Koszorut a hősök sirhalmára,
Tüzzetek rá babérkoszorut!
Óh nehéz a vérjelölte pálya,
Óh nehéz a vérjelölte út!
Erre vitte keble hő szerelme,
A nagy eszme, mely szivében élt,
Hadd legyen most sirja megjelölve,
Tüzzetek rá, - tüzzetek babért!
Óh, a hősnek nincs nyugalma, kénye;
Nincs családi tüzhely és fedél;
Lelke nem sóvárog kincsre, fényre,
Nem vakitja kába szenvedély…
E nagy, szent ügy égi szent sugára
Él szivében olthatatlanul;
Ez vezérli élet és halálra,
Vérmezőkön, fénylő csillagul!
Kihullt vére, zálog a jövőre,
El ne csüggedj sorsüldözte nép!
Süt már a nap a Kárpát tetőre,
A nagy eszme ki fog kelni még!
- S mégis, mégis, bármi drága áron
El nem adná lelke kincseit.
Büszkesége nem a cifra járom,
Mely csak szolgalelket boldogit.
S vére! – óh ne félj, nem folyt hiába!
Bár kezén e szent ügy elesett…
Bevegyült az a földnek porába;
Hogy eszmével lenne terhesebb.
- Hadd pihenjen rózsaágyon alva,
Ki tövisen bujdosott míg élt;
Ékesüljön fel rideg siralma
… Tüzzetek rá… tüzzetek babért!
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 38. sz. Zalaegerszeg, 1915. szeptember 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése