Lent a tó vizének szelid kék tükrében,
A viharos éjek néma sötétjében –
Kerestem a lelked.
Az én kis szobámban ha egyedül voltam
Majd megszakadt a lelkem, mikor ugy zokogtam.
Ott zokogtam Érted.
Mikor vihar söpört végig a határon,
Mikor csak egy levél se maradt az ágon,
Siratlak Téged.
És mikor a lapnak utolsó sugára
Visszavitt, hazavitt elhagyott hazádba.
Sirt bennem a lélek.
S mikor a te szemed fekete világa
Belefonódott a szemem sugarába;
Nem tudtam, hogy Te vagy csak az üdvöm vártam.
S mikor a Zaláról uszó ködök szálltak
Elvesztett hitemet a Te szemeidben
Ujra megtaláltam…
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 46. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése