Nyakába húzta a kenderkötelet,
melyet lovának, vagy ökrének sodort,
azokat búval szélnek eresztette,
s agyonlövette az öreg komondort.
Mire vigyázna? – Kicsi gazdaságát
ujjai közül tépték, mint a szelek
- mikor rárohan a mezőre az ősz –
fa ágairól a rongy leveleket.
Istállójában pár tyúk kotkodácsolt,
éles ekéje vasán rozsda-térkép;
a vályú előtt szemet csörgetett, így
csalta disznaját – adóra lemérték.
Szalmakazalba fölszúrta kaszáját,
- a száraz nyélre hajlott eleget.
Padlása üres, semmije se maradt,
zsákjaiból port rázott s egeret.
Átgondolta jól, hogy mit kell tennie,
szíve nem bírt már semmit elviselni,
a percet sem, mi fájdalmat hozhat még;
egy fához kiment a sötétben, semmi
neszt nem hallott, a falu aludt, de – élt.
Reggel hír riadt szét… pár férfi jött le
a fák közt, levettük… S úgy éreztük mégis:
az elvesztett föld bánata megölte.
Forrás: Kis Ujság LXVII. (1.) évf. 29. sz. 1989. dec. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése