Kihajló ereszünk hajnalkás alján,
És kint az erdőnek virágos táján
A gerlicék
Szerelmes bugással bucsuznak már.
Bubánatos hangjuk imaként zsongva,
Érzem, a lelkemet idegenbe vonza
Pihenni már.
Oda az élet, elmulott a nyár.
Azért a lelkem nagy kikelet táján,
Vagy a haldokló ősz ködbe borulásán,
Anyám sirján
hervadt virágimhoz vissza-vissza jár.
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 48. sz. Zalaegerszeg, 1915. december 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése