Az idő ósága nevel magasságot.
Mint tél után nyárhoz kórókra virágot,
Igy koporsó terjeszt hírnek névnek magot,
Halál sötétjéből hozván rá világot.
Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy,
Hogy itt holtod előtt nagy becsületet végy;
Híredet nevedet tapodja sok irégy:
Mindazáltal jó légy s mással is sok jót tégy.
Bizd a jövendőkre érdemed jutalmát,
Ha szolgáltad, időd vékony alafát ád,
Te a czélra vigyázz s a centrumot találd:
Ne várd halandóktól s az uristen megáld.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 94. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése