Thomas Mann: Mario és a varázsló

I.

a)         Történelmi háttér

b)         Cselekmény

II.

a.)                Légkör

b.)               Szerkesztésmód

c.)                Cipolla és Mario

d.)               Üzenet

III.             Összegzés

Az 1929-es világgazdasági válság hatalmas társadalmi feszültségekhez vezetett szerte a világon. Az európai kontinensen, különösen Németországban eredményezett ez olyan politikai torzulásokat, amely Hitler hatalomra jutását tette lehetővé. Thomas Mann, akinek írói munkássága erre az időszakra már kiteljesedett – ekkor kapja irodalmi Nobel-díját -, politikai érzékenységét is mutatva felfigyel a kor jelenségére. Hatalmas műveltsége, objektív szemléletmódja révén írásaiban mély humanitással mutatja be az emberi lélek rejtelmeit, azt, hogy milyen hatása van a túlfűtött nemzeti érzésnek és az értelemmel meg nem magyarázható tömeghipnózisnak.

A Mario és a varázsló történetében Mann szívbemarkolóan mutatja be, hogy Cipolla, a hipnotizőrkókler hogyan forgatja ki önnön emberségükből a mutatványokra odafigyelőket. Aljas varázslatának megtörésére a „római úr” passzív ellenállása nem képes, az emberi méltóság ellen támadó kegyetlen és durva erőkkel szemben csak a valóságos tett képes győzedelmeskedni.

A mű témája egy különös bűvészest, amely tragikusan ér véget. A cselekményben az író maga meséli el egy olaszországi nyaralásuk történetét, a novella alcímének a Tragikus úti élmény elnevezést adja. Művében jellemzi a húszas évek Itáliáját, a hatalomra jutott fasizmus légkörét.

Az író a légkörteremtés művészetét használja fel a mondanivaló kibontakoztatásához. Torre di Venere bemutatása és az augusztusi főszezon ismertetése után olyan apróságokat mond el, amelyek valami mélyen fekvő bajnak a megjelenési formái. Már az első napokban sem étkezhetnek a Grand Hotel-ban, mert a szomszédban lakó olasz hercegnő félti saját gyermekeit a Mann gyerektől. Ezután a panzióban eltöltött időről számol be az író, de már itt érzünk egy olyan motívumot, amelynek jelentését csak a bűvészesten értjük meg: Angiolieri asszony Cipolla akarat nélküli bábjává, médiumává válik, s ez már félelmetes hatást kelt a nézőkben. Ez az egyéniség feladására való készség nyilatkozik meg a családi panzió Duse-kultuszában. A panzió bemutatása tehát nemcsak eleme a novellának, hanem eszköz is abban, hogy hangulata oldja a zavaró események feszítő hatását.  Mert ilyen hatás bőven van a továbbiakban. Mind kifejezésben: „a nemzeti eszme forog szőnyegen” – ami már utalás a fasizmus azon jellemzőjére, hogy felkorbácsolja a nemzeti érzéseket, s a saját nemzetének magasabbrendűséget hirdesse -, mind eseményben: a szörnyű kamasz, Fuggiero hisztériájának bemutatása, valamint a fürdőző olasz közönségnek a botránykeverése, amely a Mann lányka körül gyűrűzik. Mindkét mozzanat át van itatva a nemzeti öntudat, a rosszul értelmezett hazafiság fenyegető hangulatával.

Megfigyelhetjük a novella sajátos szerkesztésmódját. Minden aprónak tűnő dolog előrevetít valamit, aminek csak a későbbiekben érezzük az igazi értelmét. A környezet és az emberek bemutatása is előkészítése a bűvészest válik az est folyamán. Ennek Cipolla személye, a belőle áradó erőteljes hatás az oka. Cipolla különlegesen torz púpossága és egész lénye „szigorú komolyságot”, „rosszkedvű gőgöt”, méltóságot, sőt önteltséget áraszt. A nagy mennyiségű alkohol fogyasztása és a számok közben az ostor pattogtatása – a két munkaeszköz – szimbólummá, a narkotizálás és mások akaratának letiprásának jelképévé válik, ugyanakkor valóságos értelme is van a produkciónak. Jelképes az is, hogy a műsor kihívással, az egyik fiatalember hányaveti köszönésével kezdődik. Már itt szinte megijed az ember Cipolla szónoki tehetségétől. Ékesszólása is segíti abban, hogy közönségét lenyűgözze, saját akaratát rákényszerítse. A kötekedő fiatalember meg is tapasztalja ezt, hiszen rákényszerül a nyelvkiöltésre, majd a kólikás ember megalázó testhelyzetének felvételére.

A mutatványok az eset első részében kevésbé jelentősek: számtani trükkök, kártyával kapcsolatos mutatványok, különféle játékok. A közönség reagálása, „lázadása a föld alatt maradt”, hiszen ezeket még a bűvésztől elvárható trükköknek érzi. A szünet után, az est második felében a közönség olyan látványban részesül, amely már megalázza, megszégyeníti őket: Cipolla cinikus vigyorral ráül a deszkaszerűen megmerevített fiatalemberre, a karját felemelni nem tudó urat és a közönséget táncolásra kényszeríti, elcsábítja Angiolieri asszonyt. Az idegen akarattal való szembeszegülés ismét előkerül, de már magasabb fokon. Cipolla az értelmi megfontoláson alapuló cselekvéstől fosztja meg az embereket, miközben sajnáltatja magát: a torz szörnyeteg igényli a részvétet.

A tánc groteszk jelenetei után felfokozott hangulatban kerül sor Mario, a fiatal pincér mutatványára.

Cipollán kívül részletesen őt mutatja be az író, utalva ezzel is arra, hogy Mario Cipolla ellenfele. A jelenet, amelyben a bűvész elhiteti, hogy ő Silvestra, Mario szerelmese, hátborzongató. Mario megcsókolja Cipollát, de amikor ráeszmél tettére, rálő az őt megalázó szörnyetegre. A gyors megoldás döbbenetes hatású.

A mű mondanivalója: szembefordulás a fasizmussal, amire az író a befejező sorokban „fölszabadító” végként mutat rá.

A novella azokat az olasz polgárokat mutatja be, akik hajlandók a felelősségvállalás alól kibújni, alávetni magukat egy rendszernek, s egyéniségüket feladva megalázkodnak mások akarata előtt, a fasizmus előtt.

A mű megírása ebben az időben igazi harci tett olt: felhívni a honfitársak figyelmét az akkor már nagyon közelről fenyegető veszélyre, hogy cselekvésre, tettekre van szükség. Mann a művészet eszközeivel fordult a fasizmussal szembe.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – a 20. század irodalmából, ITEM Könyvkiadó, 34-36. old.)