Rest árnyéka bennem Jézus ájuló testének:
ó Szomorúság. Lásd, a szakadt, fekete városokban,
hol most a kadáverek kék rózsái illatoznak
s csak a legyek bus falánxa vándorol ide-oda a csöndben,
én a szűzek bűnbeesésére kóstolom a mustot
s az új Messiások elé harangoznak,
kiket majd a század telt ütere dob ki a fórumokra.
Én most az Öröm égő bokraiba takaródzom -
s nekem már nincs semmi; ami van, s csak az
van: ami nincsen.
A hült romokon Énem új arcát énekelem
s a rónák kiserkent zöldjét, a hegyek fehér
gleccsereit,
nyers, keveredő tömegeikkel a roppant metro-
poliszokat
s külön a kovácsok öklét, a bankárok sárga
tigrisszemeit,
a leszálló búvárt, a kertészt s a kötélidegzetű
pilótát.
Az élet billió lehetőségét csapolom magamból
s a nevetés aranyvillája koppan a fogaimon.
Az öröm és az akarat bitangoló híme vagyok,
s bolond csikó, tág cimpákkal nyerítek az időkbe:
hol majd Vesztfália mély acélhámorai dalolnak
nekünk
s igás ökrei mögött a vad, kúnsági paraszt,
Pétervár 1905-je, a champagnei víg szüretelők -
s ó lásd! az én részeg utcai nyelvem is, ki most
elsőnek dobja be magát az új földre.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 19-20. old. - Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése