Égette Demetert szép Rósi szerelme: de mint hogy
már az másnak alakja vala, nem vólt mibe bízzon:
Szüntelen a terepély bik-fák sűrűibe bujkált
Tsak egyedül: s ottan a forrásos ligetek közt
A hegyek öbleiben ekként önt-ki panasszát:
Oh könyörületlen Lyányzó, tsak semmibe hajtod
Verseimet, s nem szánsz? végtére is halnia kísztetsz!
Nézzd már a barom-is keres árnyékot ha találhat;
Még a zöld gyék-is el-bújik a tövisek közt;
S Margit-is a melegen el-aléltt fáradtt Aratóknak:
Tör már foghagymát étkekben öszve köménnyel:
Én pedig ez iszonyú déli hőségbe nyomozlak,
S hallgatom a mezei prütskök mint tsörgenek eggyütt.
Vallyon nem vala é nékem jobb tűrni haragját
S büszke keménységét Ilonának? nem de Dorottyát
Ő noha naptól sültt, noha tejnél vagy te fejérebb? –
Ó gyönyörű Lyányzó, magadat színedbe ne hidd-el!
Liliomid le szedi az idő, s maradol tsupa kóró!
Nints bötsöm úgy látom, nem kérded azonban ki legyek?
Melly gazdag nyájból, s bő pintzém melly tele téjjel?
E terepély hegyeket másszák juhaim ezerenként
S nem fogy-el az új téj nálam sem nyárba; se télbe.
Énekes is vagyok én; de leg-inkább Zrínyi keserves
Énekeit dlalom, a mellyeket a Drávánál
Irt iffjantan, amaz hozzád feneségbe hasonló,
S minden tigrisnél könyörületlenbb Violának.
Osztán nem vagyok én otsmány is; tsak minapában
Nézém a Balatonba magam, s ha nem tsaloképpen,
Biróságod alatt sem félek szép Dienestől.
Oh bár tsak eggyszer próbálnád, melly gyönyörűség
Vólna velem, mezei alatsony kunyhókba lakozni
S szarvasokat lőni, s zöld partra vezérleni nyájat!
A ligetek közt ott Pánt sípba követni tanúlnád.
Pán szerkeszte leg-elsőben több sípokat öszve,
Pán viseli gondját juhainknak s Pásztorainknak.
Óh te is a síptól ne kéméljed ajakotskád,
Mit nem adna ma is Albert ha sípra tanítnám?
Van ugyan-is nékem hét nádból öszve-ragasztott
Sípom, mellyet adott Kelemen, s így szóla halála
Oráján: Nálad vagyon ez most másodikánál.
Igy szólott Kelemen; irígylé balgatag Albert.
E mellett két szép özetskét fogtam az erdőn.
Eggy sivatag völgyben, s akarám számodra nevelni:
Hátoknak most is tarkás még szőre fejérrel,
S két juhnak a tölgyét fonnyasztják ők ki naponként.
Kéreti már régen Margit s el-is viszi Margit
Mert látom büdösök nálad minden adományim.
Oh! jövel óh göynyörű Lyányzó: néked seregestül
Im viszik a Lyánykák jól fel-töltött kosarakban
A sok liliomot, kik közt a szebbike Judith
Sárgáló violát, s tellyes pipatsot maga szaggat,
mellyhez köt narcist, köt illatozó tuba-rósát:
Szedd majoránnát-is, s több szagló füveket öszve,
S ha valamelly halaványabb tulipánnyal tóldja-ki színét.
Én pedig a fákon választva szedék piros almát.
Leszen gesztenye is, ez előtt Ilonám tsemegéje,
Szilva se fog hibázni, s ezen Körtvély sem utólsó.
Tégedet is myrtus, s te veled egyetembe borostányt
Szaggatok: illatotok nyájassabb öszve-vegyülve.
Pusztai vagy Demeter! adományod megeeti Rósi
És ha ajándékkal kell győzni, ki győzi-meg Ambrust
Im magmat rontám nyomorúltt tsak: az északi sél sem
Pusztítá legelő pástom még így ki virágból;
Míg szedetém a vad-kanok is mind öszve-zavarták
Szép forrásaimat: kit futsz oh! ostoba, kit fotsz?
Im az Istenek is lakták régenten az Erdőt,
Lakta Paris maga-is: Pallás hadd tartsa magának
Kő-falait; nékünk legyenek kedvessek az erdők.
Kergeti a sarkad az oroszlán, a pedig ismét
Kergeti a ketskét, a nyalánk ketske viszontag
A ki virágzott galyt (a) keresi s a gyenge zanótot;
Én Demeter Rósit: kit-kit vezet a maga kényje.
Nézd, nézd tulkaidis az ekéket már haza hozták
A nap is árnyékát jóval hosszabbra botsátja,
Még is a Szerelem engem lángokba lobogtat.
Szüntelenül: de határt vallyon ki szab a szerelemnek
Ó Demeter! Demeter! hogy hogy vesztéd eszed így-el,
Im rest! még most is metszetlenek a kalibádnál
Vesszei szőlődnek: mozdíts kérlek valamitskét
Dolgaidon, leg-alább kösd kákád öszve szironnyal
Kapsz még szebb szeretőt, ha Személyed Rósi tsömörli.
GRÓF Id. RÁDAY GEDEON.
Forrás: Orpheus. Szűz
hava 1790.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése