Hajdanában, réges-régen,
Török basák idejében,
- Róla sok szó is esett –
Így történt meg ez eset:
I.
Hasszán basa Literátra
Lecsapott, mint éhes kánya.
Nem harc kellett, de kaland:
Nem kincs a cél, de – galamb!
Literáti gyönge várba’
Fogoly urát egyre várja
Klára asszony, a remek,
Kiért Hasszán ég, remeg.
S hogy a török dérrel-dúrral
Beállított, a nagy úrral
Szót ejt legott a követ:
- Mádyné kér, s nem lövet.
- Ezt már értem! mondja Hasszán
S éldelegni hire hasznán
Föl a várba ő siet:
Meghódítni nő-szivet!
Tárva ajtó, kapú nyitva,
- Ily fogadás szinte ritka! –
Itt az ellen jó barát!
… Klára tartja udvarát.
Hasszán basa nagy kiséret
Közepébe odaléptet.
A kiséret nagy, de ő –
Kicsi! s ez a bökkenő!
Ámde sokat mégse hímez,
Ékes nyelven szól a szivhez.
Klára asszony elpirúl,
S ily válasz jő ajkirúl:
- Értem, amit szóra váltott,
Óh? de haddal már ki látott
Meghódítni özvegyet?
(Dobbal fogni verebet!)
- Küldje sergét nyugovóra,
S hogy ha jő az alkony-óra,
Legyen lent a vár alatt…
Többet nem mond…nem szabad!
Hasszán basa érzés rabja,
A találkát elfogadja,
Reszket szivében öröm:
Lám! galambon nincs köröm!
II.
Udvarházban nagy tolongás, lárma,
Öltöztet a Mádyné sok lánya.
Vége-hossza nincs a vihogásnak…
- Hasszán! Hasszán!
Furcsa vége lesz az udvarlásnak!
Szép asszonyhoz voltak eddig szokva,
S most – legényre kerül a sok szoknya.
Férfi-derék vállfűzőbe törve…
- Hasszán! Hasszán!
A galambnak készül már a körme!
Fodros ingváll,magas, nyakig érő,
Skófiumos fejdisz, kincset érő,
Piros csizma, arany bojttal, rojttal…
- Hasszán! Hasszán!
Drága lesz a légyott ily asszonnyal!
- Jaj! de szép vagy, jaj de ékes Márton!
Arcod üde, mint a hamvas bársony!
Kár is volna bajusz ilyen szájra…
- Hasszán! Hasszhán!
Rózsa mellett vigyázz a csalánra!
S a tejarcú legény mikor készen
Asszonyához levezetik kézen.
Nevet az is, de komolyan kéri…
- Hasszán! Hasszán!
Annak édes a szőlő, ki éri!
S a legény szól: „Bizzál úrnőm bennem”,
Szél se tér meg – szállva – sebesebben,
Tej a bőröm, de az izmom vasból!...
- Hasszán! Hasszán!
Fullánkos méh száll a mézes kasból!
III.
Száll az este lomha árnya,
Száll a völgybe, száll a várra,
Hasszán ott lesz már alant,
Izgatja őt a kaland!
S im egyszerre véle szemben
Kis láb toppan, szoknya
lebben,
Hasszán szivén kéj-roham,
Kitárt karba úgy rohan.
De az a hév, mely fogadja,
Az erő, mely ölbe kapja,
Bár az érzés kölcsönös,
Mégis kissé különös!
Szólna is, de nincsen hangja,
Vállfodorba süpped arca,
S érzi csak, hogy fut vele:
Ki? mi? hajh! csak vón’ neve!
S pár perc múlva
megkötözve
Jut kacagó, vidám
körbe:
Klára asszony, s
udvara
Kineveti: Hahaha!
Bús kudarca bárha
sérti,
Alkú elöl mégse tér
ki:
„Add cserébe
uramat,
S jó Hasszán az út
szabad!” –
„Itt a gyürüm,
mutassátok
Mádyt erre megkapjátok!”…
S többet aztán nem
beszél…
Márton vágtat, mint
a szél.
fogoly urát hozza
nyomba’ –
De nem Literátra, -
Somba,
Ott a török már nem
árt,
Klára urára ott
várt!...
*-*
Hajdanában réges-régen,
Török basák idejében,
- Róla sok szó is esett –
Így történt meg ez eset!
Forrás: Pápai Hírlap I.
évf. 21. sz. Pápa, 1904. máj. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése