(BETHLEN HORVÁTH IDA grófnőhez.)
Emlékezem a bájvidékre, hol
A Kisküküllő játszadozva foly,
A völgyben egy szép lak üvegfalát
A kelő nap sugára rezgi át.
A laknak udvarán porondos út,
Mely díszfák s csalitok közt körbefut,
Benn díszes termek, csillogó szobák,
S a termekben szíves úri család.
Jó atyáddal itt szoriték kezet,
S látálak téged boldog gyermeket,
Szaladva a csalit közt szerteszét,
A tarka pillék röptét kergetéd.
Egy házbarát, ki később megőrült,
Játékaidba mélyen elmerült,
S szólt hozzánk: nézzék e szép gyermeket,
Lánglélek ő, belőle nagy lehet.
Atyád, anyád, sőt mindnyájan azok,
Kik ott valának, sirban nyugszanak,
Csak én érhettem meg a perczeket,
Midőn a jóslat teljesülni kezd.
Oh, kobzodon oly lágyan zeng a dal,
Mint esti szél, mely rózsák közt fuval,
Egy gyöngéd szivnek hangja minden hang,
Melyet kezed közt visszazeng a lant.
Meghajlik lelkem minden nő előtt,
Ki a muzsákkal tölti az időt,
Ki ragaszkodik népe nyelvéhez,
S hivság helyett lélekgyönyört keres.
S mit érdemel a nő, ki szellemét
Gyöngéd nemes dalokban osztja szét?
Ha tiszták voltak szivünk álmai,
Mért ne lehetne be is vallani?
Oh, egy kebelben mily szép társaság:
Jó anya, hű nő, s a szelid múzsák;
Megférnek ők hiven egymás karán,
S kiegészitett kép egy honleány.
Miveljük az izlést és tudományt,
Mert általuk és bennünk él hazánk.
Mit szellemünk szó- s tettben kifejez,
Mind az a nemzet gyülő kincse lesz.
Forrás: Dózsa Dániel versei. Első kötet. Makfalvi id. Dózsa Dániel özvegye M. Déllői Jármi Károlinának gyermeki tisztelete s szeretete jeléül ajánlja AZ ÍRÓ. Kolozsvár 1859.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése