Nyugodj, öreg, lecsüggedt költő!
Az enyhe táj gyengéden őrzi
Emlékedet s latin diákok
Eposzaidról álmodoznak.
Korodnak mostohája voltál.
De lásd, az uj titánok is csak
Feledve élnek, míg az orcás
Herék piros selyembe járnak.
Te néked még csak enyhet nyujtott
Paróchiád s virágos szőllőd,
De nékünk csak sovány kenyér jut,
Az is a város dult zajában.
A szent magány asszura érlé
Lelked borát s bölcs mélasággal
Döltél sirodba ősz hajakkal
Unván világot, irigy ellent.
Ők, nézd, diszetlen porladoznak,
De téged műveid megékesitnek.
Nagy homlokodon tornyosodva
Bibor süveget tart a hirnév!
Forrás: Dombóvári Hírlap 5. évf. 52. sz. 1921. dec. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése