Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.
Szakadt a fátyol: a hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között
dalolt:
- Nyitni fog – nyitni fog – nyitni fog!...
Feje felett
azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
s hókristályos lett kalap és kabát:
s rikoltozva rebbenő madár
leverte rá a cifra bükk havát.
S amerre járt:
hegyek ontották rá a napsugárt
s hó-szikra kápráztatta – milliárd!...
Köd várta lent.
A ködbe visszament
s házába tért derült aszkétaként.
Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
- Sötét ember, honnan hozol ma fényt?
Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése