Mikor együtt láttak, mikor együtt voltunk
Irigyeltek tőlem.
Hogy a kacagásom vissza hoztad ujra
S nem látták a könnyem.
Hogy a fellegeket lecsókoltad Te a
Borus homlokomról.
Rég elvesztett hitem mit beléd helyeztem,
Hogy vissza tért ujból.
Most meg, hogy eljárok ki a temetőbe
Szánakoznak rajtam,
Ajkam mosolygását, vidám dalolását,
Hogy rég odahagytam.
Hogy már nem vigasztalsz, nem hallom a hangod
Szivem hasad belé.
- S beteg lelkem huz, huz egyre
A temető felé…
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 31. sz. Zalaegerszeg, 1915. augusztus 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése