Foltozgatom a sorsomat,
ezt a kopott kabátot.
Rozoga, fáradt vállamon
már hatvan évet látott.
Már hatvan éve viselem
esőbe, hóba csendben...
Nem tudom: én viselem őt,
vagy ő visel-e engem?
De rajta van sok szörnyű év
pora, pecsétje, szennye,
oly színehagyott, oly fakó,
a moly dőzsöl csak benne.
A gomblyuka nem ünnepelt
sem ordót, sem virágot.
Ahol a moly kirágta őt,
ott engem is kirágott.
Oly ósdi, oly divatjamult,
úgy elmaradt a mátul,
oly szomorú, oly kómikus
és rongyos elül-hátul.
Itt is lyukas, ott is lyukas,
a könyöke kifeslett,
csak nézem, nézem, nem tudom,
sírjak-e vagy nevessek?
Csak nézem, nézem, nem tudom
sirassam-e, nevessem?
Megvarrjam-e századszor is,
vagy örökre levessem?
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 7-8. old. - Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése