Ismerj magadra: Erdély gyurta szobrod:
Kopott zekében fejszés ember áll,
Szemével messzi századokba réved,
Fogat szorít és valamire vár.
Daccal, szegényen, tengerén a bajnak,
De mégis… mégis megmarad magyarnak.
Igy állt Mohácsnál egyszer ükapád is,
Igy állt Budán, ha félhold ragyogott,
Igy állt ezerszer tengerén a könnynek,
Akkor is, - ha Haynau akasztatott.
Daccal, keményen, tengerén a bajnak,
De mégis… mégis megmaradt magyarnak.
Igy áll elszántan százszor a Tiszánál,
Valahányszor gátat szakít az ár,
Keserün áll a nyütt kapára dülve,
És mindig, mindig új csodára vár.
Dacolva, hittel, tengerén a bajnak,
De mégis… mégis megmarad magyarnak.
Bár népek nőnek, trónok meginognak,
Géppel arathat rajtunk a halál,
Szemében messzi századok parancsa:
Fogat szorít – és új csodára vár.
Dacolva, könnyel, tengerén a bajnak,
De mégis… mégis megmarad magyarnak.
Forrás: Budapesti Szemle 1941. 261. kötet 764-769.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése