Te ne kérdezd, hogy honnan jöttem én.
Örök köd leng az én hazám fölött.
Ezért nem nyilnak éltem mezején
Virágok, miket harmat öntözött.
Te ne kérdezd, hogy honnan jöttem én.
A lelkeken ott őszi bánat ül.
Ezért dalol csak könnyező zeném
Egy mondhatatlan búról egyedül…
Te ne kérdezd, hogy honnan jöttem én.
Pacsirtaszó ott nem köszönt napot.
Mosolygó, nyájas, kéklő ég ivén
Nem égnek ottan tiszta csillagok.
Te ne kérdezd, hogy honnan jöttem én.
Neked sugár kell, szárnyaló dalok…
Virágnyilások hajnal szenderén:
S tenéked én csak könnyet adhatok.
Te ne kérdezd, hogy honnan jöttem én,
S meleg szemekkel rám se’ nézz soha…
Evezz vigan az álmok tengerén!
Maradjon épen lelked’ himpora…
S ha beröppen majd biztos révbe gályád
Egy rügyfakasztó tavasz reggelén,
S valóra váltják lelked’ minden álmát:
Csak akkor tudd meg, mint szeretlek én.
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 33. szám Pápa, 1915. augusztus 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése