Virágos udvar, búsárnyékú nagy fák,
Öreg fészek, te csöndes ósdi ház,
Huszonnyolc év sok csöndes szenvedése,
Kevés öröm, sok mély fájdalmú gyász.
Árnyak, halottak, babonák, szegénység,
Minden mi nyűgöz, minden ami ront,
Fehér szárnyamra tapadó hinárok,
Bátortalan kedv, lomha tompa gond.
Rokkant falad most bontja meg a csákány,
Földön hever már vén mohos tetőd.
Friss szelek, új éltető jövendő,
Messze sodorják dohos levegőd.
Jőjjenek mások, új falak, új ormok,
Bátrabb erők és frissebb nyoszolyák...
Árnyak, halottak, babonák, szegénység
Pusztuljatok ti bús árnyékú fák.
Bölcsőm fáját se tudjam merre ringott:
Siratni valóm nincs, semmisem maradt,
Sötét faladtól egyet örököltem,
E babonariasztó bús, őszinte dalt.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 11-12. old. - Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése