Mint bölcsőt az anya ringatott
Álomra engem is két karod.
Voltam boldog s naiv gyermeked,
Kit elrejtett a nagy rengeteg.
Szivemre, mikor már havazott,
Ráragyogott a te tavaszod.
Halmaid borongós tetője
Felrepített a szűz felhőre.
Te adtál magányt, mélaságot,
Marasztaltál, ha messzi vágyott.
Szívem, e nyugtalan rossz gyerek
S hivták uj harcok, arcok, emberek.
Mecsek ma fájón nézek im feléd,
Hallod még szivem gyengéd énekét?
Forrás: Dombóvári Hirlap 6. évf. 5. sz. 1922. jan. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése