Aczél Tamás (1921-1994): Május

Óh könnyebb volna meghúzódni,
e tavasszal is árnyverte honban -
míg a sötétség légiói
kimerészkednek, alattomban
a mezőkre, a sűrű földre,
az ébredező hajlatokra -
s a küzdelemre nyelvetöltve
belehullni a vak habokba,
lágyan
elbújni a könnyű homályban.

De nézd a nép  - forrong, morajlik
magasra tartja véres arcát
kíséri őket és lehajlik
testükre az éles igazság.
Micsoda kínban, iszonyatban
izzadtak és vergődtek máig,
hogy felleljék a száz alakban
rejlő szabadság tág csodáit!
Milyen vadúl forogva s szeliden!

Elbújni könnyebb? Szárnyaidra
ülök – röpíts – rejts el magadban,
nézek kitárt ablakaidra,
befúj a vihar – szabadabban
lélekzem és bilincseim leoldva
csatangolok tájaidon,
fellendülök a napba, holdba,
izzó valóság! Szörnyű szomj
hajszol:
inni sodró, friss folyamodból!

Kocsányán függ már a cseresznye,
még zöld – de benne rejtezik
a piros láng, hogy majd egy este
széjjelszikrázza színeit. 
Forrj teremtő, zöld indulat
bennem, alakíts érettebbé
s mint a lecsapolt mocsarak
földjén a búza – teremts szebbé,
hogy veletek
lehessek, ti világosságért
küzdő, eleven tömegek!

Forrás: Új idők 52. évf. 19. sz. 1946. máj. 11.