ARCKÉPEM ALÁ
- Berény Róbertnek -
Hogy felrémlő szemem rámnéz e rajzon,
úgy serken sejtjeimben elveszett
mozgalmad, élet! Rajzó szervezet, -
magamnak mind új látványára ajzón.
A nemlét mindig-egynek tervezett,
merő maszkjából bontja szét e rajz-ón
pergő jövők száz játékára arcom,
amelyre már az örökét lesett.
Ó ámulat, múlás csudája: élet!
Hogy minden perc újat vajúva ring
ágyán ezere törvénynek és szeszélynek,
s a változás kínjuk-csiszolta, részeg
tükréből ránk megujra visszanéznek
új rajzaink, mindig-új arcaink.
AJÁNDÉK
Tűzd fel e percet: szikrázzon fölötted!
S amint nagy csókba égtünk rajta mi,
tarthatatlan tüzében tartani
az ünneplő időbe költözöttet,
eget, partot, folyót, az alkonyi
világ zsongó tündökletét körötted -:
oldd szét magadba, óvd mély vérköröknek
homályán, rejtsék sejtek álmai;
őrző feledésben zárd el magadba.
Hogy egykor majd, álmatlanul kutatva
tűnt élted alján, mit borzongva tépsz fel,
vénhedt testedből – villogó csudát –,
mint foszló tokból régi-régi ékszert,
elővehesd: ez volt az ifjuság.
Forrás: Új idők 52. évf. 8. sz. 1946. febr. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése