Szép Ernő (1884-1953): Ákom-bákom

Mit tudok annyit nézni a lombtalan fán,
Mikor a levelek már mind leszálltak,
Az őszi rajznak titkos értelme van tán,
Amit írnak az összevissza ágak.
Hogy fejtsem meg? Hogy értsem meg? Mit csináljak?

Mire való az eget is annyit nézni,
Figyelni felhők álomarcú népét?
Sohase tudtam emlékembe bevésni
Egyetlenegy felhőnek hő arcképét,
Kelnek, bomolnak, múlnak és az ég kék.

Mi van amott a hídon, micsoda szépség,
Mily bánat, mi köze hozzá szívemnek?
Oszlopok, ívek; bicikli, kocsi, népség,
Híd alatt néma hajók jönnek-mennek.
Milyen egyszerű és nyugtot nem enged.

Mit érzek, ha ott űlök az orfeumban
S a színpadon négerek énekelnek?
E mély hangokban micsoda messzi bú van,
Sötét újjaik a banjon mit vernek,
Sötét megbánást, vérengző szerelmet?