsényi László által gyáván védett vár romjai nagyon érdekelték.”* (* Orlay l. m.)

Berényből ismét Debrecenbe megy, átnyomorogja a telet, és a következő év, 1844 meghozza számára a legtöbbet: elismerik költészetét, kiadják verseit.

Másodszor Gyulán

Hat év telt el életéből. Megjárta a felmagasztalás és bukás lélekpróbáló útját. A márciusi forradalom vezéralakja – Szabadszálláson alig menekülhet a felbujtott kortesektől: kardot köt a haza védelmére, Bem gyermekeként szereti – a többiekkel összekülönbözik, kétszer is lemond rangjáról.

A szabadságharc utolsó óráit élte 1849. júliusában. Északon s keleten Paskievics, nyugaton Haynau serege nyomul az ország belsejébe. Az alig visszafoglalt főváros ismét veszélyben van.

Június 27-én a kormány általános felkelésre felszólító kiáltványt bocsát ki. 30-án Kossuth magához kéreti Petőfit, Aranyt, Egressyt, Vas Gerebent s másokat, s felszólítja őket, tartsanak népgyűléseket, szervezzék a népet a keresztes háborúra, a főváros védelmére, ahol ő maga is ott lesz, s ha kell, Pest romjai alá temetkezik. Petőfiék július 1-én, este 6 órára falragaszokon hirdettek népgyűlést a múzeum előtti térre. A költő képzeletében már a végsőkig való harc nagyszerűsége bontakozott ki, de a kormánynak ugyanekkor megjelenő falragasza arra hívta fel a főváros polgárainak figyelmét, hogy

„… ne legyen a fővárosnak váratlanesemény, ha … a kormány némi időre székhelyét innen el- s odahelyezné, hol ez a hadi munkálatoknak kellő fejlődését nem akadályozná.”* (* Gratz: Az 1848-49-iki Magyar Szabadságharc Története V. kötet, 536. lap.)

Szóval a végsőkig tartó harc helyett gyáva futás. Ez villanhatott fel Petőfiben a váratlan fordulat hallatára.

A politikai életből kiábrándulva kocsira ül, de nem követi a kormányt, hanem családjával együtt Mezőberénybe megy.

Dienes András, a Petőfi-kérdés fáradhatatlan kutatója nagyszerű érzékkel vázolja Petőfi helyzetét 1849. júliusában*. (* Bővebben ld. Dienes A.: Petőfi útján. Bp. 1960. 72—86. lap.) A fővárosból menekülnie kell, hiszen Kossuth mellett őt keresi leginkább Ausztria. Északon a cári, nyugaton a császári csapatok, Bácskából Jellasics vonul előre, egyedül az Alföldre szabad az út. Legszívesebben Bemhez menne Erdélybe, de az V. cári hadtest bizonytalanná teszi Erdélyt is. Így marad a rokonnál és a régi barátnál Berényben, ahol feleségét s alig 7 hónapos Zoltánkáját biztonságban tudhatja. Július 5-től 18-ig marad itt, s ekkor történt második gyulai látogatása is.

Petőfi Mezőberényben 1859 júliusában

Helyzetét maga jellemzi Arany Jánoshoz írt utolsó levelében:

Mező-Berény, július 11. 1849.

Kedves barátom, az napon, melyre hirdettük a népgyűlést, a melyre hirdettük a népgyűlést, a melyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vivandó véres,elhatározó, utolsó leheletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt stb. mint ő maga mondá: ugyan az nap adta tudtára a kormány a fővárosi népnek – hegedű szóban persze – hogy eszeágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé ott hagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábolni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamentő irhája nagyobb biztonságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erőm és tehetségem szerint dühbe jövén, s megemlékezvén még előbbeni sebeimről is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat s másnap családommal együtt ide e békési magányba bujdokoltam azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvánosságnak még csak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s a mely percekben végképp felejtem, hogy hazám van, tökéletesen boldog vagyok. Hát ti mit csináltok, hogy vagytok? Add tudtomra, valamint azokat is, amik az utóbbi időkben a világon és Magyarországban történtek, mert én, mióta Pestet elhagytam, semmit sem tudok. Te mégis csak közelebb állasz az eseményekhez vagy legalább a hírekhez. Írj mielőbb. Az utolsó posták ide Gyula és Csaba. Isten veletek, ölelünk benneteket! barátod

Petőfi Sándor*

(* Dr. Badics Ferenc: Petőfi levelei 189-190. lap. /Petőfi-könyvtár XXIII. füzet/. Arany arra a hírre, hogy az ellenség már Debrecennél van, július 1-én családjához siet Szalontára, ezért kezdi levelét Petőfi a július eleji helyzet leírásával.)

Erre a levélre hivatkozott Berényi, amikor kétségbe vonta Petőfi gyulai felszólalását. Sokban helyesen cáfolta Kohn Dávid cikkét. Annyi bizonyos, hogy a június 11-i tisztújító gyűlésen (melyet Kohn védbizottmányi gyűlésnek nevez, holott ez június 9-én tartotta utolsó ülését* (* A védbizottmány jún. 9-én 659. tételszámmal zárja ülését, s amikor július 9-én újra megalakul, 660. számmal indul, így közötte ülés nem lehetett.) Petőfi nem vehetett részt, mert akkor még Pesten volt. Évtizedek során az emlékezés összekeverte a hónapokat. A hiba ott történt, hogy Kohn biztosra vett bizonytalan dolgokat.

De lássunk a júliusi lehetőségekhez!

Abban nem kételkedhetünk, hogy Petőfi mezőberényi tartózkodásakor Gyulára is átrándult. Íme a bizonyíték:

„Kedvező alkalmul kínálkozott Petőfi szórakoztatására az én gyakori berándulásom Gyulára, hová megyei számvevői hivatalom miatt be-be kellett rándulnom s hova ő több ízben szívesen szerződött úti társamul. Itt nekem rendes szállásom lévén, miután kocsimmal ott megállottam. Petőfi a megye főjegyzőjéhez, a „Cimbalom” népszerű költője, Szakál Lajoshoz sietett, kinél akkoriban unokatestvére, Sárosi Gyula is gyakran időzött, s a lelkes és egymással költői és hazafias érzelmekben rokon három költő éjfélekig eltöltött barátságos beszélgetésben s nyájas mulatozásban az időt egymással.* (* Bonyhay Benjámin: Petőfi Mezőberényben. Vasárnapi Újság 1881. febr. 27. Bonyhay megyei számvevő, majd 1849. júl. 11-től főszámvevő, de Mezőberényben lakott s csak időnként járt be Gyulára hivatali teendői ellátására.)

 Szakál Lajos költő, Petőfi gyulai barátja

Bonyhay tévedhetett az időpontban (májust említ), de abban nem, hogy Petőfi vele volt-e ilyen alkalmakkor vagy nem. Ezt nem lehet elvéteni évtizedek múltán sem. Petőfi életrajzírói is így fogadták el ezt az eseményt, minden valószínűség szerint Bonyhay előbb közölt visszaemlékezése nyomán

Bonyhay visszaemlékezése és Petőfi levele világosan megmondja, miért jött Petőfi Gyulára. A mindig megnyugtató baráti kört találta meg a vármegye főjegyzőjénél, ahol éjfélekig tartó költői és politikai viták foglalkoztatták az „érzelmekben rokon” három költőt.

Valóban rokonok voltak: Sárosy radikális hangjával, Szakál költészetének népies irányával – dalai épp úgy belevegyültek a népköltészetbe, mint a Petőfié – s mindhárman egyek hazafias magatartásukba.

A mulatozást nem kell a mai értelemben vett gondtalan iddogálásnak vennünk, inkább a régies jelentésben: időt tölteni, időzni értelemben. Farkas Emőd még azt is tudni véli, hogy

„egyre arról beszélgettek, hogy mi lesz a nemzettel, ha kicsavarják kezéből a szabadság kardját. Petőfi azt mondta, hogy ha nagyon szorítják, ő Bem apóhoz megy Erdélybe.”* (* Farkas E. Petőfi élete /Petőfi Könyvtár XI. füzet/ Bp. 1909. 232. lap.)

Ezt a baráti kört hangsúlyozza Hatvany is a költő gyulai látogatásával kapcsolatban:

„Petőfinek, aki az élet gondjai ellen a feledséget tudvalevőleg írókollégáinak körében kereste, ebben a vigasztalásban akkor volt utolszor része, amikor 1849. júliusában, Mezőberényből Gyulára átrándulva Sárosy Gyulával és Szakál Lajossal elbeszélgetett, akiknek a társasélet gyönyöreit épp akkor köszönhette, amikor arra leginkább szüksége volt.”* (* Hatvany: Így élt Petőfi V. kötet 401. lap.)

Az Aranyhoz írt levél másra irányítja figyelmünket. A levél végén ugyanis Petőfi tájékozatlanságára panaszkodik, s híreket kér Aranytól.

Csodálom, hogy a – legalábbis előttem ismert – Petőfi-életrajzírók nem fordítottak kellő figyelmet a költőnek ezekre a soraira. Végre Dienes András 1960-ban megjelent könyvében épp ebből a gondolatból indul ki, amikor avatott kézzel rajzolja meg Petőfi helyzetét Mezőberényben. Helyesen állapítja meg, hogy Petőfi ezekben a napokban nem sokat tudhat az országos eseményekről. A legközelebbi újság, a Szegedi Hírlap, hetenként kétszer jelenik meg, tele „vicinális” hírekkel. A kormány hivatalos lapja, a Közlöny csak 13-án jelenik meg újra. Ez a helyzet kényszeríti arra, hogy híreket kérjen Aranytól s – szerintem – ezért jön az említett okon kívül a megye székhelyére, Gyulára is.

 Bonyhay Benjámin

A mindig jóleső baráti kört megtalálta városunkban, az országos eseményekről azonban itt is alig hallhatott többet, mint Mezőberényben.

A védbizottmány maga is panaszkodik az általános tájékozatlanság miatt.

Július 2-án veszi a hírt a cári orosz sereg betöréséről. 5-én, hogy az ellenség megyénket fenyegeti, 6-án az alispán elrendeli a népfelkelést, s ezután 11-ig semmi hír. 11-én olvassák Gönczi futár július 6-án Nagybányán és 7-én Beregszászon kelt levelét, illetve Vörös Vendel július 9-i, Hosszúpályiból írt tudósítását. 12-én Debrecen felszabadulásáról értesül a védbizottmány, de a hírek annyira ellentmondóak és bizonytalanok, hogy „hírlapi tudósítások hiányában” Pain Antal városkapitányt 4 forint napidíj mellett azonnal útnak indítják azzal az utasítással, hogy tudja meg, a kormány mikor hova távozott, valóban elfoglalta-e az ellenség Pestet – mint ahogy ezt a hírt a megye főügyésze Szarvasról hozta –, s milyen számú az ellenség stb. Addig is sürgősen megtudakolják, hogy a kormány valóban Szegeden van-e, s a főügyészt megbízzák, vegye fel a kapcsolatot a Szolnokon tartózkodó Halassy kormánybiztossal.* (* V. ö. Oláh György: Békésmegye 1848-49. II. k. 336-342. lap és Állami Levéltár, Gyula. Védbizottmányi ülések jegyzőkönyve 963., 964., 970/1849.)

A megye tehát épp július 11-ig van a legnagyobb bizonytalanságban, s a 6-a 11-e közötti időben történt gyulai látogatásakor Petőfi alig hallhatott többet, mint amit maga is tudott, így 11-én joggal panaszkodhatott Aranynak a tájékozatlansága miatt.

Részt vett-e Petőfi valamelyik megyegyűlésen?

Nehéz rá feleletet adni. A költő jelenlétének nincs nyoma a jegyzőkönyvekben. Sokan keresték már, - én is, s nálam sokkal avatottabb emberek is. A jegyzőkönyvek sohasem tartalmazzák a vitát, hanem csak az előterjesztőt, az előterjesztést és a határozatot. Ritkaság az, hogy egy vita közben felvetett kérdés tárgyalásáról tanúskodik a jegyzőkönyv. A hozzászólások pedig mindig hiányoznak. Azt a feltevést, hogy az ünnepelt költő jelenlétét csak feljegyezték volna a jegyzőkönyvbe, mai szemmel helyesnek tartom, de vajon így gondolkoztak-e 1849-ben, hiszen még 1900-ban sem tartották fontosnak a Munkácsy utca elnevezésekor feljegyezni, melyik házban lakott több mint egy évig a fiatal Munkácsy.

A szájhagyomány mellett – mely főleg Kohn Dávid közlésén alapulhat -, a következő írásbeli dokumentum őrzi Petőfi megyegyűlési felszólalását.

A Békés 1899. aug. 6-i száma tartalmazza Jeszenszky Károly mezőberényi lelkésznek a berényi Petőfi-ünnepségen mondott emlékbeszédét, melyben Jeszenszky Bonyhay hátrahagyott irataira hivatkozva közli a következőket:

„… arra is tisztán emlékszem, hogy egykor Gyulán létünkkor éppen megyei bizottmányi gyűlést tartván Petőfi is Szakál Lajossal s velem együtt feljött a gyűlésterembe, ahol miután a zöld asztalnál neki is helyet csináltak, bizonyos – ha nem csalódom – az akkoriban a kultuszminiszter által megrendelt országos böjt feletti vitába ő is beleőgyeledvén, hatásos nyilatkozása által közfigyelem tárgya lett – (majd így folytatja tovább idézet nélkül) – a s felismertetvén szájról szájra járt a hír az ő ottlétéről”* (* Békés 1899. aug. 6.)

Berényi kételkedik abban, hogy az idézet valóban Bonyhaytól származik, mondván: Bonyhay, aki előszeretettel adta ki Petőfiről szóló emlékezéseit, ezt a részt sohasem közölte.

Berényi kételkedésének van is valami alapja.

Kohn Dávid ugyanis Petőfi felszólalásáról azt írja, hogy azt Bonyhaytól és néhai Ambrus Lajos 1848-as megyei sorozóbizottmányi tagtól hallotta – csakhogy cikkének ez a része csaknem szóról szóra egyezik Jeszenszky 1899-i beszédével.

Ha Kohn csak hallotta ezt az eseményt, hogyan egyezhet a két szöveg egymással? Vagy az történt, hogy Kohn az 1899-i beszéd említett részének közlésekor valamilyen módon közrejátszott, betoldva a Bonyhaytól esetleg valóban hallott részletet, vagy ő vette át Petőfi-cikkébe a beszédnek ezt a részét anélkül, hogy az eredeti közlésre hivatkozott volna.

Az első feltételezést nem tartom valószínűnek. Jeszenszky beszédét ugyanis minden szerkesztői rövidítés vagy megjegyzés nélkül, teljes terjedelemben közli a Békés. Kohn esetleges belemagyarázását, önkényes szövegbetoldását így kizártnak tartom. Az is valószínűtlen, hogy Jeszenszky valamilyen megbízhatatlan forrásból merítette volna Petőfi felszólalásának emlékét. Az egész megemlékezés Jeszenszky alapos munkájáról, pontosságáról tanúskodik. Miért lenne beszédének épp ez a része valótlan, hiszen maga hivatkozik a forrásra, Bonyhay hátrahagyott irataira is.

Sokkal elfogadhatóbb az az elképzelés, hogy Kohn vette át a szöveget Jeszenszkytől, de mivel maga is hallotta a történetet, feleslegesnek tartotta az eredeti szövegre való hivatkozást. Kohn magatartásában természetesen csak találgatásokra vagyunk utalva.

Azt azonban hangsúlyozom, hogy Petőfi felszólalásának a Jeszenszky megemlékezésébe való önkényes betoldását nem tartom valószínűnek.

A Bonyhay-féle visszaemlékezést Petőfi felszólalásáról tehát nyugodtan elfogadhatjuk. Amíg meg nem találjuk az eredeti kéziratot, többet mondani nem tudunk. Fogjunk inkább a homályos részek tisztázásához.

Milyen gyűlésen vehetett részt Petőfi július 6-a és 15-e közötti időben?

A bizottmányi jegyzőkönyvek a következő ülésekről tanúskodnak:

9-én:

1. Állandó bizottmányi ülés a bizottmány tagjai, „több községbeli tisztviselők s a tisztikar jelenlétében.”

2. Ezen a napon tartották az újjáalakult védbizottmány első ülését is.* (* Ld. 9. jegyzet)

10-én:

Védbizottmányi ülés a bizottmányi tagok s „több gyulai polgárokjelenlétében.”* (* Oláh György tévesen beszél állandó bizottmányi gyűlésről a 9ö62. sz. határozattal kapcsolatban /i. m. 342. lap/. Július 9-e után a következő áll. biz. ülés csak 24-én lesz.)

A védbizottmány ezután minden nap tart ülést.

11-én:

Néhány tudósítást kapnak /Bem győzelme Brassónál* (* Levéltár. Védb. jkv. 963/1849.) Vörös Vendel hírnöki megbízatását tárgyalják, s a népfelkelési rendelet végrehajtásáról kérnek tájékoztatót a szolgabíróktól.)

12-én:

Korponay ezredes kéri a népfelkelők létszámát.

13-án:

Pain Antal kiküldése.* (* Ld. 9. lap.)

14-én:

Gönczy futár levelét olvassák.

A Kohn Dávidnál említett június 11-e helyett feltételezhetjük július 11-ét, de még ehhez a naphoz sem ragaszkodhatunk.

A napra nézve ugyanis két eset lehetséges: Kohn Dávid – esetleg a szájhagyomány – Petőfi megyegyűlési megjelenését társítja a legismertebb megyegyűlés időpontjával, június 11-gyel (mi ezt júliusra változtatnánk), vagy valóban július 11-én volt jelen a költő, s a 11-es szám kapcsolódott az ugyancsak 11-i (csak június) emlékezetes megyegyűléssel. Az előbbit tartom valószínűbbnek.

Az alispán ugyanis július 2-án kapta meg a népfelkelési rendeletet, s úgy intézkedett, hogy minden község július 8-án tartson népgyűlést, a rendeletet ott is hirdessék meg (erről kér a védbizottmány ülésre nem csak a bizottmány tagjai, de a nép is seregeljen össze, hol a néphez kíván szólni.

Petőfinek tudnia kellett a meghirdetett 9-i népgyűlésről, melyet „több községbeli tisztviselők s a tisztikar jelenlétében” tartottak meg. Az elnök előterjesztése szerint „jelen bizottmányi ülésen a szokottnál is kevesebben jelentek meg még a községi képviselők is”, amit a szállításoknak és a táborba szállásnak tulajdonít, javasolja, hogy „jelen ülésen is csak a honvédelemre vonatkozó tárgyak vétessenek fel”, továbbá

„… a rendkívüli körülmények megfontolása mellett a védbizottmánynak helyreállítása, újból megalakítása szükségesnek ítéltetvén a két alispán elnöklete alatt” a védbizottmány újból megalakítják.* (* Levéltár. All. biz. jkv. 956/1849.)

(A védbizottmány aznap meg is tartotta ülését, s elszállásolást határozott el Kétegyházán, és a kenyérszállítást tárgyalta.)* (* Levéltár. Védbizottm. jkv. 1962/1849.)

Szerintem e két nap valamelyikén lehetett jelen Petőfi, a 9-i állandó bizottmányi és a 10-i védbizottmányi ülésen.

Ezt a feltevést az erősíti meg bennem, hogy mindkét napon a bizottmányi tagokon kívül mások is voltak jelen (Szakál neve a védbizottmány minden ülésén szerepel, Bonyhayé sehol sem), a gyűlés tárgya olyan volt, amely Petőfit is érdekelte (még Pesten volt, amikor a rendeletet kiadták, s volt alkalma csalódni is benne a kormány előbb ismertetett menekülésekor). Bár 11-én is előkerül a népfelkelés ügye (jelentést kérnek a létszámról), de a jegyzőkönyv szerint csak öt bizottmányi tag volt jelen, így lehetetlen volna olyan visszaemlékezést írni, hogy „felismertetvén, szájról szájra járt a hír az ő ottlétéről”. S 11-én Mezőberényből keltezi levelét is Aranynak.

Petőfi és a megye 11-e előtti tájékozatlansága, a 9-10-i ülések tárgya és nyilvánossága, s végül a 11-i levél arra a következtetésre jutottak, hogy Petőfi csakis a 9-i vagy 10-i gyűlésen vehetett részt, s mondhatta el sokáig emlékezetes felszólalását.

Mihez szólt hozzá Petőfi?

Bonyhay úgy említi: „ha nem csalódom – az országos böjt feletti tviába”. Kohn már határozottan állítja is. Lehet, hogy így volt. Annyit azonban helyesen állapított meg Berényi is, hogy a június 6-ra hirdetett országos böjtöt a kitűzött nap előtt kellett tárgyalni. Így is történt. A védbizottmány május 26-án említi, mint ami „nevezetteknek (lelkészeknek) múlhatatlanul tudomására lenne juttatandó.* (* Levéltár. Védb. jkv. 873/1849.)

Ez nem jelenti azt, hogy a böjt később nem kerülhetett elő valamelyik –így épp a 9-10-i ülésen. A kultuszminiszter ugyanis a június 28-i népfelkeléssel kapcsolatban így intézkedik: „Olvassátok meg újra a május 18-án kibocsájtott kormányrendeleteket és cselekedjetek azok szellemében.”* (* Idézi Berényi: i. m. VIII. 23. szám.)

Gondoljuk csak meg: népfelkelési rendelet, melynek történetét Petőfinél jobban senki sem ismerte, s egy vallási fanatizmusba oltott passzív védekezés,melynek hatásosságában alig bízhatott.

Volt mihez hozzászólnia, s ha közfigyelem tárgya lett, ez – bár elsősorban Petőfinek -, de a fővárosi ember jólértesültségének is szólt.

Berényi a július 11-i levél „háborgós” hangulatával összeegyeztethetetlennek tartja Petőfi előző napi gyulai felszólalását, érthetetlennek tartja, hogy 10-én „ lelkesedés hevétől áthatott beszédet” tart a megyegyűlésen, s „másnap, július 11-kén, ismét visszaessék előző háborgós hangulatába”, s megírja idézett levelét Arany Jánosnak. Épp ellenkezőleg, „háborgós” beszédről lehet itt szó, s ez beleillik Petőfi mezőberényi hangulatába.

S Berényi az Aranyhoz írt levélnek egy igen fontos részét hagyta ki az idézetéből. „a mely perczekben végképp felejtem, hogy hazám van, tökéletesen boldog vagyok.” A boldogság azonban nem állandó, mert csak bizonyos időre tud elszakadni hazája problémáitól.

A pesszimista hangulatú levél nem cáfolhatja tehát a költő megyegyűlési felszólalását, bár kétségtelen, hogy a vita végleges eldöntéséhez szükséges lenne Bonyhay eredeti kéziratának megtalálása.

Végül még egy megjegyzést Hatvanytól.

„Kohn-nak egyébként Petőfi felszólalása után negyedszáz évvel semmi sem lett volna könnyebb, mint annak (felszólalásnak) tartalma felől az egykori hallgatók részéről pontos adatokat szerezni. Ez az, amit minden bizonnyal meg is cselekedett. S ha mégis hallgat kutatásainak eredménye felől, akkor ez már csak avval a kiegyezés utáni Petőfi-kultusszal magyarázható, melynek állítólagos szabadelvűség még egy Kohn-nak sem engedte meg, hogy a Legenda antiklerikális szellemében hatásosan nyilatkozó Petőfinek szavait az utókor számára közbotrány kockázata nélkül őrizze meg.”* (* Hatvany: i. m. V. kötet 382. lap.)

S ha már előkerült a Legenda című költemény, szóljunk róla is néhány szót. Kohn Dávid említi, hogy Nagy András jegyzői hagyatéka között Panasz címen egy költeményt talált a hetvenes évek közepén. Az egyik gyulai vásáron átadta a Csákón gazdatiszti hivatalt viselő Petőfi Istvánnak, aki felismerte bátyja írását. Mivel a költeményt Petőfi összes költeményében nem találta, azt a következtetést vonhatta le Kohn, hogy Petőfi a költeményt Gyulán írta. Sajnos, nem. Még 1844. októberében elküldte Dömök Eleknek, aki csak 1873-ban jelentette meg az Üstökösben, így addig nem szerepelt a Petőfi-kiadásokban. Voinovich azonban azt írja róla, hogy „kéziratban elterjedt volt.”* (* Idézi Berényi: i. m. aug. 25. szám.) Ha pedig valóban a költő kézírása volt, ez  nem történhetett másként, mint ittlétekor ismét leírta, esetleg terjesztette az erősen antiklerikális verset.* (* Vö. Hatvany: i. m. 381. lap.)

Mielőtt rátérnénk Petőfi szálláshelyének megvizsgálására, a teljesség kedvéért – és mert ez is hozzá tartozik Petőfi gyulai látogatásának irodalmához – közlöm Bonyhay visszaemlékezésének többi gyulai vonatkozású részét.

„Petőfinek Mező-Berényben mulatása alatt egy gondolat forgott agyában szüntelenül, habozva, tépelődve: visszamenjen-e Erdélybe, Bem táborához vagy ne? Neje, családja iránti kötelességére hivatkozással, igyekezett őt lebeszélni, az Erdélybe meneteléről. Úgy látszik, rokonai és barátai* (* Orlay ill. Szakáll, Sárosy.) is hasonló véleményben voltak; s talán nem is ment volna e végzetes és halálba vezető útjára, ha a körülmények esetleg oly véletlenül nem alakulnak – amit én, vallásom tana szerint – predesztinációnak vagyok hajlandó tulajdonítani.

Éppen azon, előre meg sem álmodott napra ugyanis, melyben Petőfiék Egressy Gáborral és Kiss Sándor ezredessel Erdélybe elutaztak* (* Petőfi július 17-én Bonyhay kocsiján Aradra akart menni, de a lovak nekivitték a kocsit a falnak, s mikor másnapra megjavították, az időközben megjött Egressyékkel Petőfiék Erdélybe indultak.), nekem is eleve hivatalos teendőm lévén kitűzve Gyulára menetelre, és azt Petőfivel, nálunk létekor tudattam, kérdezve; nem volna-e kedve harmadnap (holnap után) reggel Gyulára jőni. Ő készséggel vállalkozott.

Másnap azonban egy kis levélben tudtomra adá, hogy miután kisfia az éjjel nyugtalanul aludt s fél, hogy még rosszabbul lehet, letett az utazásról. Nekem egész nap sok dolgom volt s nem látogathattam meg Petőfiéket: ők sem jöttek, amit kisfiuk gyöngélkedésének tulajdoníték.

Harmadnap reggel, mikor kocsin ültem, feléjük akarék hajtani, megnézendő, ha a kisfiú jobban van, nem határozta-e el Petőfi mégis Gyulára jövetelére magát? Bár tettem volna! De nőm, azzal állván elő, hogy ha magammal viszem Petőfit s Zoltánnak az alatt nagyobb baja talál lenni, mily szemrehányást tennék magamnak s hogy vállalhatnám el a felelősséget? – lebeszélt szándékomról.

Magam mentem tehát Gyulára. Lehet képzelni meglepetésemet, mikor este későcskén hazatértem s Orlaiék felé hajtaték, hogy Petőfiéket meglátogassam s az öreg Petrics, a boltajtóban állva azzal a hírrel lepett meg: hogy „ne is tessék leszállni,mert Petőfiék váratlanul ideérkezett Egressyvel és Kiss Sándor ezredessel Nagyváradra, onnan pedig Erdélybe elutaztak, mégpedig a számvevő úrtól (már mint tőlem) elkéretett bőrös ekhós kocsin!”* (* Bonyhay: i. m.)

Egész irodalma van ennek a sorsszerűséggel megtöltött eseménynek.* (* Részletesebben: Hatvany l. m. XXXIV. fejezet és Dienes i. m.) Érthető. Petőfi életének utolsó szakasza kezdődött ezzel, s alig két hét múlva a segesvári csatasíkon végződött.

Kohn Dávid azt a következtetést vonja le Bonyhay elbeszéléséből, ami gyakran kísérti a történelemmel foglalkozó embereket: mi lett volna, ha…?

„Ha a kis Zoltán meg nem betegedik, ha Bonyhay Gyulára indulólag, szándéka szerint, beszól Petőfihez és az vele – mint ígérve – bejön Gyulára, Petőfi nem megy Erdélybe és alig két hét múlva nem következik be halála.”* (* Kohn: i. m. 83. lap.)

A feltételezés nagyon megnyerő. Micsoda szerep egy városnak! De ne kergessünk álomképeket. Bonyhay közlése és az irodalomtörténet mai álláspontja között ellentmondás van. Orlay eredeti feljegyzéseinek megtalálása után a két elsőrendű tanú – öreg Petrics és Orlay – megegyeznek abban, hogy Bonyhay kocsijának eltörése (amely megakadályozta Petőfit aradi útjában) és a költő végleges elutazása között két nap különbség van. Bonyhay szerint pedig Petőfi eltávozása azon a napon történt, amikor ő Gyulán volt. Újdonság az is, hogy nem tudott kocsijának elkéréséről.* (* Később ugyanis elmondja, hogy az elutazás reggelén Petőfi azzal fogadta Csipkár nevű fuvarosát, hogy most már nem Radnára, hanem Váradra akar menni, s „azzal küldé a fuvarost nőmhöz, hogy bőrös ekhós kocsinkat kérje el az útra s abba fogjon be.”)

Ha elfogadjuk azt, hogy Petőfiék 18-án az előző nap elkért és eltört kocsin mentek Váradra, akkor a kocsi elkérése 16-án vagy 17-én történt. ha pedig erről Bonyhay nem tudott, akkor ő már 16-án vagy 17-én eljött Gyulára, s csak 18-án ment haza. (Ez máskor is megtörténhetett, hiszen itt rendes szállása volt, s Petőfiék is éjfélekig együtt töltöttek az időt Szakálnál.)

Petőfi tehát 15-én ígérhette meg Gyulára jövetelét, 16-án fia nyugtalan éjszakája miatt lemondta, ugyanaz nap megfogadta Csipkárt Radnára, 17-én történt a kocsitörés, amikor Bonyhay már Gyulán volt, s másnap hazatérve értesült Petőfiék eltávozásáról.

Ez természetesen egy feltételezés a sok közül, s nem is a legalaposabb. A kocsitörés néhány mozzanata máig sincs tisztázva, ugyanígy az sem, hogy Petőfi családjával akart-e véglegesen elutazni Radna felé, vagy csak Orlayval együtt híreket szerezni. Csupán azt akartam bemutatni, hogy lehet valóság ez egyébként nem pontos visszaemlékezés mögött. Bonyhay visszaemlékezését nem lehet „regényes elgondolás”-nak venni, mint Berényi tette. Petőfi megígérhette Bonyhaynak a gyulai utat, de valamilyen közbejött hír arra ösztönözte, hogy Arad felé menjen családjával vagy anélkül. Az kétségtelen, hogy Berényi hiába ment volna utazása  reggelén Petőfihez, a költőnek fontosabb volt az aradi út, így semmiképpen sem jött volna vele Gyulára. Bonyhaynak nem volt oka önmagát vádolni Petőfi halála miatt.

Petőfi gyulai szállása

Hol szállt meg Petőfi 1849. júliusában?

A kérdést az teszi homályossá, hogy Kohn Dávid közlése és egy gyulai szájhagyomány között ismét ellentét van. Kohn Bonyhayt idézve megállapítja, hogy Petőfi

„… mindig a vármegye följegyzőjéhez… Szakál Lajoshoz szállott – majd így folytatja -, akinek a Jókai uccában, ma az özvegy Schröder Kornélnál úrnő birtokában levő háza volt.”* (* Kohn: i. m. 80. lap.)

 Hol lakott Szakál 1849. júliusában?

Szándékosan választottam ketté az idézetet. Igaz ugyanis, hogy Petőfi Szakálnál szállt meg. Az is igaz, hogy a Jókai utca 6-os számú ház a Szakálé volt. Kohn tehát azt állapíthatta meg, hogy Petőfi látogatása a 6-os számú házban történt.

Megvolt-e Szakálnak a háza már 1849. júliusában?

Az vetette fel bennem ezt a gondolatot, hogy a Jókai utca 4-es számú házban az a családi hagyomány él – s mint később kiderült, a városban eléggé ismerik ezt a változatot -, hogy Szakál, amikor Petőfi nála megszállt, még a 4-es számú házban lakott, s a családnak azért adott egy ma is meglevő, Gyulai László festette képet, mert megengedték, hogy a ház megvétele után is ott lakjék.* (* Dr. Ladics László elbeszélése. /A házvételt Stojanovics Constantin – Dr. Ladics dédapja – jegyezte fel: „24. ápr. 849. A várostól Schokal által ellenben álló házat licitáció által megvettem.”)

A kérdés tehát ez volt számomra: hol lakott Szakál 1849. júliusában, valóban városi épület volt-e a Stojanovics által vett ház, s bizonyítható-e más adatokkal ez a házvétel. Ebben az esetben ugyanis a hagyomány második fele is megerősödik.

A református egyház megmaradt anyakönyvei a kérdésre nem adtak felvilágosítást. Sem Szakál 1844. szept. 21-i házassági bejegyzésénél sem gyermeki születésénél (László 1850., Ilona 1852., Jolán 1857.) nem közöl házszámot.

Ha a ház városi tulajdon volt, a házvételt meg kell találnom valamilyen városi iratban. Itt sem találtam.

Két adólajstrom azonban közelebb vitt a megoldáshoz. Az egyik egy adókivetés 6700 forintról 1849. júniusában. Az összeírás sorjában közli a házszámokat, a tulajdonosokat és „L” jellel a lakókat.* (* Levéltár. Városi iratok 1661/1849.) A másik pedig amozgócsapatok felállításáért kivetett 2200 forint adó szétosztásáról szóló összeírás 1849. januárjából.* (* Uo. 1637/1848-49.) Ez is házszámok szerint tünteti fel a neveket.

Bár Szakál nevét egyik sem említi, döntő bizonyítékokat ad.

Gyula 1849 körüli házszámozására tájékoztatást adott az 1859-i Halácsy-féle térkép.* (* Levéltár. Bm. T. 38.) A térképen a Jókai (Akkor Szarvas)utca szóban forgó két háza a 67-es, illetve 68-as számmal szerepelt. Az adóösszeírásnál is ezeknél a házszámoknál kellett kutatnom.

Vessük össze a Jókai utca lakóit a két feljegyzés alapján!

Házsz. 1849. januári                                         1849. júniusi összeírás

53. Róm. kat. parókia                              Rázel József (a plébános, C.I.)

54. Sokk Ferenc                                                          ua.

55. Stojanovics Koszta                                                ua.

56. Bauer Jakab                                                          ua.

57. Gergely Jánosné                                                   ua.

58. Hikke József                                                         ua.

59. Kottlechner Mihály                                              ua.

         L.Pirkl Jakab                                                                               

60. ifj.Uferbach Mátyás                                             ua.

61. Krisán Igmácné                                                     ua.

62. L. Kottlechner József                                           ua.

63. Unferbach Simon                              Czégényi István

                                                                L. Unferbach Simon            

64. Pirkl Jakabné                                                       ua.

         L. Kálmán Zsigmond                                         ua.

65. Kimarad                                             Stojanovics Szilárd

66. Plufa Tamás özvegy                     Plyfa-örökösök                     

         és 4 lakó                                                   és 5 lakó             

67. Kimarad                                             Kimarad

68. Kimarad                                             Kimarad

A római katolikus plébánia 1849-es 53-as száma azonban a térképen 55-ös számmal szerepel. (V. ö. Hol lakott Szakál 1849-ben? c. vázlat). 1849-től 1859-ig tehát néhány szám eltolódás történt. A kutatás folytatásához  meg kell állapítani az 1849-es házszámot. Biztosnak vehetem a plébániát, a Szarvas kocsmát, a Czégényi-féle házat, sok lakója miatt az emeletes Reinchardt-házat és az iskolát. Az összeírás és a térkép számait összehasonlítva az eltérés a plébániánál két szám (55 helyett 53), az utca másik oldalán már három. A mai Stéberl-féle ház telkét ugyanis időközben megosztották, így tolódott el a házszám a saroktól még eggyel.

