Tóth Endre (1824-1885): Jókai Mórhoz

 

Csendesen, miként az árnyas rengetegbe
Bujdosott szellőnek sohajtása támad…
Kiséretében egy fényes holdvilágnak -
Emlékezetemmel, köszöntök be nálad!
Alig képzellek már… lelkem olyan fáradt…
De rég nem is láttam halovány orczádat!! -

Jut-e még eszedbe ez a tündér vidék?…
A Sajó folyása… a bikk vad erdője…
Fölkeresi-e még ragyogó lelkével
A „s z e n t-l é l e k” csúcsát rajongó költője? -
Köszönt általam a Sajó mormolása…
Üdvezel a bérczi virágok nyilása.

Jó  napot izen a rónák tóvidéke, -
Alig várja ismét látogatásodat…
Legszebb leányzója ajándékot készit:
Vizi liliomból fehér klárisokat…
S homlokodra fűzi piros pántlikával -
Meg is egyezett rá az édes anyjával.

Szalmafödelével vár az én tanyám is…
Nagy örömem lészen téged látni benne;
Tebernát csinálok zöld leveles fából…
Álmaim virágit hintendem elédbe…
S megszólal a helység legszebb muzsikálja -
Milyet még nem hallott Rév-Komárom tája.

Jaj de minek szólom a mostoha időt?
Könybe lábad szemem ilyetén beszédre;
Ugy kitanultunk már mi a vigalomból -
Alig ismerünk rá magunk személyére!
Szegény, szegény világ!!… Félre sötét bánat,
Az én lelkemben még ezer remény támad.

Szinte ragyog lelkem a jövendőségtől…
Hát a tied mit rejt titkos fölségében?…
Beszlvén a holtak följáró álmival:
Kelnek-é bűbájos sejtések szivedben?
Beszéld el, beszéld el… szólalásod hangja,
A hallgató puszták vándorló harangja. - -

… Csendesen, amikint beköszönték nálad,
Rakodtan mint a méh, ismét tovább megyek;
De te is velem jösz… elhozlak magammal…
Lelkemnek szárnyain elhozom – k é p e d e t.
Andalgó szellemünk hadd merengjen rája -
Magyarország legszebb v a d o n v i r á g á r a.

Forrás: Remény. Szépirodalmi és művészeti folyóirat. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Eisenfels és Emigh Könyvnyomdája Pest, 1851.