E pázsit ágyon, melyet a nap ellen
Szelid fátyolként véd az árny,
Itt esküvénk hű, végtelen szerelmet,
Én és a kedves szőke lány.
E lombsátorban csókolám először
Bűvös csengésű ajkait,
Aztán emlékül bevéstem nevemnek
Első betüit e vén fába itt.
Három év multán a betük kiforrtak
Az érzéketlen héj felett,
- S a forrón érző kedves szőke lányka
Rég elfeledte nevemet!
Forrás: Családi kör
XVIII.évf. 3. sz. Buda-Pest. 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése