Jeszenői Dánó (Jeszenszky Danó 1824-1906): Önkéntes nemzetőr dala

I.
Harczmező a dicsőség mezeje,
Ott terem a vitézek kenyere.
A borostyánok is ott virulnak,
Bátrak homlokára koszorunak.

E mezőre hív hazám engemet,
Megyek, - learatom ott részemet;
Vagy a sarló ha tán engem talál,
Meghalok, - hisz dicső ott a halál! -

Hej galambom ékes szép violám,
Nem terem itt szegfű, sem tulipán;
Hanem a vérvirág terem itten,
azt hozok, ha megsegit az isten.

Jó barátim már isten hozzátok,
Tőletek is mostan már megválok;
Ha majd délnek mennek tán a szelek,
Köszönteni el ne felejtsetek. -

II.
Jer még egyszer galambom karomba,
Már elmék a bajai táborba;
A bajai táborból csatára,
Szabadságom, és hazám oltalmára.

Ne sirj, könyed ne hullajtsd kedvesem,
Akkor sirass, hogy ha tán elesem;
A ki nem megy, gyáva az, s nem férfi,
Ha hazája a karját felkéri.

Eleink is régenten így tettek,
A hazáért szivesen felkeltek,
Hát mi késő unokák ne mennénk?
A szégyentől hiszen elsüllyednénk.

A magyarnak harcz volt mestersége,
Bizonyság rá számos ellensége.
A vadrácz ezt talán nem tudta;
De fogadom az égre megtudja.

Már a zászlót lengetik a szelek,
Pereg a dob, már én is elmegyek;
Vedd hát csókom, nyujtsd ide fegyverem,
S istenhozzád azután kedvesem.

Forrás: Nemzetőr. Kiadja Vahot Imre. 12. szám. Budapest, sept. 17 1848.