Mi tartja a nagy ürbe’
A csillag-miriádot,
Hogy alá nem merülve,
Még másnak hint világot?
Irányt, erőt, bizalmat
Lelkükbe mi lehel,
Hogy össze nem omolnak
S nem tévelyednek el?
Mi tartja ezt a földet
A sivár végtelenben,
Hogy nem veszt útat, kedvet
Örökös félelemben?
Miként gazdátlan sajka
Csak leng bizonytalan.
A fölszínen mi tartja,
Hogy éjbe nem zuhan?
Mi tartja itt a földnek
Kérgén a milljó éltet,
Hogy éjükből föltörnek
S indulnak újabb éjnek?
Föld sása, nádja, lombja,
Mind-mind támasz nélkül,
Sok vadja a vadonba’
Hogy áll meg egyedül?
És jaj, az ember-lelket
Mi tartsa bizalomban,
Ahol irányt nem lelhet,
Iránytalan vadonban?
Mi tartsa őt meg hitben,
A kivert kétkedőt,
Honnan, miből merítsen
Vigaszt, eszmét, erőt?
(Forrás: Palágyi Lajos költeményei – Bp., 1907. – Singer és
Wolfner, Andrássy-út 10.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése