Hozzájuk mentem egy szép délutánon.
Már akkor ősz volt, szállt a sok levél…
Ozsonnáztunk a pompás ottománon,
Volt édes kávé, jó meleg kenyér.
Aztán játszottunk hosszan, jó sokáig,
A mama ő volt, én valék az úr
És megfelezte velem szép babáit
És elringattuk őket szótlanul.
Mikor búcsuztunk halkan elbúsulva,
Akkor már fénylett, csillogott az utca…
S én visszanéztem ablakjukra még.
Csak állott búsan, ott a lámpafényben,
Legszebb babája ott volt kis kezében
S csillogni láttam kedves, két szemét.
Forrás: Dombóvári Hírlap 6. évf. 35. sz. 1922. júl. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése