I.
Ha titokban egy pillantást rá vetek,
Tejarcára tüstént rózsát ültetek,
Csak azt tudnám, mért tilos hát énnekem
Leszakítnom a rózsát, mit ültettem.
II.
Valahányszor panaszkodom bánatomról,
Elfordítja tekintetét bús arcomról,
Mintha érző leányszíve nem is lenne,
Belehalok ebbe a nagy szerelembe.
Csak úgy siklik rajtam át a pillantása,
Mint sziklán hagy nyomot egy kis hangya lába,
S én ezért a semmiségért is csak áldom,
Nem korholom sem itt, sem a másvilágon.
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 267.kötet 800-805.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése