Álmatlanság, álmatlanság!
Virrasztok, mert ég a vágyam,
Szerelmes kin könnye szántja
Arcomat az éjtszakában.
Zakatolva ver a szivem.
Madár sem szól, fény se villan:
Csak őt hallom, csak őt látom,
Hánykolódva vágyaimban.
Szenvedélyem lángja forróbb,
Mint a száraz kóró lángja,
Pedig az is holtra fárad
Az emésztő lángolásba.
Hogy korholtam a szerelmet,
Míg engem is meg nem ejtett!
Most csodálom, hogy halhat meg,
Ki szeretni elfelejtett.
Megbántam már, hogy bántottam
Sok szerelmes jó barátot,
Ma már minden szerelmesnek
Tiszta szívből megbocsátok.
Minddel, minddel együttérzek
Ó mert olyan földön járok,
Hol ameddig rajta élünk
Az elválás varja károg.
Ő mint vágyunk a világba!
Oly mulandó pedig minden,
Mennyi nemzet élt a földön,
Melynek ma már híre sincsen.
Hol vannak a nagy Caesárok?
Rabjai kincs garmadáknak?
Porrá vált a kincsük régen
S ők is mind rég porrá váltak.
Hősök, kiknek seregétől
Szűk lett messze föld határa
Porba szálltak egytől egyig
Mindet szűk sír öble zárja.
Némák, hogyha hívják őket.
Mintha nem tudnának róla:
Nem tiltott a beszéd nékik,
Nyílhat ajkuk bátran szóra.
Bolondok a gazdagok, kik
Gőgös, büszke fővel járnak,
Mert értékes minden lélek
Előbb utóbb a halálnak.
Reménykedünk, amíg élünk,
Jaj, de oly mohó az élet,
És az ősz haj kérlelhetlen,
Észrevétlen lep meg téged.
Elröppen az ifjúság, hejh
Sirattam már hollófürttel
Míg arcomon nyílt a rózsa,
Mellyel később együtt tűnt el.
Megsirattam elmulásom
Régesrégen, frissen, épen,
Szinte, szinte elmerültem
Szemhéjaim bő vizében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése