Villon Francois: Levél a börtönből

 

Szánjatok meg, szánjatok engemet.

Legalább ti, barátaim! Sötét

Verembe buktam, zöld lomb nem remeg

Fölöttem, mert száműzés éjjelét

Beborította rám balsors és az ég.

Lányok, szeretők, boldog úrfiak,

Gyorsak, mint dárda, tű, ugrándiak,

Lábak, akiknek kedve víg s bolond,

Torkok, kik zengtek csengő dalokat:

Itt hagynátok őt, a szegény Villont?

 

Szabályt nem tűrő poéta-sereg,

Szóban és tettben gáláns úri nép,

Könnyed s kissé könnyelmű szellemek,

Hősök, csupa siker és büszkeség,

Míg késtek, ő betölti végzetét!

Lantpengetők, krém s minden jó falat

Akkor övé, ha meghalt? Nagy lakat

Őrzi, s oda be szél, villám se ront;

Kötelékei vastag várfalak,

S ti itt hagynátok a szegény Villont?

 

Nemes urak, kiket nem sujt tized,

Lássátok meg, mily siralmas e kép;

Császár s király nem rángat titeket,

Uratok csak az Isten. Neki még

Bőjt is vasárnap és kedden a hét!

Gereblye-foggá nőtt a foga, nagy;

Száraz kenyérre (nem kalácsra!) csak

Vizet kortyingat és gyomra jajong;

Asztala-ágya, mit a verem ad;

S ti itt hagynátok a szegény Villont?

 

AJÁNLÁS

 

Dicső hercegek, amit kér a rab,

Királyi pecsét, kegyelmi irat,

Mely kiviszi innét s falakat lebont.

Ha bajbajutva visít egy malac,

Fülel a konda s mind odaszalad -

S ti itt hagynátok a szegény Villont?

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

*

A hagyományos és divatos epistola iskolás formájába Villon hangjának őszinte közvetlensége melegséget, életet tud lehelni. A verset Meung börtönében írta.
Az első sor Jób mondását idézi: "Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, óh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem." (Jók Könyve 19:17.)
Vasárnap és kedd, a hét két kövér napja is böjt a börtönben.