Szivünk a rontó fergetegben
Földig lerombolt hajlék,
Szenved ezernyi vérző sebben,
Mit vágott vad vihar s jég…
Keressük, ami enyhet ád
Szivünk ezer sebének.
Ajkunkon, hajh, alig fakad
Szent karácsonyi ének…!
A lelki béke szép honából
Vak sorsunk messzi űzött:
Kis Betlehem csillaga távol…
Nincs cél, remény, kitüzött.
Hol, merre mentő csónaka
Dúlt létünk tengerének…?
Ajkunkon miért is hangzana
Szent karácsonyi ének…?
Szépségeink fáiról letarlott
A gazdag, régi pompa,
S hol eddig vig öröm viharzott,
Könnyben úszunk naponta.
Széttörve kincses rejteke
A boldog lelki Énnek…
Szivünkből óh, felzenghet-e
Szent karácsonyi ének?
De ime, Betlehem varázsa
Titkon megejti lelkünk,
Szűnik fájdalmunk vad marása
S egy percre tán – felejtünk…
Enged szivünk a csillogó,
Szállongó hópihének
És felzendül a zokogó
Szent karácsonyi ének…
Hömpölyg a dal, mint folyam árja,
Viszi ezernyi vágyunk,
Felé mutat biztatva, áldva
Karunk, melyet kitárunk!
Ize lassan megédesül
Könnyeink sós vizének…
Óh harsogj, s el ne csendesülj
Szent karácsonyi ének!
Betlehem áldott jászolában
Fekszik a mi reményünk!
Erőnk a hit mély igazában
S a vaksötétbe’ fényünk!
Célunk, jövőnk, egy mindenünk:
Letörhetetlen élet!
Ezt harsogod fennen nekünk
Szent karácsonyi ének!
Mosolyg a jászol fejedelme
S szivünk bimbóba pattan.
Piciny kezét felénk emelve
Ugy hiv, hiv szakadatlan…
S ha menvén, jámbor pásztorok,
Útjaink oda érnek,
Zengjen ezernyi hű torok
Szent karácsonyi ének!!!
Forrás: Magyar nép IV. évf. 51-52. sz. 1924. dec. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése