A „komédiát arra találták ki, hogy kijavítsa a
hibákat, és nevetségessé tegye a rossz szokásokat” – állítja Goldoni, és a
kor szellemiségének megfelelően a művészetet összekapcsolja a morális a civil
erényekkel. A szórakoztatás mellett éles kritikát is gyakorol.
Velencében
született, 1731-ben Padovában fejezte be jogi tanulmányait, s Velencében el is
kezdett praktizálni. Pályáját azonban a színház iránti, már gyermekkori
rajongása határozta meg.
Közjátékokkal,
verses tragikomédiákkal indul, majd komédiákkal folytatja, mégpedig lassanként
már nem a kor szokása szerint rögtönzött szövegekkel, állandó szerepekkel
(commedia dell’arte), hanem teljesen kidolgozott, megírt darabokkal. Első
sikerét 1734-ben a Belizár című tragédiával éri el. 1747-től „társulati költő”, aztán 1748-ban a
Ravasz özvegyasszony sikeréhez már az is hozzájárul, hogy Goldoni elutasítja
mind a verses drámák manierizmusát, mind
a commedia dell’arte immár vulgáris stílusát.
1752-től kezdve
hivatásos színházi szakember, 1753 és 1762 között a San Luca Színházban
dolgozik, ünnepelt szerző, azonban ellenségeket is szerez magának, például a
konzervatív szellemű költőtárs, Carlo Gozzi személyében.
1750 és 62 között
írja számos kiváló komédiáját. A
régiségkereskedő családjá-t (1750), A
fogadósné-t (Mirandolina)
(1753), A terecské-t (1756), A bugrisok-at (1760), A nyaralás-triológiá-t (1761), A chioggiai csetepaté-t (1762).
A kor Velencéjének
légkörét erőteljesen befolyásolja a felvilágosodás szelleme, ez azonban a
gazdasági jólét ellenére egyre merevedő politikai berendezkedéssel társul,
amelynek hatása alól természetesen a kultúra is egyre kevésbé vonhatja ki
magát.
1762-ben Goldoni úgy
dönt, hogy elhagyja Velencét, s Párizsba megy. A karnevál egyik utolsó estéje című darabbal búcsúzik közönségétől.
Párizsban először csak másodrendű színházi feladatokat kap, 1771-ben azonban
nagy sikert arat A jótékony zsémbes
című komédiájával. 1783 és 1787 között elkészíti munkássága számvetéseként Emlékezések című munkáját. A forradalom
győzelmekor megfosztják a királyi apanázstól, szegénységben hal meg 1793-ban.
Goldoni jelentősége
egy újfajta komédia megteremtésében van: a commedia dell’arte immár
megcsontosodott maszkjai helyett árnyaltabb karaktereket alkot, akik a polgári
erényeket képviselik, pl. a dolgosságot, a munka méltóságát, a józan
mérlegelést, a gyakorlatiasságot, az ügyességet.
Szellemes, kritikus
élű darabjai igen jó alkalmakat kínáltak az utóbbi évek magyar színházának is
társadalmi jelenségek, jellemző magatartásmódok előadására. A fordítások
szükségszerűen eltüntetik a dialektust, amelyeken Goldoni műveinek nagy részét
írta.
A Két úr szolgája című darabot 1746-ban
Milánóban mutatták be. Első változatában még nagy szerepet kapott a rögtönzés,
a teljes szöveget 1753-ban adta ki Goldoni.
Sok más színdarabhoz hasonlóan német közvetítéssel és átiratban érkezett
hozzánk a XVIII. században, s 1807 és 1813 között már hivatásos társulat
játszotta (fordította Harsányi Zsolt és Révay József).
A műben a
karaktereken túlmenően alapvető fontosságot nyer a játék ritmusa, tág teret kap
az improvizáció. Több tekintetben visszautal a commedia dell’ artéra:
tréfáival, félreértéseivel, váratlan fordulataival, az álruhával mint fontos
kellékkel. A dialektusok használata is a hagyományokra épül: Pantalone velencei
dialektusban beszél, Truffaldino bergamóiban, a doktor latin idézeteket
használ.
*
KÉT
ÚR SZOLGÁJA
Főbb
szereplők:
TRUFFALDINO; BEATRICE; FLORINDO; PANTALONE; CLARICE;
SILVIO, LOMBARDI DOKTOR; SMERALDINA; BRIGHELLA
I.
FELVONÁS
Florindo megölte
párbajban Federigo Rasponit, Pantalone üzletfelét, akinek Pantalone eredetileg
lánya kezét ígérte. Pantalone lánya és Silvio, Lombardi doktor fia, minthogy
immár semmi nem áll boldogságuk útjában, eljegyzi egymást. Az öröm azonban
koraik, mert váratlanul Truffaldino érkezik, s bejelenti kint várakozó urát,
aki nem más, mint a halottnak vélt Federigo.
A vendégek között
van Brighella fogadós, aki rögtön felismeri az ál-Federigóban annak
testvérhúgát, a cserfes Beatricét, aki azért jött Velencébe, hogy a büntetés
elől menekülő szerelmét, Florindo Aretusit megkeresse. Beatrice jövetelének
másik oka, hogy pénzt szerezzen: nő lévén, nem rendelkezhet testvére vagyonával
szabad akarata szerint, Federigóként azonban elszámolhat Pantalonéval.
Truffaldino Beatrice
tudtán kívül egy másik „uraság” szolgálatába is elszegődik, aki ugyanabban a
fogadóban száll meg, s nem más, mint Florindo Aretusi. Természetesen ez utóbbi
sem tud Truffaldino kettős szerepéről, ami a későbbiekben félreértések
sorozatát indítja el.
Florindo a fogadóba
érkező Silviótól azt hallja, hogy Federigo nem halt meg, ám Truffaldino újabb
tévedése folytán azt is megtudja, hogy Beatrice Velencében van.
Beatrice
Pantalonéhoz indul a pénzéért. Ezenközben Pantalone a fogadóban keresi őt, s átad
száz dukát aranyat Truffaldinónak a gazdája részére. A hűséges Truffaldino nem
tudhatja, melyik gazdája részére, s odaadja a pénzt Florindónak.
Beatricét Pantalone
házában veszekedés fogadja. Clarice nem akar engedelmeskedni az apai önkénynek,
és nem akar Federigo felesége lenni. Négyszemközt Beatrice megvallja az
igazságot a lánynak, azonban titoktartásra kéri még a vőlegénye előtt is.
II.
FELVONÁS
Silvio bosszúra
készül. Apja, a doktor próbálja Pantalonét eltéríteni házasítási szándékától,
de sikertelenül. Pantalone háza udvarán Silvio párbajra hívja ki Pantalonét, ám
a Federigónak öltött Beatrice közbelép, és legyőzi őt, de megkegyelmez neki.
Silvio felelősségre vonja Claricét, amiért az nem szereti: bánatában Clarice
meg akarja ölni magát, szobalánya, Smeraldina azonban megakadályozza.
Florindo elmegy
hazulról, s a száz dukát aranyat addig Truffaldinóra bízza. Beatrice közben
hazatér, és számon kéri Truffaldinón a száz aranyát. Ebédet rendel, mivel
Pantalonét várja, s addig is rábíz Truffaldinóra egy 4000 scudóról szóló
váltót.
Miközben Truffaldino
Brighellával megbeszéli az ebéd részleteit, Truffaldino magyarázatképpen a
váltó darabjait használja fel. Beatrice észreveszi, mi történt, s igencsak
veszekszik Truffaldinóval.
Közben Florindo is
visszatér a fogadóba, s ő is ebédet kér. Truffaldino, igazi bravúrral,
párhuzamosan szolgálja ki két urát.
Smeraldina keresi
Federigót úrnője levelével. Truffaldino szerelmet vall neki. Felbontják Clarice
levelét, Beatrice azonban rájön a turpisságra, és elveri Truffaldinót. Florindo
meglátja az ablakból, és ő is alaposan megbotozza szolgáját.
III.
FELVONÁS
Behozzák Beatrice
meg Florindo bőröndjét, Truffaldino kicsomagol. Florindo hazaérkezik, s
megtalálja csomagjában a saját arcképét, amelyet annak idején Beatricének
ajándékozott. Truffaldino kínjában azt hazudja, hogy nemrég meghalt urától
örökölte.
Beatrice a
csomagjában Florindo számláskönyvére
bukkan. Truffaldino már kész is a magyarázattal. Nemrég meghalt urától örökölte
a füzetet. Beatrice zokog a megrázkódtatástól, s felfedi kilétét.
Pantalone elmondja
Silviónak, hogy az övé lehet Clarice, hisz Federigo mégsem lehet a férje.
Silvio boldog. Florindo nem tudja mire vélni a lármát, s tőrrel a szobába
rohan, amikor azonban megismerik egymást Beatricével, boldogan összeölelkeznek.
Rájönnek, hogy az ármányos szolgák hitették el velük egymás halálát.
Truffaldinót vallatják, aki szerint mindenről az a Pasquale tehet, aki Florindo
szerint Beatrice Beatrice szerint viszont Florindo szolgája. Truffaldino
megkéri Florindót, járjon közben érdekében Pantalone szolgálólánya kezéért.
Clarice megbocsát
Silviónak, Beatrice elnézést kér mindegyiküktől. Florindo megkéri Smeraldina
kezét a szolgája számára, ugyanakkor Clarice is megkéri Smeraldina kezét
Beatrice szolgája számára. Mindegyik lemondana a másik szolga javára, úgyhogy
Smeraldinát már-már az a veszély fenyegeti, hogy nem lehet Truffaldinóé. Ekkor
azonban Truffaldino leleplezi, hogy ő tulajdonképpen „két úr” szolgája. „F: ó, te
gazfickó! B: Ó te akasztófavirág! F: Két úrnak szolgáltál egyszerre T: Igen,
uraim, elkövettem ezt a csínyt. Fejest ugrottam belem, nem gondoltam meg jól:
meg akartam próbálni. Igaz, nem tartott sokáig, de legalább megvan az az
elégtételem, hogy senki se csípett volna rajta, ha én magam nem leplezem le
magamat e miatt a lány miatt, mivelhogy beleszerettem. Nagy fába vágtam a
fejszémet, el is csúsztam közben egyszer-egyszer, de remélem, hogy az uraságok
mind megbocsátanak nekem, már csak azért is, mert olyan bolondos egy móka volt.”
Fried Ilona
Fried Ilona
(Forrás:
77 híres dráma 112-116. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése