Konsztantin Szimonov (1915-1979): Várj reám!

Várj reám s én megjövök
Hogyha vársz nagyon,
Várj reám, ha sárga köd
Őszi búja nyom,
Várj, ha havat hord a szél,
Várj, ha tűz a nap,
Várj, ha nem is jön levél
Soká néhanap.
Várj, ha nem vár senki ott,
Haza senki már
S ha nógat is bárki, hogy
Nem kell várni már.

Várj reám s én megjövök,
Fordulj daccal el,
Ha áltatják ösztönöd
Hogy: „feledni kell!”
Ha lemondtak rólam már
Apám s lányom is
S jó barát már egy sem vár…
Szinte látom is,
Amint néha – bor közt már -
Könnyet ejt szemük
Emlékezve rám… Te várj
S ne igyál velük.

Várj reám. Ó átkelek
Minden vészen én.
Ki nem várt, majd rám nevet:
„Szerencsés legény!”
Nem tudhatja senki sem,
Csak én meg te azt,
Hogy te voltál ott velem,
Hol halál maraszt.
Te mentettél meg. De hogy?
Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy
Senki sem tudott.

Fordította: LÁNYI SAROLTA

Forrás: Új idők 53. évf. 1. sz. 1947. jan. 1.