(Részlet a "Nagy Testamentum"-ból)
Hol vannak a szép úrfiak,
kikkel egykor annyit mulattam,
a nótás kedvűek, vígak
s gálánsak, tettekben, szavakban?
Sok már a dermedt föld alatt van
s emléke füst és pára lett.
Béke porukra, ronthatatlan,
s óvja Ég a többieket.
Némelyek sorsa jóra fordult,
hál' Istennek, urak, mesterek;
más meg csupaszon járva koldul
s csak ablakban lát kenyeret;
ez szerzetes, karthauzi lett,
az coelestinus, s akkora
csizmát hord, mint az osztriga-
halászok... Be tarka sereg!
Adjon az Isten jó szívet,
s éljen vele békén a gazdag,
ő rendben van, s leghelyesebb,
amit tehet, az, hogyha hallgat.
De aki, mint én, koldus, annak
türelmet, Ég, adj azt neki!
Aki jól járt, a többinek
van mibe mit aprítani.
Van jó bora, friss csapolás,
leves, mártás, kövér halak,
sült, főtt és buggyantott tojás,
torta, kalács s száz más falat.
A kőműves majd megszakad -
ők másképp élnek odaát,
ennek inni a csapos ad,
az maga tölti poharát.
E dologra mellékesen
s csak úgy véletlenül kitértem,
nem vagyok bíró, nem ügyem,
hogy a bűnt, így-úgy, megítéljem;
hisz bennem legkisebb az érdem!
Könyörgök értük untalan;
dicsértessék Jézus az égben,
de amit írtam, írva van.
Hagyjuk a papokat maguknak,
s beszéljünk másról, kedvesebben;
ez a téma sokakat untat,
másoknak pedig kellemetlen.
A gond s a düh szegényekben
szüntelenül lázadozik,
s bár tüskés szavuk tehetetlen,
az eszük csak gondolkozik.
E földi élet nem örök,
bármit mond is a pénzpióca;
a halál mindenkit ledöf
s ez vigasz némely nyomorultra,
aki, míg ifjúsága hagyta,
úgy hetvenkedett, a hamis,
s bizony nyegle kurafi volna,
ha úgy viháncolna ma is.
Koldulás való csak neki,
rá is kényszerül. Napra-nap
hívja a halált s úgy töri
a bánat, hogy - ne volna csak
Isten, kit fél! - az indulat
szörnyűségekbe csapna át.
Néha fel is lázad a dac
ég ellen, s megöli magát.
Mert, ha tetszett fiatalon,
ma csak untatja hallgatóját;
undorító a vén majom,
bármilyen torz fintorokat vág;
ha némán, félve vigyorog rád,
azt hiszed, hogy tiszta hülye,
s ha megszólal, hát letorkolják,
hogy hiányzik egy kereke.
Így járnak a szegény, kivénhedt
nők is; nincs semmijük, s ha a
csitriket látják, kik a mézet
nyalogatják már: "Mi oka,
- kérdik Istent - és mi joga,
hogy már ezek is megszülettek?"
Isten nem felel;tudja: ha
pörbe száll velük, csak veszíthet.
(Ford.: Szabó Lőrinc)
*
(Villon,Francois /1431? - 1462?/ - francia költő, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa. Hányatott életének változatos élményeit Nagy Testamentum című versgyűjteménye őrzi. Igazi középkor végi egyéniség: számára minden problematikus, így a vallás igazsága és isten léte is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése