Tavaly még szóltam: fájdalmam betelt,
Elnyugtatom, mi kín, komor titok,
A csend takaróját teritem ágyamra,
Egy orvos jön és gyógyitani fog.
Elémtolják a régi pohárszéket,
Becéznek, mint elveszett vendéget.
Kis novicius ezüstfüstölőt ráz.
Szivárványt szőnek néma angyalok,
Bánatomat brokátba burkolják,
Sápadt ajkam többé nem fanyalog.
Délutánként tétlen téli telkek
Rácsos ablakomra nem meredeznek…
S ha néha a néma asszony visszajárna
S odaborulna ágyam vánkosára,
Én egy kandeláber hét mécse alatt
Föltárnék minden rejtett aranyat
És elmesélném, nincs más élet, csak ez,
Nincs bú, csak csend és édes titok…
Tavaly még szóltam: fájdalmam betelt
S egy orvos jön, ki gyógyitani fog.
Forrás: Dombóvári Hírlap 1. évf. 43. sz. 1917. okt. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése