Ignotus: A siker

Papp Dánielnek, a mi drága, jó emberünknek tragikumát a mai magyar irodalomban ő maga tudná tán legjobban megírni. Az ő finom, mély, játékosan tudományos módján valóságos közgazdasági essayt írna róla, mint lehetséges, hogy ami fejlett újságírásunknak - egybeken kívül - legképesebb és leghasználhatóbb újságírója mint nem tudott, vagy másfél esztendő óta, az újságoknál - hogy is mondják: alkalmazást kapni - s a litteratúra egyik - egyebeken kívül - legszorgalmasabb s leglelkiismeretesebb munkása mint volt kénytelen valami nagyon tisztes, nagyon jelentéktelen valami nagyon tisztes, nagyon jelentéktelen, félig-meddig címzetes, és ezért átkozott rosszul javadalmazott hivatalocskát vállalni. Mindezek kifejtésében az ő különben impresszibilis lelkét nem zavarná az a keserves jajgatás sem, mellyel az ilyenkor sirató asszonnyá váló sajtó az ő korán kihunyt, fényes tehetségét elparentálja. Sőt, éppen ennél a beteges magnéziumfénynél tudná legrikítóbban kimutatni a mi sajtónk, az ő egészségtelen túlfejlettségében, üzleti vállalkozásul mégis mint nem tud addig az igazi fejlettségig eljutni, melynek törvényei közt, többek közt, ott van a kenyéradó noblesse oblige-zsa is. 

Az újságírók s az újságíró klubok: csupa hűség, csupa barátság, csupa segítség, s az újságírók testületeinek van segítő, van kölcsönadó, van nyugdíjintézete is. De mindezt, elvégre, megtalálni a hordároknál is. Ám hordárt, szükség esetén, találni annyit, amennyi egészséges férfi van a világon - ellenben az író s az újságíró tehetség kohinoor, mely a gazdájához kiszámíthatatlan véletlenségből kerül. Ez az erő tehát, fejtegetné Papp Dániel, nem egészen a birtokosáé; ez, bizonyítaná Papp Dániel, némiképpen nemzeti közkincs - s az ember azt hinné, hogy azoknak az üzleti vállalatoknak, melyeknek számára a nemzeti érzés, a közélet s a közérdek hajt kamatokat, némiképpen külön kötelességeik volnának a nemzeti közkincsek iránt. Aki búzával kereskedik: senki rossz néven nem veszi tőle, ha a búza usance-ait követi - de azt az Igét, melyen, az Írás szava szerint, a kenyéren túl él az ember, nem lehet úgy kezelni, mint a korpás kenyeret. Röviden, kulminálna Papp Dániel: ne beszéljen nekünk senki a magyar sajtó virágzásáról, mikor azt látjuk, hogy testületi érzés dolgában szigorúan distingválnunk kell újságírók és újságok között, s megtörténhetik, hogy, mint Papp Dániel, a sajtó egyik leghivatottabb munkása - az abszolút megíró - a nagy újságoknál ne találjon alkalmaztatást, még olyat sem, melyben, mint egy kitűnő társunk mondja, Brutus hülyeséget tettet a Tarwuinius udvarán, hogy Tarwuiniustól kenyeret kapjon... Mindezeket bőven kifejtené Papp Dániel, hogy végül, az egyes esetén át, eljusson az általánosságig s az alap-ok okig. S ezeket ott találná meg, körülbelül tíz év előtt, ahol tizenöt éves pangás után a politikai spekuláció rávetette magát a közvéleményre, hogy egy embernek az állam hatalmával való zsarnoki politikáját egyes embereknek a sokaságra támaszkodó rebellis politikájával buktassa meg. Tisza bukásakor, Wekerle kormánya alatt, a véderővitától a Bánffy kineveztetéséig, divatja volt a közvéleménynek, s nem volt annyi újság, s nem annyi újságíró, amennyire szükség ne lett volna. Ahol, az ország legelrejtettebb zugában, valami tehetség megmozdult, a piaci nagy kereslet kíméletlen erővel szítta magához. Ezt tapasztalatból írná meg Papp Dániel, s az eufémiának külön kis természetrajzát szúrná közbe arról, mint nevezték e műveletet, terminus technicusszal, a tehetségek fölfedezésének. Így térne rá aztán, mint lőn, hogy a közvéleményből elég lett, s a népakarat seprőjét megint visszadobták a sutba, a kemence mögé. A hausse-ra elkövetkezett a baisse, s ezzel a krach is. S itt okvetetlen eszébe jutna a Jókai meséje a szörnyetegről, mely akkora, mint egy egész kontinens, s ahogy fölbukkan egy időre a tenger színére, termőföld lepi be a hátát, s az emberek fölszántják, s belevetik a kenyerüket s a reménységüket. Egyszer aztán a szörnyeteg meggondolja magát, s visszabukik a víz alá, s vele bukik a kenyér, s a reménység is...

... Így beszélne Papp Dániel, s megvolna benne az a becsületes kíméletlenség, hogy mindezeket el merje mondani praesente ca cadavere is, egy nappal egy kedves, jó barátnak temetése után, kinek magániszonyait egyébként nem ismertük, s kinek úri családja s bájos, ifjú hitvese máskülönben fölötte áll minden más szánalomnak, mint annak a tisztelő, fájdalmas részvétnek, mely a szerető férj és rokon elköltöztével illeti a váratlanul sújtott hátramaradtakat. S az ő emléke adja meg nekünk a jogot: elmondani, mert a magunk szemével láttuk, Papp Dániel mint szorult le arról a piacról, melyre, noha hivatottabb volt mindeneknél, nem maga törekedett, hanem úgy hítták oda - s mint szorult le akkor, mikor visszafelé a hídjait már elégette, s a lelkét örökre eljegezte a mesterségnek édes mérge. Jogunk és kötelességünk följegyezni, mint a mai napok krónikásainak, e napok betegségének ily kiáltó tüneteit, megállj-t kiáltani az elé a szellemi rablógazdaság elé, mely meggondolatlan hiúsággal vagy meggondolt cinizmussal így pocsékolja a nemzeti értékeket. S akkor kell szólanunk, mikor férfiak sírnak; mikor még közömbössé vált emberek is az élet s a viszonyok egy jóvátehetetlen bűnének tudatát viszik magukkal e ravatal mellől, ki-ki a maga sírjáig. Fájdalmas látni az eleső katonát; rémítő látni a lezuhanó munkást - de még fájdalmasabb, mg rémítőbb, még vérlázítóbb látni a magunk mindent ígérő édesgyermekét, amint ártatlan mélázással szopogatja a lét megszokásának édes cukorkáit, s valami ostoba szekér feldönti, és halálra hurcolja. Mindnyájunknak, kik ez országban intellektuálisak vagyunk, lelkünkből lelkezett édesgyermekünk volt ez a szép, magas, és mégis lágy és törékeny férfi, ki kifogyhatatlan játékos kedvvel fáradt, dolgozott és pepecselgetett a tudás aesthetikája körül. Mert nem úgy áll a dolog, hogy Papp Dániel tudósnak született volna - nem, inkább a föltétlen belletrista volt ő, kit az igazság azért ragad meg, mert nincs nagyobb szépség az igazságnál, s a logika azért bilincsel le, mert nincs tisztább forma a logikánál. A sugárzó értelmesség, a lelki jóság, a becsületes kötelességtudás és a művészi rajongás szabadkőmíves jegyeivel intett és húzódott felénk - s mi szívszakadva láttuk, hogy a mi összetartásunk nem tarthatja őt fenn abban az életben, mely nem ezeknek a jegyeknek hódol. Papp Dániel korán lett neuraszténiás, mint mindazok, kik korán és hirtelen változtatnak munkakört és életmódot. Közjegyzői helyettesből publicistává lenni: kész kóreset. Ám ezzel a betegséggel elélhetni száz esztendeig is - s a Papp Dániel idegei lebírták még az agorafóbiát is, s A Hét-be s az Új Magyar Szemlé-be írt regényt, novellát, értekezést, krónikát- mind csupa mindent ígérő dolgot, a nemzet s a maga számára. De a második chok-ot, a magyar újságírás piaci válságát, azt nem tudta elviselni. Annyi tapasztalat, átlátás és megfontolás után, mégis a tapasztalatlanság s az ártatlanság rémületével meresztette szemét arra a közéletre, melynek nem kell sem a tehetség, sem a tisztesség, sem a jóság, sem a lelkiismeret, s a válságai abban állanak, hogy a kéngázok a fölszínére szállanak, s az arany a fenekére süllyed. Elfogta a közélet agorafóbiája - s ez a betegség végzett vele. Meningitisnek híják-e vagy másnak, azon veszekedjenek a doktorok.

Mi azonban, kik csak Isten látja, holt tetemid körül miket érezünk, korán leroskadt, drága társunk, ott őrzünk téged is holt kincseink mellett. Reviczky Gyula, Péterfy Jenő, Papp Dániel - lassankint, aki jó társaságra tart, leszállhat a sírboltokba. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy a neved örökké fog élni - de a te vonzalmas, jó szívednek ennyi  is elég, élni fog, amíg mi élünk. Szájrul szájra adjuk emlékedet, ifjú szerelmeinknek, megtört becsvágyunknak, kihűlt érdeklődéseinknek emlékeivel együtt. S az irodalomtörténet? Halálod előtt egy hónappal így írtál a Sikerről, kit egy novelládban utcai leánynak festve, Sybillának kereszteltél:

"Nem, drága Sybilla. Ha egyszer meghalok, magával akkor szövetségben óhajtok lenni. Maga akkor ki fog ülni a síromra, ama bús violák közé, ahová Stecchetti hívogatja Ninettát az őszi verőfényben. A föld alatt aztán el lehet viselni a sikert; ön elmondja majd nekem a temetésemet, a nekrológokat s a kis nyugdíjat, melyet özvegyem kapott. S ha lesz valaha egy nagyon részletező irodalomtörténész, aki két szóval rólam is megemlékezik, maga erről is értesít engem. Ott örülni fogok a sikernek, mert híján leszek a művészetnek"...

Egy kimaradt fejezet az irodalomtörténetből: ez a te sikered, szegény barátunk!

SÍRFELIRAT

(Papp Dániel hagyatékából)

Hét miriád évig

A tejút mérföldköveit olvasám.

S nem lett vala végük.

Hét miriád aeont

Láttam egy harmatcsöppbe szállni,

És ujra kelt valamennyi.

Most szederág hajlik

Fölöttem

Szivemből

Forrás csergedezik.

Fejemből

Virágok nőnek.

Forrás: A HÉT XI. évfolyam 1900. – Szerkeszti és kiadja Kiss József