- Egy-két ismerős elment kadétnak. –
Ők már boldogok, akárcsak kis szentek
Kikért egy estén angyalok üzentek.
Szavuk arany-sóhaj földtől bucsuzó,
Mire nem felel fáradt ágyuszó.
Ők már boldogok, mély folyón evezők,
Őket várják ékes, mennyei mezők.
Ők sárosan is királyi gazdagok,
Szekerük gyémánt, csillaggal kirakott.
Édesen pihennek… nem ijeszt parancs,
Nyárfák mentén, sárban nem sir a bakkancs,
Messze jár a tábor, messze jár a trén,
Messze a szép város, korzó, sétatér.
Nem fáj a bánat, nem fáj, hogy nem szeret…
Lábuk alatt zug-buga véres Szereth.
Széles az országut, vajjon hova fut?
Nékik már nem nyitnak este zöld zsalut.
Szemükön kék álom, szivük hallgatag,
Isten kezére megadón hajlanak.
Szeliden alvók, az ég báránykái,
Nem kell már nekik kommandóra várni.
Bölcsek ifjak is, végső harcra bátrak…
S véres homlokukra Isten glóriát rak.
Forrás: Dombóvári Hírlap 1. évf. 7. sz. 1917. febr. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése