Fördős Dávid (1787-1866): Nagy méltóságu sárvári felső vidéki gyróf SZÉCHÉNYI LAJOS ő excellentziájához

 
Méltó gyászba borúlt a Magyar Ég is, ah!
Czenknél elnyugodott a Nap örökre! – el! -
Szép súgári ezentúl
Nem fogják aranyozni azt! -

Felséges Tünemény! Mennyire elragad
Minden lelket ezen Isteni Nagy Remek
Végső fényje is; hát még
Mig el nem nyugodott maga!

Mit mondék? – nyugodott? - - Ah hiszen a Kelet
Ró’sás fellegiből tündököl! - - Emberek!
A SZÉCHÉNYI LAJOS, - Ki
Attyának nyomainn ragyog.

Jóltevő meleget szór, - ködök oszlanak, -
S tárják illatozó kebleket a szelid
Ró’sák, bal’samot öntnek,
s a tollas sereg énekel.

Már a bús Balaton ősz s bodor habja is
Vigabban tsobog a partok alatt, s Neki,
a Kőröshegyi partnál,
Tsak SZÉCHÉNYI  N e v e t  zuhog.

Ah! a búza között a pipats is piros
Ortzával mosolyog, a mikor a Telek
Sárgúló gabonái
A grófnak fejet hajtanak! -

Hát a vig arató mind danol! A mikor
Fűzhetvénn koszorút sárga kalásziból,
Feltzifrázza kepéjét,
S Éljent zengedez éneke. - -

A SZÉCHÉNYI  Napok fénnyeitől Ti is
Költsön-fényt vegyetek fel magatokra, óh
Méltóságok! Hazánkbann:
S bóldog lészen így a Magyar.

Fördős Dávid: Külömbkülönmbféle versek . Kőröshegyenn TEK. NEMES SOMOGY VÁRMEGYÉBENN. Debreczenbenn Nyomtatta Tóth Ferentz. 1827.