2024. ápr. 14.

Baja Mihály (1879-1957): Mátyás király

 

Mátyás király az én királyom!

Emléke máglyaként lobog.

Ötszáz esztendő távolából,

Dalommal néki hódolok.

 

És felkiáltom a halottat:

Kelj fel a sírból, nagy király,

Kinek egykor fél Európa

Görnyedezett lábainál.

 

Törökverő Hunyadi vére!

Nevedre lelkem megremeg,

Mintha titkos varázsigére

Az ég s a föld rendülne meg.

 

A szent királyok sem nagyobbak!

Fényességed a porba hullt,

De bús egünkre glóriádnak

Fölfesti bíborát a Mult.

 

Hollós Mátyás királynak termett.

Bálványozott és irigyelt,

Aki a száguldó Időre

A vérpad árnyából figyelt.

 

s belekapott az üstökébe

S úgy megmarkolta jogarát,

Hogy sáppadoztak, hüledeztek

Az Újlakyak és Garák.

 

Jó lecke volt: a kis királyok,

Királyi polcra éhezők,

Amint morogva kushadoztak

Az ifjú „Matthias Rex” előtt.

 

S az Árpádok elárvult székét

Kemény derékkal a király

Úgy ülte meg, mint hegy a völgyet,

Ha rajta gránitszikla áll.

 

Mátyás király az én királyom!

A kunyhót, földet kedvelő,

Aki az ősi, szittya földbül

Mint Vulkán lángja tört elő.

 

Szerette az együgyű népet,

A vért és életet adót:

Ott nőnek a Kinizsi Pálok,

A törököt táncoltatók.

 

Nem nézte el behúnyt szemekkel,

Mint sikkad el a nép joga,

Ma is mondják: mióta meghalt,

Oda az igazság, oda!

 

Mátyás király az én királyom!

Sugárzó bölcseség, erő,

Békében a tudósok atyja,

A háborúban hadverő.

 

Ha fényes pallosát kivonta:

Cseh, lengyel, német és török

Reszket a Fekete Seregtől

És békességért könyörög.

 

Amerre jár, fény, pompa várja,

Mint a mesének hercegét,

Akinek a lábanyomában

Virágként nyílnak a regék.

 

Tündérvárak a hegytetőkön,

Tündérkertek a vár alatt,

Álmodnak róla, szétomolva,

Aranycsipkés márványfalak.

 

Kiásnám a napfényre őket,

Csodás e kor, de jeltelen:

Nézd meg, magyar, mi volt a múltad

És mily siralmas a jelen.

 

S ha csontjaira rátalálnék:

Mint a pusztán Ezékiel,

Addig kiáltanék az Úrhoz,

Míg belé Lelket nem lehel.

 

Mátyás király az én királyom!

Nagy volt, de nagyot is akart:

Világhatalom pólusára

Emelni a marék magyart!

 

S most sírjatok! Hogy tündökölve

Szunnyadt nagy álmai felett:

Reggelre egy férges fügétől

Meghalt. S mindennek vége lett!

 

Forrás: Budapesti Szemle 1941. 260.
 
kötet.758763.sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése