Hajnal László (1902-1943): Nagyságos Páris!

 
Nagyságos Páris, puha öledbe
Lehajtom rossz fejemet én is!
Ha ütés lesz a simitásod,
Ha csókod romlott, szived vásott,
Ha végén elüzöl, mint mások,
Szomjas szemembe szivlak mégis,
És gyereklánnyá festett szádat
Te, százszor cédák fáradt anyja,
Megcsókolom, aztán megszántak…!

Mert jaj, tudom, gyilkos mesterség
Ezer éven át sarkon állni,
Lesni a pihentvérük jöttét,
Rájuk kacagni, hogy a törpék
Érezzék, minden villanykörtét
Értük gyujtottak s egyre várni
Fiatal, csergő embervérre,
Hogy petyhüdt szájad sápadt szinét
Pirosra fesd velük egy éjre…!

És nem jobb, hogy a midinettek
Tizenhatéves, friss cseresznyék,
Hogy a köd és villanyban kéklik
S a roskadt bulöváron végig
Szerelem fröccsen fel az égig…!
Liliom szeme Kolozsvárt ég
És Kolozsvárt maradt négy nyáron
Minden sóvárgó hitem, lázam,
Éh-szomjas, szép fiatalságom!

Fejem lehull, érett gyümölcs,
Öledbe, Ady Bakonya!
Szeresd e nyúzott, csúf fejet,
E duzzadt szájat, kék szemet,
Mely némán, nézve kéreget,
Mert érzi, itt az alkonyat!
Szeresd e vásott, rossz fiút,
Ki Liliom szemébe nézett
S most reszketve öledbe fut!

Forrás: Hajnal László: Ilyen vagyok. Versek. Szilágyi Ferenc Grafikai Vállalat kiadása Clug-Kolozsvár 1924.

Hajnal László (1902-1943): Páris előtt

Itt sirásó is későn érkezik
S a révbe sem jut pontosan hajó!
Itt napra nap és éjre éj az élet,
A zápor sujt, a verőfény csak éget,
Itt a medve is bárányhangon béget
És száz év óta minden jól van itt!

Ha kezdetben sebesre mart a gond,
S az izmainkból felfeszült a tett,
Csak gúnyt szitált és bűnt a végtelen,
A szemünk, szájunk, szivünk védtelen
Hajója szállt és hullt az éktelen
Szitok s az agyunk pernyeláda lett!

Kócos hajunk mint zászló szúrt a szélbe,
Szemünkből ifjú isten szava szólt,
de hol voltak az erőskezü vének,
Hol örültek, ha harsogott az ének,
Ostort ki tartott gátnak, ha az éjek
Sok rakoncátlan kölyköt megsebeztek?

A poharat ki verte ki a kézből,
Mikor kelletlen habzsoltuk a szeszt,
Szemünk elé ki tartotta a könyvet,
Jó szót ki szólt, ha bugyogtak a könnyek,
Ki őrködött, hogy vigyázz, lányok  jönnek,
Szaladjatok, mert elgáncsol a nőstény!

Itt süppedőn, hiába nézünk hátra,
A régi tűzből hamu sem maradt.
Itt mindenkiből kialszik a szikra,
Az igaz szó, mint igaz csók is ritka.
Itt a költőnek nem maradt csak titka,
Hogy régen jaj, be nagyokat akartunk!

Itt május volt és nem volt napsugár!
Rigó fütyült és süket volt a fül!
Zöld fejjel hozsannáztak fel a fák,
Cseresznyét tartott roskadón az ág,
A hegy kilökte alvó aranyát
És cseresznyét és aranyat sem leltünk!

De folyton forgó motolla a földünk
S a csúcshoz egyszer mindenki elér,
Akár mint tört harcos hull szürke porba,
Akár szerelmét fojtja barna borba,
A mennybe is jutunk s a tűzpokolba
Az ördögökkel cimborálni kell!

Hát gyerekek! Szaladjunk versenyt egyszer!
Hagyjunk itt lázat, Liliomot, mindent,
Kártyázzanak és szeressenek mások:
Szaladjunk innen részeg Messiások,
S mire magukhoz térnek a sírásók,
Szél szárnyán küldjük Párisból a dalt!

De elküldjük, hogy lássák meg és féljék,
Itt bábuk voltunk s lettünk harci mén!
Az éjszakából kirugtuk a kormot,
A völgybe buktunk s megmásztuk az ormot,
A multba néztünk s temetjük a voltot,
Erő vagyunk! Sikoltás! Akarat!!!

Forrás: Hajnal László: Ilyen vagyok. Versek. Szilágyi Ferenc Grafikai Vállalat kiadása Clug-Kolozsvár 1924.