A lelkem előtt kőveranda,
Valaki megállott most rajta,
Mint nyári felleg, oly fehéren.
Körülnéz, mintha félne… félne…
Belesóhajt a messzeségbe
S kis kulcsa megremeg kezében.
Hivnám, de nem hallja a hangom,
Emberek fordulnak a sarkon:
Elhajitja a kulcsot messze…
Elfut a fák közt megriadva.
Lelkem ajtaját csukva hagyta
S kulcsát a fűben elvesztette.
Forrás: Dombóvári Hírlap 5. évf. 45. sz. 1921. nov. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése