Minden évben csókkal köszöntelek,
Ha felvirrad a születésnapod.
Ma üresen áll kis fehér szobád
Nélküled az oly rideg s elhagyott.
Pedig adósod vagyok kisleányom,
Amit lerónni e napon szoktam,
Gondolhatod, mit éreztem akkor,
Amint szobádba ma benyitottam.
Bár tárt karokkal léptem szobádba,
Nem volt senki, ki ölembe futott.
A csók, amit kis homlokodra szántam
Két könnycseppel az ajkamra fagyott.
Öreg vagyok, kevés már az időm,
Lerobotoltam már életem javát.
E napon mégis elfelejtek mindent,
Az örömtől megifjúl vén apád.
Fogadd lelkem, születésnapodra
E két fagyott atyai könnycseppet
És gondolatban viseld talizmánként
Mint legszebb ékszert – kis szived felett.
Forrás: Dombóvári Hírlap 6. évf. 7. sz. 1922. febr. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése