Kenézy Lajos (1818-1849): Költő királysága

A magyar lantot szereted leginkább
-    -    -    -    Jer! Barátod
Kis magyar lantját neked adja, vigan
Adja, fogadd el.
V i r á g.

Csak természet szüleményi,
Együgyüek szavaim;
Búm s örömim érzeményi
Énekeim s dalaim.
Kisfaludy Sándor

Nincs a földön, nincs az égen,
A mi nem szolgálna nékem.
A dicső magasztalom,
Nemtelent lesujt dalom.
Mit tégy, s mit kerülj el, én azt
Hirdetem;
S égbe csap, majd alvilágba
Énekem.

Könyet nyújtok a bánatnak,
Mellytől a búk elhervadnak.
S hogyha a víg dall velem:
Kedvét égig emelem.
A fájdalmat, szenvedélyt, bút
Lágyítom;
S a vidámnak örömére
Zeng lantom.

És ha a tant megtanulád:
Mint felejthetd a lét búját,
Túlkap akkor énekem
Minden földi szenveken,
És olly báj édent varázsol
Keblednek,
Hol szivárándid valóra
Ébrednek.

A jövőt ő földeríti,
A multat eleveníti.
Nagy, hatalma kétfelé,
Ős világba, és elé.
Nincsen széles e világon
Olly csere,
Mellyet meg nem vetne e szakaszthat’
Embere

Porló test, és véges elme:
A föld minden fejedelme.
Meghal ő, mint korszaka,
S ráborúl az éjszaka.
A királyok csak jelenben
Fénylenek:
Mult s jövőt nem adtak nékik
Istenek.

A király csak kis földrészen,
Még ott is nem úr egészen.
Koldus, jobbágy, hercegek,
Együtt birnak ő velek.
Ám nem illy szegény a költő
Országa.
Fény tronjáig egy halandó
Sem húga.

Földi nem hághat nyomába;
Mert nagy a költő világa.
Hegy, völgy, tenger és folyam,
Szép idő, vész, szélroham
Gátat nem szab, és határt nem
Hány neki,
Száz viharnál szózatosbak
Éneki. - -

A mikint van jég a tüzzel,
Élvezés így vágyat űz el;
Mert ha látunk, s érezünk:
Ismét mást kiván szivünk.
Jobb a sziv kivánatit nem
Tölteni;
Mert a csak más vágyra fogja
Költeni.

A való, mindig rideg lesz;
A ki dúsgazdag, s ki éhez,
Egyiránt boldogtalan.
Üdv csak a középen van.
A költő e közt szoká meg
Festeni,
S munkáján örülnek ég, s föld
Isteni.

A mi lelki,, a mi testi,
A költő azt mind lefesti.
Túlhat a titkok honán,
Mint saját tulajdonán.
A mi nincs, azt is megsejti
Szelleme,
Nincs hatalma semmi lénynek
Ellene.

Kinos e világi pálya:
Ámde fátyolt vet reája
A költő, és szebb hazát
Ültet sziveinkbe át.
 S minthogy e nem érezés, csak
Sejtelem:
Szivábrándom szebb világba
Száll vele.

Itt a földön meg viharként
Sujtom a gőgöt, s hiú fényt,
S minden aljas érzetet,
Mellyet nem szül szeretet.
A mi szép, s nemes pedig, fön
Harsogom,
Igy gyakorlom én királyi
Szép jogom.

Istent, a hont, és barátod
A mint szereted, imádod:
Úgy zeng a dal édesen,
Vagy zúg bús-keservesen;
Hogy repessze szivedet, ha
Bűn telé,
Ellenben ragadja a jót
Ég felé.

Jertek hát e jó királynak
Országába bé polgárnak
Nem kiván adót és vért,
Ennyi sok jótétiért.
Érező szvet kér ő csak
Tőletek,
Hogy boldog lehessen ihlett
Kebletek!

*
Tekintetes nemes és tudós PÉCZELI JÓZSEF UR 
főiskolai tanár, nagy tudós társasági rendes tag, több megyék táblabirája fényes érdemekkel díszlő NEJÉNEK, tekintetes nemes SZENTGYÖRGYI ERZSÉBET asszonyságnak, mint az általános úgy különösen a hazai irodalom hő keblű pártolójának alázatos tisztelettel ajánlja a Szerző.

Forrás: Kenézi Lajos versei. Debrecenben 1846.