SZILAJ PISTA
Er hat verloren seinen Schatz,
Drum ist das Grab der beste Platz,
Wop er am besten liegen magasabbraUnd schlafen bis zum jüngsten Tag.
(Heine)
Népies történet, amelyben némi demokrata íz sem hiányzik A parasztlegény szép szertőjét elcsábítja a városi úrfi; a legény először haramia akar lenni, erre azonban nem viszi rá a lelke, visszajön a leányhoz, készen megbocsátani. De mert most is az úrfival találja együtt s mert éppen ő vele vitetik át magukat a Dunán, bosszút áll rajtuk, és ind a hárman a Dunába fulladnak.
Petőfi ezt a költeményt 1846 áprilisban írta, gyógyulásban a világfájdalomból, mely hosszú hónapokig ránehezedett a lelkére. Ferenczi Zoltán arra utal, hogy e korszakban írt nagyobb munkáiban általában fő motívuma a bosszú: A SZERELMES TENGER, TIGRIS ÉS HIÉNA, A HÓHÉR KÖTELE, SZILAJ PISTA. Hozzá ehetjük, hogy a utóbbinak éppen a parasztlegény bosszúja a csábító úrfin ad némi demokrata színt is.
A cselekvény elég érdekes, bár eredetibb motívumnak csak az vehető, hogy Pista kirabol egy utast, de rögtön visszaadja, mit elrabolt. Nem tud rabló lenni. Merített-e költőnk jelen munkájához valami irodalmi forrásból, nem tudom. Eddig nem foglalkoztak e tárggyal. A jellemzésnek sikerültebb része, hogyan pártol át Lidi lassanként az úrfihoz.
A külső forma alsóbbrendű. A nyelv népies különösebb szépségek nélkül, a verselés meg éppen gyönge. Formája a 10 tagú sor, mely népköltészetünkben nem éppen ritka, kétféle tagolással 4, 3, 3, vagy 4, 4, 2. Ezek egymással váltakoznak, de a caesura megkívántatik. Arany, aki általában gondosabb verselő Petőfinél, a nem éppen rövid TÖRÖK BÁLINT-ban egyszer se vét a caesura ellen, holott SZILAJ PISTÁ-ban nemcsak a sor második felében van ellene vétség, hanem az első felében is, legalább tízszer. Íme, egy rímelő sorpár:
Tudjátok mit? Meguntam éltemet
És azt ti miattatok untam meg.
Érezzük, hogy a jó sor után a hibás sor milyen kellemetlen zökkenést okoz, majdnem olyat, mint a Zrinyi caesura nélküli alexandrinjai.
Azt mondhatjuk, hogy SZILAJ PISTA egy apró költőnek nagyon sikerült mumkája volna, Petőfinél csak másodrangú. Úgy látszik, némi hatása fölismerhető egy későbbi kiváló költőnknél. Endrődi Sándor A BALATON TÜNDÉRE című kisebb epikus munkájában a megcsalt parasztlegény olyanformán áll bosszút hűtlen szeretőjén, mint Szilaj Pisa. Csónakába csalja avval, hogy a túlsó partra szállítja, de a Balaton közepén vízbe öli. A hatás tehát csak egy kis részletre terjed ki. (Kéki, Irodalomtörténet 1912.)
SALGÓ
Nem tette szeliddé
Őket sem nyájas szerelem, sem férfi barátság.
Sőt dult a szerelem s vaddá lett, mint az oroszlán.
(Vörösmarty)
Petőfi szerette a várromokat. Már egész fiatalon, valószínűleg 1839-ben 60 várrom rövid ismertetését írta ki egy földrajzból és mikor módja volt, föl is kereste őket. Így egy nagyobb utazása alkalmából 1845 júniusban megtekintette Salgóvár romjait Nógrád megyében. Az UTI JEGYZETEK-ben többi közt ezt írja róla: Talán nem volt Magyarországon vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán, tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.
Tehát már ekkor gondolt a vár történetére. E csírából keletkezett a költemény, körülbelül egy év múlva, l1846 májusban. A cselekmény a romantikus irodalomtól kedvelt középkorban játszik, az Árpádok kihalása idejében, a rablólovagoknak annyira kedvező világban. Egy ilyen rablólovag uralkodik Salgón is, a félelmes Kompolti Péter, Dávid és Jób nevű hozzá méltó fiaival. Egyik éjjel a szomszéd Gedővárt látogatják meg, mindent elrabolnak, a vár urát megölik, csodásan szép feleségét, Perennát magukkal viszik. És ez lesz pusztulásuk oka. Rajta összevész a két fiú s már párbajjal akarják a kérdést eldönteni, mikor atyjuk kijelenti, hogy egyiké sem lesz, hanem az övé. Perenna azt kívánja Dávidtól, hogy ölje meg atyját és öccsét, akkor az övé lesz. Az teljesíti kívánságát, de a szörnyű tett súlya alatt megőrül. Felragadja Perennát s a vár csúcsáról leugrik vele a szörnyű mélységbe.
Ez a romantikus történet nem teszi ránk a tragikumnak azt az édes-bús benyomását, amit a KÉT SZOMSZÉDVÁR, amelyben Vörösmarty a Káldorok, e gonosz rablólovagok iránt is részvétet tud kelteni, de olyan keserű ízt se hagy vissza mint költőnk APOSTOLa. A Kompoltiak csak gonosztevők, egyéb emberi vonás nélkül, sőt az egyiknek a gonoszságát ok nélkül óriásilag túlozza a költő Jóbnak Perennához intézett szavaiban:
Hah istenemre, hogy ha átkozodva
Ily szép vagy asszony, menj férjhez naponként
S én férjedet naponként megölöm.
Pusztulásukat tehát nem fogadjuk részvéttel, de megnyugvással igen. Másként áll a dolog Perennával, akit kor és milieu tragikai helyzetbe juttat. Azáltal, hogy a rablólovagok férjét megölik,őt pedig elrabolják, élete már fel van dúlva; ha ekkor hal meg már így is tragikus személy Ophelia, Desdemona, Cordelia, Melinda, Enikő és mások módjára, anélkül hogy tragikai vétséget találnánk benne. Hogy bosszút áll férje gyilkosain és ezáltal önmagát is elpusztítja, az csak teljesebbé teszi tragikumát.
Költeményünk nyelve és verselése kifogástalan, ha nem is éppen a tetőponton.
*
Vajon támaszkodott-e Petőfi valami forrásra? Ha a helyszínén hallott volna valami mondát, erről tudnánk, ez tehát nem valószínű, de az se, hogy teljesen ő alkotta. Valami mondai alapja mindenesetre van. Lehet, hogy az egész anyagot egy helyről vette, persze nem változtatás nélkül, de lehet hogy különböző részekből alkotta meg. Egy részének forrása lehetne pl. Mednyánszky egyik mondája: DER BRUDERZWIST, amelyben a Pdomanin testvérek, félelmes rablólovagok összevesznek egy elrabolt szép lányon. (Erzählunen Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzeit, Von Alois Freiherrn von Mednyánszky, Pest 1829. – Magyarul: Elbeszélések, regék és legendák a magyar előkorból. Németből Báró Mednyánszky Alajos után szabadon fordították Nitska Alajos és Szebenyi Pál nevelők, Pesten 1832. 2. kötet.)
Mindjárt meglátjuk, hogy Petőfi később ismerte ezt a munkát, nem lehetetlen, hogy már most is. Utalok arra is, hogy A KÉT SZOMSZÉDVÁR (Vörösmarty) tárgya rokonságban van SALGÓval valamint teszek egy megjegyzést ellenkező irányban is, t. i SALGÓ hatásáról. Tudjuk, hogy Arany Byron hatása alatt írta KATALIN-t (1851); az is közismeretes dolog, hogy az elbeszélés menetét megszakítja egy lírai költeménnyel, amely arról is nevezetes hogy az arany lírájában hiányzó motívumról a szerelemről szól. Az ebben kifejezett gondolat megtalálható SALGÓban is.
SZÉCSI MÁRIA
Vitéz, vedd jobbomat, csotá tesz erényed,
P á r t o m a t elhagyom, hogy kövessek f é r j e t.
(Arany)
Költészetünk egyik legnépszerűbb tárgya, mely a Hunyadiakkal vetekszik. Azóta, hogy Gyöngyösi István, Szécsi Mária és Wesselényi Ferenc komornyikja versbe szedte a murányi kalandot Wesselényi saját elbeszélése alapján, se szeri, se száma a hosszabb-rövidebb feldolgozásoknak. Hatott külföldön is, amint ezt mutatja pl. egy háromkötetes regény. (Alexander Bronikowski: Die Magyaren. Das Verlobungsfest zu Murány. Leipzig, 1832. V. ö. Viszota Gyula: Széchy Mária a drámai költészetben. 1892.)
Murány nyílt kapukkal várja Rákóczit, de Wesselényi jön és mielőtt megkezdené az ostromot, követet küld a várba, megadásra szólítva el. A követ visszautasító választ hoz és azt a híradást, hogy a várban asszony-kapitány parancsol. Wesselényi újabb követ gyanánt maga megy a várba, de ezt csak akkor árulja el Máriának levélben, mikor a válasz most is visszautasító; levelében egyszersmind szerelmet vall. Ez nagy hatást gyakorol Máriára, aki Wesselnéyit meghíjja éjjelre a várba. Fel is megy a leeresztett kötélhágcsón, de Mária arra szólítja fel, hogy álljon az ő pártjára és midőn nem enged, vérpaddal fenyegeti. Végre azonban Mária enged s a történetet házasság fejezi be.
Ha most kérdezzük, hogy mit vett Petőfi Mednyánszkytól, azt feleljük rá: az egész cselekményt. E mellett azonban van forrásában sok, amit nem vett át, nagyrészt azért, mert nem illik bele az ő gyors menetű költeményébe, mely – Arany szavai szerint – balladai gyorsasággal nyargal a cselekményeken. A kihagyásokon kívül csak két változtatása méltó a fölemlítésre. Nála a szerelmes levelet Wesselényi nem előre, látatlanba írja meg, hanem miután látta Máriát, beszélt vele; a vérpad-jelenetet pedig nagyon megszelidíti: Mária a szomszéd szobából mutat rá. Fegyveres őrökről, hóhérokról nála nincs szó.
Petőfi sokat elhagyott a novella anyagából, felénél jóval többet, viszont azonban sokat is adott hozzá. Ebből leginkább kiemelendő a két hős lelkiállapotának rajza, ami részben lírai költemény. Azonkívül övé a öltő díszítés: szép leírások, továbbá az első versszak, amelyben a lovagkort aposztrofálja, mintegy eposzi bevezetésül, valamint a befejezés a JÁNOS VITÉZ-ből vett képpel:
Letéptem egy rózsát, magammal hoztam őt,
Talán a szép asszony szive porából nőtt.
Történelmi adat, amely eddig tárgyalt forrásában nincs meg, csak egy van nála, a Wesselényi első feleségéről szóló:
Nem szerettem szegényt, jósága volt elég,
de nagyon sok gondja volt a feszületre,
Nem mondom, hogy nem lett volna jó apácza,
Kár is, hogy nem az lett, nagyon elhibázta.
Ez az adat nincs meg Gyöngyösiben se, de történelmileg hiteles (Széchy Mária. Írta Acsády Ignácz. Magyar történeti életrajzok. 1885.) Megvan Mednyánszky ugyanazon könyvében, de másik novellában: DIE FELSKAPELLE AN DER WAAG. Itt van jellemezve Wesselényi első felesége, Bosnyák Zsófia, akiről Tompa egyik regéje is szól, de férjét nem nevezi meg. Mednyánszky kiemeli buzgó vallásos hitét: látjuk, amint leborul a feszület előtt, de éppen úgy kiemeli jóságát is, amelyről úgy ismerete s a környéken mint egy új Erzsébet (Thüringiai szent Erzsébet értendő, II. Endre magyar király leánya). Ezt tehát innen vehette Petőfi; a könyvet pedig ismerhette Arany útján is, szalontai látogatása alkalmával (1847. június) beszélhettek róla. Valamivel később Arany maga írta neki (1847. szept. 7.), hogy ez a forrása MURÁNY OSTROMÁ-hoz.
Petőfi figyelmét nem ez terelte először e tárgyra. A Kisfaludy Társaság 1847. február 6-án pályadíjat tűzött ki költői beszélyre, melynek tárgya Széchy Mária. Erre következett látogatása Aranynál, valamivel később pedig Tompánál, akik mind a ketten készültek e tárgyról írni. Ez utóbbival együtt föl is kereste Murányvár romjait (1847. július elején). E látogatás után csakhamar megírta költeményét; aug. 29-én már arról értesíti Aranyt, hogy az egész készen van. De éppen úgy nem pályázott vele, mint Arany és Tompa.
A költemény keletkezését tehát több ok hozta létre: a pályázat; beszélgetés a tárgyról költő barátaival; a murányi romok meglátogatása. Ezek nélkül aligha írt volna e tárgyról, mely voltaképpen nem is neki való. Mentegetni a szabadság ügyétől való elpártolást, nem Petőfinek való feladat. Bizonyos is, hogy a FELHŐK sötét korszakában másképp írta volna meg, olyanformán, mint Tompa, aki kárhoztatja Mária árulását. Most azonban, házassága előtt néhány nappal, szerelmi lázban égve, érezte jobban mint valaha, hogy a ő feladata a szerelem, nem a politika és hősködés. Tehát Petőfi két bálványa, szabadság és szerelem, összeütközvén, ez esetben a szerelem lett a győztes. Madách azt mondta egy alkalommal AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁ-ról: Anyámnak köszönheti Éva, hogy kirívóbb színekben nem állítottam elő. Mi ezt így változtatjuk meg: Szendrey Júliának köszönheti Széchy Mária, hogy Petőfi nem az árulót látta benne, hanem a szerelmes asszonyt.
De a férfira se nézett gyűlölettel, hanem inkább rokonszenvvel; tehát nem a császár szolgáját, Rákóczi ellenségét látta benne, hanem „vitéz Wesselényi Ferencz”-et, s a jellemes embert, aki becsületét szerelmének sem áldozta fel. A lovagkor tündérkertjének oly szép fája és oly szép virága volt: a vitézség és a szerelem, olvassuk jelen költeményben. De ugyanígy egymás mellé állítja másutt is ezt a két fogalmat:
Dicső vitézség! Édes szerelem!
(Elpusztuló kert)
Ezt képviselte az ő szemében Mária és Wesselényi és ezzel megtalálta azt, ami szükséges az alkotás sikeréhez: a tárgy szeretetét.
*
És a siker nem is maradt el. Megvan a jellemzésben: a szerelem fokozatos fejlődése; Mária megtérése, vagyis felismerése annak, hogy nem neki való szerepet játszik, stb. Megvan az érdekes cselekményben, ami nem tisztán a tárgy érdeme, mert hiszen gyöngyösinél e tárgynak végtelenül unalmas részei is vannak. Megvan az egységes cselekményben,mely egy szálon perdül le, zavaró részletezés, mellékcselekmény és mellékszemélyzet nélkül. Más személy nem is szerepel, mint a két hős. Petőfi nem érezte kellemetlennek azt, amiről Arany panaszkodott neki, hogy Mednyánszkyban nincsenek mellékszemélyek.
A stílus, az előadás egészen Petőfire vall.
Őrá ismerünk pl. abban a harcias képben, hogy az ifjú hajnal
Megölte az éjet, fejét vette: vére
Fölfreccsent egész a fellegek szélére.
Még inkább őrá vall a gyávaság gyűlölete, ha azt olvassuk, hogy a köd gyáván megfutamodott
És elbujt a völgyek legtitkosabb táján.
Ott végső kétségbeesés szálla rája
S fölakasztá magát fenyőfák ágára.
Egészen az ő hangját halljuk, ha ágyú-oroszlánokról szól, vagy az éjfélről, e legfényesebb fejedelemről, kinek gazdagabb koronája és mellén több csillagja van mint más fejedelemnek. Bizonyos, hogy Szécsi Mária nemcsak költőnknek jelesebb alkotásai közé tartozik, hanem Arany MURÁNY OSTROMÁ-val együtt csúcspontját is jelöli az e tárgyról keletkezett költészetnek.
Ez a tárgy a történelemben sincs híjával a regényes, a költői elemnek, ezért is vonzotta a költőket, de azért Széchy Mária életrajzából is meggyőződhetünk, hogy történelem és költészet nem egyet jelent. A történelemben a kiinduló pont éppen nem regényes, hanem önérdek dolgozik mind a két részen. Mária helyzete rokonai zsarnoki gyámkodása miatt tűrhetetlen, ettől óhajt Wesselényi által megszabadulni, ez pedig viszont a nagy uradalomra vágyódik. A szerelem csak később lép közbe és nincs is olyan könnyű dolga, ha Wesselényi első felesége három hónappal előbb meg nem hal.
BOLOND ISTÓK
A monda sem fog rá semmit, egyen
Kivül: mikor bekukkant Debreczenbe.
(Arany: Bolond Istók)
Szécsi Mária címéből megtudjuk a költemény tárgyát és egész cselekvényét, BOLOND ISTÓK címéből nem tudunk meg semmit. A név ugyan eléggé ismerős, de csak ebben a szólásmódban: Bekukkan, mint Bolond Istók Debreczenbe. Semmi mást nem tudunk róla. Honnan vette hát költőnk a tárgyát? Erre felelek a következőkben, de előre kell bocsátanom, hogy a költemény 1847 november-decemberben íratott, kevéssel költőnk házassága után.
Azzal kezdődik, hogy egy ifjút az országúton, mint életében már annyiszor, hatalmas zápor ér utol, amelyet azonban épp olyan jókedvvel tűr, mint ahogyan utána a szivárványt üdvözli:
Szép szivárvány! Szólt a vándor,
Mint életem, olyan tarka
S olyan fényes, mint jövendőm.
Mivelhogy esteledik is már, bemegy egy ismeretlen tanyára, amely ugan nem nagyon hívogató, - - - PEDIG NAGY ÉPÜLET.
Nem paraszt kőmíves rakta,
Drága mű,
Csakhogy az enyészet lába rajta.
Nem jut–e erről eszünkre az ELPUSZTULÓ VÁR OTT A KERT FELETT? Az erdődi vár, ahol Szendrey Júlia lakott? Bemegy tehát az ócska tanyára, ahol éjjeli szállást kér a mogorva vén gazdától, akit aztán vacsoránál iparkodik beszélgetésbe vonni. Elmondja neki, hogy ő előtte ismeretes minden vidék, járt már fényes palotákban és rongyos kunyhókban, mert neki se országa, se hazája, valami vándormadár lehetett az ősapja.
Itt álljunk meg, mert Bolond Istók talán már nem ismeretlen előttünk. Ugyanakkor, amikor ezt írta, lírai költeményben is említette Petőfi, ismételten, hogy egykor az esős, sáros országutat rótta (EGYKOR ÉS MOST, ŐSZI ÉJ). A tarka élet forrását is könnyű megtalálni, ha tudjuk, hogy költőnk ilyen címmel verset írt önmagáról. Fényes jövőjében is mindig hitt; itt valószínűleg szerelmi boldogságára gondol. Ha hőse azt mondja, hogy inden vidéket ismer, az megint csak Petőfi:
Ma itten, holnap ottan,
Csak ez az élemény…
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.
(A csavargó)
A fényes palota se csak ellentét kedvéért került ide, mert költőnk ekkor már járt, sőt lakott Koltón, gróf Teleki Sándor kastélyában. Folytassuk a mesét.
Az ifjú lassanként szóra hozza az öreget, aki elmondja boldogtalan életét, vendége pedig megleckézteti, hogy ha szenvedett, bűne is nagy, a kétségbeesés, ami nem más, mint a legsötétebb istentagadás. Vigasztalásul felhozza saját sorsát is:
Minél többet éhezem és fázom,
Annál több az örömem,
Mert annál szebb lesz jövendőm,
Minél rutabb jelenem.
Állítsuk e mellé Petőfinek egy olyan munkáját, amelyről nem kétes, hogy saját nevében beszél benne. JÓ, hogy egyszerre szenvedtem ki, amit más egész életén át szenved. Minél viharosabb volt a tavasz, annál derültebb nyarat és őszt remélhetek (UTI LEVELEK XI.). Az is megérdemli a felemlítést, hogy a tanyai öreg éppen úgy tavasz, nyár és ősznek nevezi élte szakait, mint itt az UTI LEVELEK írója.
Addig vigasztalja Petőfi-Bolond Istók az aggastyánt, hogy szíve megnyílik a reményre és ott marasztalja az ifjút. Más vendég is érkezik, szép, fiatal lány, az öreg unokája, futva apja elől, aki házasságra akarja kényszeríteni. Ez az apa is megjelenik, de az öreg ajtót mutat fiának, aki egykor őt megtagadta, most pedig lányát elveszni kényszerítené. Petőfi ez utóbbihoz hasonló vádat emelt apósa ellen (EGY APÁHOZ), ugyanakkor,mikor BOLOND ISTÓKot írta. Persze az ifjú és a leány egymásba szeretnek és egymásé lesznek, mint Petőfi és Szendrey Júlia. Ami még hátra van, az egy családi idill a jövőből. Mialatt kint süvít a téli vihar bent a jó meleg szobában mindenki boldog, a férj, a feleség és nagyapa, aki dédunokáival játszik.
Ez a családi idill sem áll magában. Már említett kélt költeményében az juttatja eszébe a múlt szenvedését hogy jó meleg szobából ,felesége oldalán nézi a kint dühöngő vihart (EGYKOR ÉS MOST. ŐSZI ÉJ)
Azt hiszem, az elmondottakban benne van, ami Petőfi saját életéből került jelen költeményébe. Nem én vagyok az első, aki Bolond Istókban magát a költőt látja, úgy gondolom azonban, hogy a megegyezést ilyen részletesen még nem mutatták ki. Ami ezen kívül van, lehet teljesen fikció is, de az is lehet, hogy úgy az aggastyán, mint a mogorva vén gazdasszony rajzánál is gondolt valakire a költő.
Petőfi Bolond Istók-ban nem a múltból merített, mint Arany ilyen című költeményében, hanem a jelenből. Szíve annyira tele volt boldogsággal, hogy kifejezésére a líra már nem volt elegendő, meg kellett tenni képzelt személyben és cselekvényben is. Nem más e költemény, mint egy boldog ember örömujjongása, házassága első heteiben. Így két nagy költőnk munkája jóformán csak a címben egyezik meg és ezt a címet talán Petőfi hatása alatt választotta Arany.
BOLOND ISTÓK-nak az a nevezetessége, hogy Petőfinek legvallásosabb költeménye. Nem felekezeti vallást hirdet benne, ettől távol áll, hanem Istenben való hitét. Ezt ugyan megteszi más helyen is, de ilyen részletesen csak itt. Hitvallását nehány idézetben lehet feltüntetni:
Mert van a világnak atyja,
Van egy hű gondviselője,
Minden ember megláthatja,
A ki el nem fordul tőle.
Mint a nap a föld körül úgy
Vándorol jósága.
S nincsen a kit elkerülne,
Ha ma nem jött, eljön holnap,
Mig az ember boldog nem volt,
Addig meg nem halhat.
Egy evangelikus pap úgy találja, hogy BOLOND ISTÓK mint valláserkölcsi tanítás is örökbecsű. (HÖRK JÓZSEF: Petőfi költészetének vallásos világnézete. 1898. 44.)
A költemény tárgya elejétől végig rokonszenes, semmi keserűséget nem hagy vissza az olvasóban. Egyszerű cselekvényének megfelel világos, átlátszó szerkezete, amit nem terhel meg semmi fölösleges, zavaró elem. A nyelvbeli előadás Petőfire vall, a hasonlatok, képes kifejezések, személyesítés, stb. mesterére. Példaképpen álljon itt egy hasonlat:
Mint az árva gyermekek
Anyjok sirhalmánál,
Egy pár vad fa körülötte
Olyan szomorun áll.
És egy személyesítés:
Majd ha dőlni készül élted fája,
S azt sem mondhatod,
Hogy ágán a boldogság-madár
Egyszer nyugvék, egy dalt csattogott,
Hanem a kinszenvedések függtek
Rajta, mint akasztott emberek.
Az egyik épp olyan jól szemlélteti az elhagyott, pusztuló tanyát, mint a másik a kétségbeesett öreg ember fájdalmát. Verselése teljesen szabadon csapongó ütemes vers, mely Lafontaine szabad versére (vers libres) emlékeztet, de még szabálytalanabb. Alig van két versszak teljesen egyenlő versformával, van ellenben 38 szótagból és van 12 szótagból álló versszak is. De a költemény víg, játszi hangulatával ez éppen úgy összefér, mint Lafonotaine meséivel. Minden tárggyal nem férne össze; a TÜNDÉRÁLOM csodálatos báját jórészt tönkretenné.
Mindent összevéve, Petőfi értékesebb alkotásai közé tartozik. Hogy is lehetne ez másképpen olyan tárggyal, mely költőnknek annyira szívéből szól? Hiszen az egész egy szerelmi költemény ahhoz, akit legjobban szeretett, a feleségéhez.
AZ APOSTOL
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
(Madách)
A költemény nem a cselekvény kezdetével kezdődik. Először bemutatja a költő az apostol irtózatos, ijesztő nyomorát, midőn családja, felesége és két gyereke az éhhalál küszöbén az utolsó falat kenyeret fogyasztja el, olyan lakásban, melyben a nagyurak kutyái talán eldöglenének. A benyomás, melyet ez a kép az olvasóra tesz, a FELHŐK korszakának legkínosabb alkotásaira emlékeztet és épp oly szívesen elengednénk, mint azokat. A következő képben a férfi, kit e nyomorban ismertünk meg, fölrepíti lelkét istenhez és hálát ad neki, amiért őt kemény pályára utasítá:
Egy éltet adtál én nekem, atyám,
S én azt szolgálatodra szentelem.
A költő szavaiból azt lehet kiérezni, hogy ellentéttel akar érdeket kelteni a hős iránt: irtózatos nyomor, de e nyomorultnak szabad bejárata van az égbe; istennel társalkodik az, akivel ez nagyúr nem állna szóba. Ezzel tér át történetére.
Egy téli éjszakai vihar kitűnő leírására nem kevésbé kitűnő elbeszélése következik annak, hogyan botlik meg a korcsma küszöbén egy vén korhely; hogyan ismétli egyre a részegek makacsságával, hogy az a küszöb nőtt tegnap óta és hogyan fedezi fel, hogy amiben megbotlott, az egy újszülött gyermek. A vén tolvaj hazaviszi és megfogadj, hogy kitűnő nevelést ad neki:
Hét, nyolcz esztendő alatt
Olyan tolvaj lesz, int a Krisztus.
Dicsőséges tolvajjá nevelem.
Hanem először meg kell keresztelni, a papnak pedig reverenda kell. Felköt tehát nyakába egy zsákot. Íme az istenhívő Petőfi után a papokkal csúfolódó antiklerikális Petőfi. A gyereket Szilveszternek kereszteli születése napjáról. Ha tudjuk, hogy Petőfi is Szilveszter éjszakáján született ,már kezdünk valamit sejteni.
A gyermek a vén tolvajnál nevelkedik, akinek öröme telik benne, mert máris tud lopni, pedig csak 4 éves, mikor a derék nevelő apát felakasztják. Innen egy vén asszonyhoz kerül, k koplaltatja, hogy nagyobb sikerrel kolduljon számára. Erről épp oly kitűnő jellemképet fest a költő, mint a vén tolvajról. Itt két évet tölt el.
Igy élt a gyermek, már hat éves volt
S átélte hat századnak nyomorát
És néhány percznek árva örömét.
Ez utóbbit a vén asszony kutyájának köszönhette. Kettőjük barátságát megható képben mutatja be a költő.
Kevéssel AZ APOSTOL előtt Petőfi a legnagyobb magasztalással szólt DICKENS-ről, egyik legkedvesebb írójáról (Uti levelek, okt. 14.). Ennek TWIST OLIVÉR című regénye 1837-ben jelent meg, 1843 óta magyarul is olvasható volt. Olivér kórházban születik és árvaházban nevelkedik, majd inas lesz egy koporsó-asztalosnál, de mindenütt oly gyalázatos kegyetlenül bánnak vele, hogy végre megszökik az asztalostól. Ámde Londonban tolvajok kezére jut, ahonnan egy jó úr kiszabadítja ugyan, de a zsiványok az utcán elfogják, visszaviszik a régi tanyára és kényszerítik, hogy egy betörésben részt vegyen. Végre egy nemes szívű család magához fogadja és ezzel végleg megszabadul.
Már mások is rámutattak, hogy Petőfi ebből a forrásból merített Szilveszter gyermekkorának kitűnő rajzához. Ez az én véleményem is.
Hat esztendős korában nagy változás áll be Szilveszter sorsában: egy magyarmagához veszi a fia mellé inasnak. De a szenvedés csak nevet változtatott, nyomor helyett ost az úrfi gyötri folytonosan.
Mert a nagyságos urfi
Oly gazkölyök vala,
A milyenek rendesen a
Nagyságos urfiak.
Mikor Petőfi e szavakat leírta, éppen úgy szerette Gróf Teleki Sándort, becsülte báró Eötvös Józsefet, rajongott a fejedelem Rákócziért, mint előbb és utóbb. Számtalanszor láttuk már, mennyire a pillanatnyi hangulat hatása alatt ír költőnk. A harag pedig, ami AZ APOSTOL-t sugalmazta, különösen alkalmas az ész szemét zavarni, int Shakespeare mondja.
A gyermek tűri a szenvedéseket, nem mintha a szabadságot kevesebbre becsülné a tápláléknál, amelyben részesül, hanem egész más okból: az úrfi mellett ő is tanul a nevelőtől. Jobban mondva csak ő tanul, le is nézi a tudatlan úrfit.
E rész forrására már más helyen rámutattam. Obernyik Károly FŐÚR ÉS PÓR című színdarabjának hőse egész fiatalon egy gróf házába kerül fia szolgájául, a nevelőtől mindent megtanul, s a tudatlan úrfit lenézi. A megegyezés kétségtelen, az pedig teljesen valószínű, hogy a személyesen ismert költőnek munkáját is ismerte Petőfi, talán már megjelenése előtt (1844); a darab ugyanis már előbb szóbeszéd tárgya volt demokrata tendenciája miatt. (Szigetvári Iván: Petőfi Apostol forrásaihoz. Irodalomtörténet, 1915.)
Szilveszter türelmének azonban mégis vége szakad. Tizenhat esztendős korában tisztán látja hogy embernek más embert verni nincs joga, mert isten egyenlőknek alkotta őket; ezt az úrfinak is megmondja és örökre elhagyja a házat. Mondani sem kell, hogy Szilveszter szavaiban Petőfi eszméit találjuk meg. A várost messze hagyta maga mögüött és mikor először látta a természetet, annak szépségeit, letérdepelve imádkozott:
Imádlak Isten, most tudom, ki vagy?
- - - - - - - - -
A nagy természet magyarázta meg
Hatalmad és jóságodat.
Ez a gondolat előfordul költőnknek egy előbb írt versében is (VÁLASZ KEDVESEM LEVELÉRE). Szilveszter megemlékezett a nevelő parancsáról, a tőle kapott pénzen beállt iskolába és tanult szorgalmasan a jövőnek. Legbuzgóbban tanulta a világtörténetet, mint Petőfinek is a történelem volt legkedvesebb tárgya az iskolában (Aszód, Selmecz, Pápa).
*
A gyermekkornak vége van s az ifjúkorba jutott Szilveszter tudatára ébred apostoli hivatásának. Történelmi tanulmányaiból azt a meggyőződést szűrte le, hogy amint a szőlőszemet a napsugár milliói érlelik meg, úgy a föld, ez a nagy gyümölcs, ezer vagy talán millió évek alatt fog megérni a sugaraktól, a nagy lelkektől. Érzem, hogy én is egy sugár vagyok. Munkára hát. A viálg célja a boldogság, ennek eszköze pedig a szabadság, tehát ezrét kell küzdenem, ennek zászlójához esküszöm hűséget.
Tudjuk, hogy Petőfi korán ébredt hivatása tudatára. Már katona korában beszélt róla, hogy ő nem közönséges embernek született. Azt is maga mondja, hogy mint aszódi tanuló már világfelgyújtó szenvedéllyel szerette a szabadságot. Meg is esküdött, hogy élete fő célja lesz a zsarnokság ellen küzdeni (ELSŐ ESKÜM). A boldogság és szabadság egymás mellé állításával eddig még nem találkoztunk, de azért nem egyedül itt fordul elő. Asztalhoz ül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és szabadság – mondja képviselői programjában, kevéssel AZ APOSTOL előtt. Mindezekben tehát Petőfire ismerünk az apostolban.
Amint Szilveszter felesküdött a szabadságra, Isten beírta nevét a mártírok könyvébe, úgy, mint Zrinyinek kijelentette, hogy mártíromságot fog szenvedni a pogánytól (Zrinyi: Szigeti veszedelem, 2.). Innen kezdve Szilveszter magát isten választottjának, küzdeni a szabadságért isten szolgálatának tekinti (III.) éppen úgy, mint Zrinyi annak tekinti harcolni a pogány ellen.
Az erősen katolikus felekezeti, középkori szellemű eposz mellett Petőfi költeménye, telve francia forradalom eszméivel és erősen antiklerikális szellemmel – eléggé különös rokonság. Egyetlen közös vonásuk az, hogy Petőfi épp olyan istenhívő, mint Zrinyi, és íme ez az egy vonás kétségbe nem vonható megegyezést hozott létre. Már hogy aztán Petőfi Zrinyitől vette-e az eszmét, arra csak úgy felelhetnék igennel, ha tudnám, hogy ismerte eposzát. Így csak annyit mondok, hogy nem lehetetlen.
Még egyszer kiemelem, hogy Szilveszter felsőbb helyről kiválasztott szabadsághősnek érezte magát és Petőfi is ilyenformát érzett önmagáról.
Szilveszter elvégezte iskoláit és minthogy már ekkor nevet szerzett neki erkölcse és tudománya, több úr hívta magához nagy gazdag hivatalra ,amelyben nem lesz más dolga, mint ezreket nyúzni és ebből meggazdagodni. Miféle urakról és miféle hivatalról van itt szó, erre bizonyára a költő se tudott volna megfelelni. Az egésznek semmi köze a valósághoz. Szilveszter persze nem fogadta el az ajánlatot, hanem szegény emberek hívására elment falusi jegyzőnek és tanította a népet arra, amint eddig senki: jogaira. Itt már reálisabb talajon állunk és forrásait is kereshetjük. Én kettőt nevezek meg. Egy a FALU JEGYZŐJE, amelyben Eötvös József Tengelyi Jónás tiszaréti jegyzőt meglehetősen hasonló vonásokkal jellemzi, mint Petőfi Szilvesztert: bátran felszólalt minden elnyomás, minden törvénytelenség ellen, a népnél pedig olyan népszerűségben állt, mint talán egy sem az ország jegyzői közül (I. 2.). A másik VAJDA PÉTER, akinek halálára írta Petőfi egyik leggyönyörűbb költeményét. Ha Tengelyi mellett szól, hogy falusi jegyző, egyezik meg, amellyel tanítványain kívül a felnőtteket is nevelte. Ezért valószínűnek tartom, hogy költőnk mind a két forrásból merített.
Amennyire szerette a nép jegyzőjét, annyira gyűlölték a földesúr és a pap házában. Az előbbi meg is leckélóztette, és elcsapással fenyegette, de siker nélkül. A pap munkája sikeresebb volt. Vasárnap a jegyzőről prédikált és ijesztette a népet földi és mennyei büntetéssel: a király legyilkoltatja őket, mert lázítóval cimborálnak, haláluk után pedig az ég be nem fogadja.
Itt megint Petőfihez jutottunk. Ő ellene is prédikált egy jezsuita Nagybányán királyellenes lázító versei miatt.
A papnak sikerült a népet annyira fellázítani, hogy halállal fenyegette a jegyzőt, ha tovább a faluban marad. Szilveszter hiába beszélt nekik.
A hol pap emelt szót,
Ott az igazság megfesztitetik.
Szilveszter kénytelen távozni a faluból.
A valóságban ez Petőfi életének egyik nevezetes eseményét jelenti. Mikor képviselőnek fellépett Szabadszálláson, a népet annyira fellázították királyellenes verseivel és hazug rágalmakkal, hogy agyonveréssel fenyegette őt, aztán pedig választói kizárásával kikiáltották képviselőnek az ellenjelöltet (1848. június 15.).
A hasonlóság már itt észrevehető a valóság és a öltött esemény között, de van több is. A költemény erősen antiklerikális jellegét egyebek között az is okozza, hogy győztes ellenfele a református pap fia volt. Magát a papot Petőfi a nép itatásával és egyéb visszaéléssel vádolja (Nyilatkozat a szabadszállási választás ügyében). Fontos bizonyíték a következő is. A nép hálátlansága egy pillanatra megtörte Szilveszter lelkét, de csakhamar megbocsátott neki, belátva, hogy a nép még gyermek, akit könnyen el lehet bolondítani. Ha eddig küzdött érte, ezután kettős erővel fog küzdeni. Ez alig más, mint versbe foglalása fentebb idézet NYILATKOZATA egy részének: Nem a népet kárhoztatom hanem ámítóit, félrevezetőit, kiket egykor a törvény és isten egyaránt meglakoltat. A nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge mint az asszony és a gyermek. Dicsértessék a nép neve most és mindörökké. Végre a költemény 1848 június és júliusban íratott, mindjárt a bukás után.
Az elmondottakból kétségtelen, hogy itt a költemény szülő motívuma áll előttünk. Most pedig vegyük fel újra a cselekvény fonalát.
Szilveszter elhagyja faluját, de nem egyedül. Utána ment a földesúr lánya és:
Együtt maradtak, mint férj s feleség.
Nem pap kötötte össze őket,
Hanem az isten és a szerelem.
Ismét egymás mellett Petőfi az istenhívő és a pozitív vallás ellensége. Szerelmök rajza egyike a költemény legszebb részeinek.
Új korszak kezdődik a legteljesebb boldogsággal, amilyen boldog Petőfi házasélete. Talán nem is véletlen az, hogy Szilveszter kastélyból veszi feleségét, mint Petőfi az ősi erdődi várból. Azonban a legnagyobb boldogság közepette Szilveszterben felébred az apostol és figyelmezteti, hogy neki hivatása van. És fölébred a férfi is: ha nem dolgozol, koplalni fogtok. Írni kezdett tehát és írt lelke szerint egy remek munkát, amelynél különbet még Rousseau sem írt, - mondta róla a szerkesztő, akihez elvitte. Ámde cenzúra is van a világon, ilyen munka meg nem jelenhet. Elég itt arra figyelmeztetni, hogy költőnknek is voltak küzdelmei a cenzúrával.
Szilveszter kétségbeesik, hogy nem szólhat a világhoz, amellett pedig élni is kell.
Vagy megtagadjam elvemet,
Azt a szentséges elvet?
Oda szegődjem a gazokhoz,
Az emberiség árulóihoz?
Nem, istenemre, nem!
Inkább szeméten éhen veszek el,.
Álljon itt egy pár részlet Shakespeare CORIOLANUS-ából, amelyet Petőfi néhány hónappal előbb fordított le:
Silány nyelvem tegyen nemes szivemre
Hazugságot, mit el kell türnie?
Menj meggyőződésem. - -
Mondják ki - - - -
A börtönt egy szem buzával naponként.
(III. 2.)
Észre lehet venni a megegyezést: a két hős erős meggyőződése összeütközik és küzd az élet követelményeivel, egyformán. Az eredmény az, hogy Szilveszter nem árulja el elveit, kenyérkeresetül mások gondolatait másolgatja.
Tehát úgy, mint Petőfi Pozsonyban (1843.)
Így teltek az évek. A család már négy tagból állott, mint láttuk a bevezetésben. Mert most annak a folytatásához jutottunk és ami következik, még kínosabb, még fölháborítóbb. Kisebb gyermekük éhen hal és gyönyörködhetünk az anya irtózatos fájdalma részletes leírásában. Ami e költeményben visszataszító, itt emelkedik tetőpontja. Szilveszter semmi egyebet sem cselekszik elveiért, mint hogy feláldozza értük ártatlan hitvesét és gyermekét. Ezt kívánják azok a „szentséges elvek?” Petőfitől nem kívánták, pedig ő sem tagadta meg őket egy pillanatra se. Szilveszter itt csak torzképe egy apostolnak. Látszik, hogy ezt is beteg, megsebzett lélekkel írta a költő, mint a FELHŐK-et. Volt tehát ismét egy sötét, fájdalmas korszaka, amelyet a márciusi napok után következő népszerűtlensége, elsősorban pedig bukása a képviselő választáson okozott. Szerencsére ez nem sokáig tartott és szelleme még AZ APOSTOL-ban sem érvényesült teljesen.
Úgy látszik, az apostol nyomorának rajzában külföldi hatás is fölfedezhető. Ide írjuk megegyező helyeket először AZ APOSTOL-ból, azután a francia munkából.
1. A nagy urak kutyái tán,
A melyek jobb tanyához szoktanak,
Eldöglenének e helyen.
A szegényekhez képest az állatok sybarita módon élnek: fölfrissítik alattuk az almot.
2. … az alakok
Mint álomképek el vannak mosódva
S félsötétben félig rémlenek.
A gyertya fénye elvész az árnyékban, amelynek közepében homályosan rajzolódnak le némely fehéres alakok:
3. Apám ehetném!
Erőlködöm, hogy elaludjam,
Erőlködöm , de el nem alhatom -
ezt mondja az apostol egyik kis fia.
E zajra Morel fölébred. Túlságos éhes vagyok ahhoz, hogy aludjak – mondja egyik kis fia.
Megegyezés van abban is, hogy Morel kis lánya és Szilveszter kis fia éhen hal.
4. A férfi néma fájdalommal
Állt a kicsiny halott előtt.
Avagy ki tudja, tán örömmel?
Örömmel, hogy kiszenvedett.
Morel mozdulatlanul szemlélte merőn, száraz szemmel. Azt mondhatjátok, hogy ennyivel kevesebbet kell táplálnom és hogy ez szerencse rám nézve, úgy-e?
5. A férj azon tűnődék,
Miből szerez koporsót.
Egy árva fillér sem volt birtokában.
Morel szólt: Mégis el kell temetnem kis lányomat… Eltemetni… De miből? Semmink sincs.
A munka, amelyből ez idézetek vétettek. Eugéne Sue egykor világhírű regénye: LES MYSTÉRES DE PARIS. 1842. 10 kötet. Ilyen nagy hírű munka bizonyára nem kerülte el Petőfi figyelmét, hiszen Sue egy másik regényéből (LE JUIF ERRANT) le is fordított egy fejezetet. Az az értekezés, amely itt forrásomul szolgál, ennél több megegyezést is felsorol. (Kovács János: Sue hatása a magyar regényirodalomra. Kolozsvár, 1911.) Részemről azonban csak ezekben tartom lehetségesnek az átvételt. Közülök lényegesebb az, hogy a gyermek éhen hal; a többi inkább csak színezi a képet.
*
Szilveszter végre eléri célját. A föld alatt egy titkos nyomdát fedez fel és azon kinyomatja munkáját. A könyv gyorsan és ezrével terjed el és felfrissül tőle a szomja világ. Szilveszter tehát most már apostol, de mindjárt mártír is, mert elfogják és börtönbe vetik.
AZ APOSTOL-ról szólva már Havas Adolf és Riedl utalnak Táncsics (Stancsics) Mihályra. Azt hiszem, hogy ennek már az élete is hatással volt e munkára. Szilvesztert börtönbe vetik, mert lázító irodalmi munkált adott ki. Ugyanaz történt Táncsiccsal is. Kerestem aztán, hogy nem lehet-e szó irodalmi hatásról is és bemutatom, amit találtam. Táncsics egyik munkája SAJTÓSZABADSÁGRÓL NÉZETEI EGY RABNAK címmel jelent meg Párizsban 1844-ben. Ez a cím nem azt jelenti, mintha szerzője már akkor börtönben lett volna, mert rabsága csak 1846-ban kezdődött. Azt hiszem, a rab itt csak annyit jelent, hogy sajtószabadság hiánya miatt rabnak érzi magát az író. Táncsics könyve a cenzúráról szól, de ezzel kapcsolatban sokat foglalkozik a királlyal, még többet pedig a papsággal. Idézem azokat a helyeket, amelyek leginkább rokonságot mutatnak azzal a három ponttal, amellyel Szilveszter könyvének tartalmát jellemzi költőnk. Előre bocsátom Táncsicsot, utána Petőfit.
1. A királynak nincs több joga a természettől, mint a polgártársaság akármelyik tagjának (48). Egy bolond professzor azt találja, hogy a fejedelmet isten rendelte; hogy amit az kíván, azt úgy kell teljesíteni, mintha maga az isten kívánta volna (62). Szilveszter pedig azt hirdette könyvében, hogy a királyok nem istenek, hanem csak emberek.
2. Az ilyen pap nem isten szolgája hanem az ördögé (62). Szilveszternél: a papok nem emberek, hanem ördögök.
3. Isten nem kölcsönzött egyik embernek több szabadságot, mint a másiknak (25). Szilveszternél: Minden ember ember egyaránt s az embernek nemcsak joga, hanem isten iránti kötelessége is szabadnak lenni.
A megegyezést lehetetlen észre nem venni. Adjuk ehhez, hogy Petőfi vezetése alatt szabadította ki az ifjúság március 15-én Táncsicsot, ki azért volt rab.
Mert nemzetének javára
Czélozott munkáiban.(1848. márczius 15.)
Petőfinek tehát legalábbis akkor volt oka érdeklődni Táncsics iránt.
Most pedig térjünk vissza Szilveszterhez. Az utcán fogják el és családjától se engedik elbúcsúzni. Emiatt iszonyú düh szállja meg, szidja a poroszlókat, részben Coriolánussal megegyezve. /A fekély borítson el – mondja Shakespeare hőse (I. 4.). Borítsa el a fekély pofátokat – mondja Szilveszter (XVI.)/ Aztán rettenetes átkot szór a királyra s hogy itt csakugyan Petőfi beszél, mutatja az is, hogy némely gondolatai, kifejezései más versben is megtalálhatók (Ausztria).
A börtönben megtudja Szilveszter felesége halálát telepátia útján; t. i. megjelenik előtte és fülébe súgja: Én már kiszenvedtem, isten veled. Az a búcsúztató, melyet a rab utána küld, Petőfinek egyik legszebb szerelmi költeménye. Újabb alkalom saját feleségét magasztalni és újabb eset, hogy a szerelem erősebbnek bizonyul mindennél, a szabadságnál is.
Te egymagad voltál valóság.
A többi? Az emberiség, szabadság,
Ez mind üres szó, puszta ábránd,
Melyért bolondok küzdenek.
Mennyire a hangulat uralma alatt áll költőnk! Egy másik költeményében azt hirdeti, hogy őrültek, akik másért, mint a szabadságért életet áldoztak. (HÁBORÚ VOLT.9 Ha most tárgyalt munkájában ellenkezőt találunk, ezt a győzelmet a szerelem Szendrey Júliának köszöni. A politikában ért csalódásért most csak a családi boldogság vigasztalja a költőt. A szerelmi költeményisten káromlásába csap át, amiért nem engedte meg, hogy feleségétől elbúcsúzzon, megátkozza mint zsarnokot. Tehát bármilyen istenhívő is a öltő, még ettől se tűr el zsarnokságot. Az átkot öngyilkossági kísérlet fejezi be: a falhoz vágja fejét.
*
Tíz évet töltött már Szilveszter a börtönben, kihalt szívéből minden, felesége és fia emlékén kívül. És íme mégis tud örülni. Boldoggá teszi, hogy egy madárka szállt ablakára és vígan énekel. Ez a madárka, mint Riedl mondja, a chilloni fogoly börtönéből repült ide. Én is azt hiszem. Hogy Szilveszter a szabadulás hírnökét látja benne, az már nem a Byron, hanem a Petőfi alkotása. Ez epizód elbeszéléséből, amint láttuk, Petőfi átvett némely részletet egy később költeményébe (PACSIRTASZÓT HALLOK MEGINT).
Szilveszter jól sejtett. Megnyílt börtöne ajtaja és ő sietett családját felkeresni. Megtudta, hogy felesége szörnyet halt, amikor az ő elfogatásáról értesült. Tehát látomása a börtönben igazat mondott. Sírját hiába kereste, fiáról se tudott meg semmit. Ez egyike a legszebb részleteknek. Meggyőződvén, hogy az ő tíz évi fogsága alatt a nép még mélyebb szolgaságba süllyedt, nagy elhatározás fogant meg lelkében,
Melytől egy nemzet, vagy talán
a nagy világnak sorsa függ.
Mi lehet ez a világraszóló nagy dolog? Az, hogy rálőtt a királyra, de a merénylet nem sikerült. És ha sikerül? Bajos elképzelni, hogy ennek olyan óriási következménye lett volna. Most persze csak az következett belőle, hogy Szilvesztert lefejezték. A költemény nem ezzel végződik. Megtudjuk még, hogy kihalt a szolganemzedék s az új hős nemzedék lerázta kezéről bilincseit és megemlékezett azokról, kik a szabadságért meghaltak.
*
Mit jelent ez a költemény? Szülő motívuma az, hogy Petőfi a követválasztáson megbukott. Ezt a motívumot erősítette, hogy egyébként is tapasztalta népszerűsége elvesztését. A nép tehát hálátlan ő iránta. Ez fájt neki olyan nagyon, hogy nyilatkozatok és hírlapi polémiák áradata, petíció a képviselőházhoz, ellenfele párbajra hívása – mind nem elégítette ki. Még egy elégtételre volt szüksége: költeménybe írni bele fájdalmát. Megtette. A költemény hőse ő maga. Szilveszter jelleme az övé, életrajza nem Saját életrajzát nem adhatta változatlanul, megváltoztatta tehát úgy, hogy a múltba helyezte és megnagyította tetteit. Elképzelte, hogy ha régebben él, talán Martinovics korában, amikor nehezebb volt a szabadságot szolgálni, hogyan küzdött volna érte. Úgy mint Martinovicsék, élete árán is. Az elámított nép Szabadszálláson tehát oly ember iránt volt hálátlan, aki életét is kész érte feláldozni. Ezt kellett még megmondania, ezzel szerzett magának elégtételt. A kagyló megszülte a gyöngyöt. Ezt fejezi ki a költemény utolsó fejezete: az új nemzedék lerázta bilincseit. Már láttunk arra másik példát is, hogy költőnk életrajzot képzel el magának (TÜNDÉRÁLOM).
AZ APOSTOL egy nagy költő elhibázott munkája. Nagy költőre valló részeire már rámutattunk; arra vall nyelve, stílusa is, ez a folyton képekben nyilatkozó költői beszéd. Mindezekben nagy gyönyörűségünk telik, de az egész költemény kínos benyomást hagy hátra az által, hogy a szabadságot egy szörnyű zsarnoknak tünteti fel, aki áldozatul követel ártatlan nőt és gyermeket. Ezért sohase lehet olyan népszerű, mint a JÁNOS VITÉZ. Ezt egy nagyon boldog, azt egy pillanatnyilag boldogtalan ember írta. Megérdemli a fölemlítést, hogy ez az újabb boldogalan kor abban is megegyezik a világfájdalom korával hogy AZ APOSTOL-ban AZ ŐRÜLT versmértékét találjuk, a rímtelen jambust, anapestussal vagy dactilussal vegyítve. E költeményhez Petőfinek elég sok munkatársa volt (Byron, Shakespeare, Dickens, Eugéne Sue, Eötvös, Obernyik, Táncsics, Vajda Péter, talán Zrinyi és talán még mások is), de még mindig kevesebb, mint Schillernek első darabjához (DIE RÄUBER) vagy Madáchnak AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁ-hoz. Ez nem von le a munka értékéből. Ellenkező irányú hatásról is szólhatunk. Igazat kell adnom Kéki Lajosnak, mikor SZENTESSY GYULA munkájában (A rajongó, 1894-5) AZ APOSTOL hatását veszi észre. Én ezt leginkább abban látom, hogy a fiatal költő és szocialista apostol éppen úgy istentől kiválasztott szabadsághősnek, a nép jogai harcosának hirdeti magát, mint Szilveszter. Ebben határozott átvételt láthatunk. A másik, már kevésbé fontos megegyezés, hogy az ő oldalán is ott van a rajta imádattal csüggő leány. Egyebekben a két költemény nagyon különbözik egymástól (Irodalomtörténet 1912. évf.).
A költő életében nem jelent meg AZ APOSTOL, sőt utána is a két első ízben csak megcsonkítva és teljesen megromlott szöveggel (1851,1862). Hibátlanul és teljesen a Greguss-féle díszkiadásban jelent meg először (1874-ben).
A TÁBLABÍRÓ
- Töredék -
Maradjon a magyar csak régi magyarnak
S kik ősapánktól elütni akarnak,
Mily szönyü dolgokat forgatnak fejökbe,
Az arany szabadság menne veszendőbe.
(Czuczor)
Petőfi házassága első heteiben (1847 október) Koltón egy víg hőskölteménybe fogott bele, folytatta Pestre érkezése után is, de sohasem fejezte be. Az Elöljáróbeszéd sikerült iróniával kesereg, hogy mennyire elfajult a világ, újítás mindenfelé, még a táblabírák közé is behatol a gonosz szellem. Szerencsére maradt ezek közt egy-két kivétel, mint e költemény hőse is, Felső-Kis-Kálnai és Szent-Demeterei Fegyveres Tamás.
Az I szakasz az ő személyének van szentelve, kezdve a leírást testének legfontosabb, legtekintélyesebb részével, mely arra szolgál, hogy az ételt eméssze. E leírás után tér át a cselekvényre, mintegy invocatióval:
Hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus,
De igazat szóljak… segits, uram Jézus.
Ez tehát a víg eposz hangja, amint erre emlékeztet már elébb az is, hogy hősét halhatatlanítani fogja harsány dala. A HELYSÉG KALAPÁCSA befejezésében találunk ilyenformát.
A II. szakasz a falut mutatja be, majd Tamás út házát, ezt az igazi ókort, ahol minden vén, roskadozó, kivéve a szép kis Piroskát. Látjuk a családi képtárt is, a sok híres bajnokot, kiket a törökök annyiszor kergettek.
A III. szakaszban megismerjük Borbála kisasszonyt Tamás úr testvérnénjét, munkában már kora hajnalban, amikor a ház ura még úgy alszik, hogy a szomszédok is hallják. De hirtelen felriad, mert iszonyú álma volt: írnia kellett volna .El is átkozza azt a gazembert, aki az írást feltalálta. Pedig ma még valóban írnia kell, neki is fog nagy keservesen, mi azonban ne nézzük a más kínlódását, keressük fel Piroskát. Meg is találjuk a kertben, amint az ördöggel cimborál, áldoz a gonosznak, apja szavai szerint. Más szóval: könyvet olvas. Ezalatt megérkezik Dezső bátyja, hazahozza a szerelem.
IV. szakasz. Táblabíró úr éppen befejezte óriási munkáját, mikor belépett a fia.
Ejnye, akasztani való rossz portéka,
Napjaim gyilkosa, életem hóhéra.
Ilyen nyájas szavakkal fogadja az apja. Hogyne, hiszen éppen neki írt levelet. Azt írta, hogy jöjjön haza és vállaljon hivatalt, amihez pedig Dezsőnek semmi kedve sincs. De enged apja parancsának, aki aztán kibékül vele.
Hej, pedig ha tudná fiának szándékát,
Csibének nézné őt s kitekerné nyakát.
Ezzel végződik a töredék. Hogy mi lett volna a továbbiakban, arról én is csak annyit tudok, amennyit a meglevőből gondolni lehet. Valószínűleg víg eposz lett volna a PATÓ PÁL UR-ak, A MAGYAR NEMES-ek kigúnyolására. Mert hogy ehhez igen értett Petőfi Sándor táblabíró úr, nem egyszer megmutatta. Ámbár nemcsak ő. A forradalmi ifjuság lapja, a MÁRCZIUS 15-IEK ezt a jelmondatot viselte homlokán: Nem kell táblabíró politika. Az a cím, amellyel a 18. század folyamán a birtokot nemesség műveltebb része a megyei törvényszékben helyet foglalt, már csak a maradi nemesség lenézett típusát jelentette.
A töredék nyelve, verselése Petőfihez méltó, leszámítva ez a feltűnő szeplőt: Ki fogok lépni a NYILVÁNY piacára (hivatalt vállalok). Ez se lenne feltűnő Jósika, Kuthy Fáy Andrásnál, de nem értem, hogyan került Petőfihez.
LEHEL VEZÉR
(Töredék)
Beh mondtam volna csataéneket,
Versenyt rivalgót kürtjével Lehelnek.
(Petőfi)
Ez a 456 alexandrin sor töredéknek elég tekintélyes, azonban jó, ha fele szól Lehelről, a többi elkalandozás a tárgyról, nem nagy hasznára a szerkezetnek. Mindjárt az elején három teljes versszak, 24 sor azt fejtegeti, hogy a költő most a népnek ír, nem is sokat törődik az urakkal. Lehet, hogy valaki ezt szükségtelennek tartja, de szerkezet tekintetében nem olyan zavaró mint a rá következő. Ez már a honfoglalás utáni külföldi hadjáratokat és Árpád unokáját emlegeti, holott az ős hazáról, honnan Árpád apja vezette ki eleinket, csak ezután szól, folytatva a honfoglalás részletes elmondásával. Csupa olyan tárgy, amely nélkül lehet Lehelről írni.
Ahol van hagyomány vagy történelem, követi ezt; így már legrégibb krónikáinkban említtetik Attila, mint a magyar nemzetség ősapja, szintúgy Lehel és kürtje már a honfoglalás korában. De hagyománynak vesz olyat is, ami nem az. A Jászberényben őrzött kürtre csak a 18. században fogták rá, hogy az Lehelé, költőnk azonban ezt is valóságnak fogadja el. Ahol pedig adat nincs, ő maga költi hőse életrajzát. Már gyermekkorában párducra vadászott, majd elefántot ejtett el és ennek agyarából készítette kürtjét. Ha ezt megfújta éjjelenként, figyelt rá az egész tábor, sőt arra is ráismerek, melyik dallamit mikor fújta először. Amihez már erős fantázia kell. Más kedvese a kürtön kívül nem volt, „nem ért rá játszani a szép szerelemmel”. Persze az a két beszéd is a Petőfié, melyet Lehel elmond. Az egyikben a németeket köszönti fel, mert őket szereti a legjobban, t. i. haddal megtámadni. Szóval saját képére formálta őt kuruc magyarnak, akinek az az ismertető jele, hogy haragszik a németre. Mert arról Petőfi nem tudhatott, hogy egy időben csakugyan volt különösebb gyűlölet a német iránt, amióta egy CHUSSOL (?) nevű magyar vezért a bajorok lakomára híttak és megöltek, 904-ben. Lehel gyűlöletének semmi okát sem adja a költő, úgy hogy ilyen módon tiszta anakronizmus. Az első ének után csak négy versszak készült el.
A költeményből kitetszik, miért vonzotta olyan nagyon költőnket Lehel alakja:
Nem volt még korona, nem voltak királyok,
Fejedelem volt az első a nemzetben,
Nem hátul, de elől ment az ütközetben.
Ezt a motívumot anélkül is kitaláltuk volna. Persze, hogy tetszik neki az a kor, amikor még nem volt király. De kitalálunk egy olyan motívumot is, amelyről ő nem szól, t. i. nem volt még kereszténység, papi uralom se.
Egyformán sokat foglalkoztatta Petőfit Rákóczi és Lehel, mint láttuk, de nem egyforma szemmel nézte őket. Rákóczira szinte imádásig menő hódolattal tekintett, mint a hívő a szentekre, ellenben a vígan borozgató és tréfálkozó kopasz öreggel jókedvűen pajtáskodott. Elmondotta vele azt is, hogy ennyire szereti ő, Petőfi a németeket.
A töredék leginkább 1848 elején készült. Először más munkái miatt tette félre, azután pedig az elkövetkezett izgalmas napokban nem volt meg a hangulata nagyobb alkotáshoz.
Így, amint van, megterhelve epizódokkal, az egésznek inkább külső formája, mint tartalma élvezhető: kitűnő népies nyelve, a kifejezés Petőfit jellemző eredeti elmésségre pl. abban, amit a hollókról mond:
Csunyául kérogtak, szidták az urakat,
Hogy oly sok csontot s oly kevés hust hagytanak.
Lehel alakjáért, mely olyan kevéssé történelmi, ezek nyújtanak némi kárpótlást, bár élvezetünk itt se teljesen avartalan. Ha efféle rímhez: ÁRPÁD-VÁR rá hozzászoktatott is Petőfi költészete, a hiba mégiscsak hiba. Dicséretére legyen mondva, ahhoz már nem nagyon szoktatott hozzá, hogy az alexandin caesuráját elhibázza, mint ez esetben: S kis fiára, Zoltánra jutott az ország.
E költemény keletkezésében alighanem része van Aranynak. Petőfihez írt egyik levelében részletesen kifejtette felfogását a népies eposzról: tárgyát a fejedelmek korából merítené, ezt az eposzt talán átvenné a nemesi rend a néptől s lenne a költészet nemcsak az írástudók és farizeusok költészete. Említi a magvetők gubáját és úgy ítéli, hogy ezt a ma élők közt csak Petőfi bírná meg (1847. február 28.). E levél némely kifejezései bejutottak a LEHEL VEZÉR-be:
Nem irástudóknak, nem az uri rendnek,
De beszélek szűrös, gubás embereknek.
Hogy magát az eposz eszméjét is onnan vette, vagyis követte Arany tanácsát, az is valószínű (V. ö. Grexa Gyula: Irod. Közlem. 1917. 25.). A költemény hősét Arany nem határozza meg, de erre nem is volt szüksége Petőfinek, ki megelőzőleg már háromszor írt Lehelről és – amint jeligénk mutatja – más költeményben is említette.
Petőfinek már csak fordított versei vannak hátra, az eredetiekkel végeztünk.
Forrás: Szigetvári Iván: A százéves Petőfi. Jellemrajz. Székasi Sacelláry Pál kiadása Bp., 1922.