Ezek után a kérdéses házcsoport a következőképp alakul:

63. szám Czégényi István               Az 1859-es térképen 66. szám

64. szám Pirkl Jakabné                  Az 1859-es térképen 67. szám

65. Stojanovics Szilárd                   Az 1859-es térképen 68. szám

66. Plyfa.örökösök                          Az 1859-es térképen 69. szám

67. Kimarad                                    (A térképen az iskola) 70. szám

A keresett két ház tehát 1849-ben 64., ill. 65-ös számú volt.

Mit árul el ez az összevetés?

Stojanovics Koszta* (* Koszta = Konstantin = Szilárd) 1849. januárjában még csak az 55-ös számú ház után fizet adót. A 64-es szám tulajdonos Pirkl Jakabné (ez a későbbi Szakál-ház), a 65-ös pedig kimarad az adófizetésből, ugyanígy a 67-es is. Ha az iskolára nem vetettek ki adót, valószínű, hogy a 65-ös szám is valamilyen városi épület volt, ezért maradt ki az adókivetésből.

Júniusban azonban Stojanovics már a 65-ös számú ház után is adót fizet. Ha Stojanovics a januárban még adómentes ház után júniusban már adót fizet,ennek egyetlen oka lehet: közben (április 24-én) a házat megvette. A bejegyzés igazolt!

S hol lakik Szakál főjegyző?

Nem valószínű, hogy Pirklné és Kálmán mellett a 64-es számú házban harmadik lakóként, sőt negyedikként. Szakálnak ugyanis 1848 őszétől 1849. áprilisáig lakója van.* (* A napokban a levéltár állandó bizottmányi irataiban a következőket találtam: A pénztáros jelenti, hogy: „nemzetőri őrnagy Okulicsnyi számára Szakál Lajos főjegyző lakása évenként fizetendő 160 frtért megyei helybenhagyott szerződéssel kibéreltetvén, 1-ö novembtől 843 martius végéig 849. 5 hónapra járóba fizettetett 67.20”. (Áll. biz. jkv. 621/1849. – Szakál tehát kiadta lakását, illetve annak egy részét, hiszen a csaknem állandóan táborban levő őrnagynak nem volt szüksége egy egész épületre. Nem arról van itt szó, hogy Szakál saját házzal rendelkezett, ellenkezőleg, lemondott természetbeni fizetésképpen kapott lakása egy részéről lakbér ellenében, ezért kellett hozzá „megyei helyben hagyott szerződés”, Okulicsnyi segédjének kivett lakás kimutatásánál csak „lakbér fejében beleegyezvén”-t említve kér 35 forintot ugyanerre az időre a pénztáros.)

 A Jókai utca 4. számú  (Ladics) ház. Ebben vendégeskedett Petőfi Gyulán

Inkább a szomszéd, feltételezetten városi épületben lakhatott, amelyben az a hagyomány él, hogy Petőfi látogatása idején még Szakálnak ott volt a lakása.

A kérdést a városi iratok 1849-50-es kötegéből, az 1849. júniusi felsorolása mellett később megtalált lista döntötte el. Az 1849. június 12-i keltezésű lista húsz, az „ideiglenes összeírásból kihagyandó középületek vagy házak feljegyzése”, amelyekre tehát az adót nem kell kiróni. Közöttük van a 65-ös számú ház is, mint „városi jegyzői lak”.

A 65-ös számú ház tehát 1849. júniusában kétféleképpen szerepel. Stojanovics Szilárd háza, így a tulajdonosra kivetették az adót, és mint „városi jegyzői lak”, és erre a részére nem adóztatták meg. Ha Stojanovics a házat áprilisban megvette, indokolatlan lett volna két hónap múlva is jegyzői lakként mentesíteni a ház egy részét, csakis úgy, hogy Szakál még benne lakott. Ez megegyezik az említett családi hagyománnyal.

Azt a feltevést, hogy Szakál nem saját házában lakott 1849. júliusában, erősítette meg a megye június 3-i felterjesztése a megyei tisztviselők fizetéséről. A felterjesztő általános elvként indítványozza, hogy „minden tiszti és katonatiszti épületek adódjanak el”, s helyette a tervezett fizetésemeléshez még egységes lakbérpótlékot is kapjanak. A tervezett fizetéshez tájékoztatásképpen felsorolja a régi fizetéseket, a lakbért vagy természetbeni lakást és a kisebb szolgáltatásokat.* (* Levéltár. Áll. biz. iratok 741/1849.)

A kimutatás szerint a főjegyző, fizetése mellett, természetbeni lakást is kap. Igaz, ekkor már a jegyzői lakot megvette Stojanovics, de ha a hagyománynak arra a részére gondolunk, hogy Szakálnak megengedték, hogy a házvétel után is ott lakjék, hiszen a tulajdonosnak másik háza is volt, s ha feltételezzük, hogy a városi tisztviselő házigazda a várostól vett ház után nem kért lakbért a megyei főjegyzőtől (ilyen megállapodás könnyen elképzelhető a város és Stojanovics között a házvételkor), tisztázódik előttünk, miért természetbeni lakást mutatnak ki a főjegyző fizetésénél. Nem volt más választás, mint természetbeni lakásként kezelni hivatalosan is, másképp nem tudták volna indokolni, miért nem kap a főjegyző lakbérpótlékot, s miért kell a jövőben 100 forintot még ilyen célra is fizetésemelésként megtervezni.

Petőfi szobáját nehéz pontosabban megállapítani. A nyolc ablakos,klasszicista stílusú polgárházat abban az  időben középen osztotta ketté szimmetrikusan a kapubejárt. Dr. Ladics László szerint a 6-os számú ház felé eső két szobás részről édesanyja mindig úgy beszélt, mint a Szakál lakásáról.* (* Id. Ladics Lászlóné 1869-ben született, s a ház az ő gyermekkorában még az eredeti, kettéosztott állapotában volt meg.) Ezért szokták úgy emlegetni, hogy a belső szobában (a mai kapualj helyén) volt Petőfi szállása.

Szakál 1850-ben elköltözik apósa házába, mert az 1850-es összeírás a 128-as számú Tormássy-házban említi. Szakál és Stojanovics tehát 1849 áprilisa és 1850 között lakott együtt, a hagyomány erre az időre emlékezik vissza. Ha Stojanovics 1849. július 11-e előtt költözött be a ház jobb szárnyába, Petőfi valóban a bal szárny valamelyik szobájában szállt meg. Ha a házigazda beköltözése később történt, mivel Szakál az egész házat lakta (arra nincs adat, hogy az őrnagy ott lakott-e március után), ebben az esetben Petőfi szobáját nem tudjuk pontosan megállapítani.

Mikor költözött át Szakál később házába, a szomszéd épületbe?

1850-ben apósánál lakott. 1854-ben ismét másutt. A városi iratokban 1115/1854. számmal egy államkölcsönkivetést találtam, melyben Szakál neve is szerepel. Bár házszámot nem közölt, összevetve az 1849-es adókivetés házszámozott neveivel, a sorrend megegyezik. (Csupán kevesebb név szerepel, mert nem mindenki jegyzett kölcsönt.) A Jókai (akkor Szarvas) utca kérdéses része a következőképpen alakult:

Czégényi István földműves

Tormássy Lajos orvos

Stojanovics Szilárd haszonbérlő

Frohlerber, Anna özvegy

Reinhardt József cukrász

Czégényi és Stojanovics között, Pirklné helyén tehát Tormássy szerepel, még mindig nem Szakál.* (* Hogy Tormássy  hogyan kerül a Jókai utca lakói közé – valóban ott lakik vagy tévedés – különösképpen nem kerestem. Az mindenesetre sejtet valamit, hogy később épp vejnek, Szakálnaka háza lesz ez. S ki lakhatott benne, hiszen Tormássy még egyszer szerepel?)

És Szakál?

A felsorolás később említi a Megyeház utca lakói között:

Gonda Lajos lelkész

Szakál Lajos haszonbérlő

Virágos Sándor birtokos

Kutsera Jakab kereskedő

özv. Ferenczy Istvánné kereskedő

Gonda lelkész feltehetően a parókián lakhatott. A többiek meghatározásához itt is vissza kell térnünk az 1849-es házszámozott lakónévsorhoz s ebből megállapítani a Megyeház utca épületeinek tulajdonosait. (V. ö. Hol lakott Szakál 1854-ben? c. vázlatot).

Hol lakott Szakál 1854-ben?

házszám     1849. júniusi összeírás         1849. jún. középületek

124.  Pálla Pál

125.   Mogyoróssy Lajos

126.  Mogyoróssy Lajos                                    Ref. fiú iskola

127.   --                                                               Ref. leányiskola

128.  --

129.  --                                                               Ref. parókia

130.  --                                                               Megye székháza

131.   --                                                               II. alügyészi lak

132.  Virágos Sándor és 2 lakó

133.  Moldoványi Ignácné és 1 lakó       

134.  --                                                               Megyei főorvosi lak

135.   --                                                               -- ?

136.  Bauer József és 2 lakó

137.   Ferenczy Alajos

A középületeket fixnek véve 1859-ig itt is hárommal tolódott el a házszámozás.* (* Egyetlen zavaró jelenség van itt. A 126. sz. kétféleképpen szerepel. Tormássy háza és mint református fiú iskola. Az összeíró a 125. sz. után azonnal számozva vette fel Tormássyt. Így maradhatott ki nála öt középület egymás után, holott a középületfelsorolás határozottan kihagyja a 128-as számot. Ezt pedig ma is Tormássy-házként ismerjük. A januári felsorolás ki is javítja Tormássyt 128-as számra.)

Visszatérve Szakálra, a 129. sz. ref. parókia és a 132. sz. Virágos-féle házak között lakhatott 1854-ben, a Megyeházán vagy a II. alügyészi lakban.

Még ebben az évben egyetlen fiát temette el, s Szakál László 1854. ápr. 27-i halálánál a halotti bejegyzés is a 130. számot tünteti fel lakásként. Bizony, nem egészen érthető, miért lakott itt ebben az időben, ugyanakkor apósának két háza van. De ez talán másodrendű jelenleg.

Az 1859-es lakóösszeíráskor már a saját házában lakik (67. sz.)* (* 1863. dec. 7-én, felesége halálakor a halotti beírás a 126. számot írja lakásként!)

Szakál 1870-ben elköltözik Gyuláról, lányait sógornője, Tormássy Emilia nevelte, s 1875. febr. 6-án halt meg Köröstarcsán.

Ennyit tudok közölni Petőfi gyulai látogatásáról. Sok helyen szeretnék biztosabbat mondani. Nem könnyű 110 év távlatából a megviselt levéltári anyagra és a gyorsan fogyó szájhagyományra támaszkodva visszaidézni az eseményeket. Néhány évtizeddel ezelőtt könnyebb lett volna, később egyre nehezebb lesz.

Remélem, annyit sikerült bebizonyítanom, hogy a Jókai u. 6-os számú házban Szakál nem fogadhatta Petőfit. Szakál átköltözése már homályosabb. Igen, sok ellentmondó adat van, de ennek tisztázását jelen esetben nem tartottam fontosnak.

Olyan dolgok ezek – sok más gyulai hagyománnyal együtt -, melynek felkutatása kötelessége minden városát szerető embernek, hogy megmentsük a jövő számára az évek múlásával együtt homályosodó szájhagyomány bizonyító erejét.

Forrás: Czeglédi Imre: Petőfi Gyulán - A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványa 27. – Szerkeszti Dankó Imre - Gyula, 1961.