Napjaim bonyolultak s én egyszerűségre törekszem.
Nem messzeli havasok ormán telepednék meg.
Úgy akarok élni, hogy majd, ha megöregszem,
mint ormokról a nap estelente, felétek
úgy tekintsek vissza, zsúfoltan pergő napjaim.
Szívemben hordom a kedvest,mint színét a tiszta víz.
Gondolataim vele kelnek s így még a vén bútorok is
rámmosolyognak, akárcsak öreg nénikék.
Hajnalhasadás mosolya, szeme alkonyi kék
s én csak azért szeretem magamat, mert ő lakik a szívemben.
Éjjel jóízűen alszom, mert oly szelíden búvik a szívemben.
Szinte karjaim között. És reggelente frissen ébredek.
A hűs víz is úgy csobog, derűs kacajával telten.
A villamosnál barátom az esztergályos kacsintva rámnevet.
Felesége karjába kapaszkodik és ibolyaszín szemei
mosolyognak.
Ilyenkor olyan boldog vagyok. Mintha magunkat látnám.
Forrás: Szívünk szerinti
törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése