Sárosy Gyula (1816-1861): Ingeborg, önszületésnapján (svéd nyelvből)

 

Midőn anyám keblén viselt még
Ezer reménnyel volt tele
S gondolva szive magzatára;
Örömtől duzzadt kebele.
Lehullt a fájdalom gyümölcse:
De a gyümölcsből hajh! Mi lett…
Szegény anyám, ha tudta volna…
Dehogy szült volna engemet!

Nem a világ volt e világon,
Mit én először láthaték:
Ha van sötétebb a sötétnél,
Az: egy behullt siromladék;
S hogy nincs apám szívem –, szememnek
Legelső látmánya lett…
Szegény anyám, ha tudta volna,
dehogy szült volna engemet!

Eltünt az ifjúkor fölöttem
Valósúlatlan álmival,
Az álmok gondra vetkeződtek
A tettre vágyott férfival.
És jött a vész – és elragadta
Magával izzó lelkemet…
Szegény anyám ha tudta volna…
Dehogy szült volna engemet!

Alacsony volt bár börtönajtóm,
Nem léptem abba szomorún -
Tudván: hogy az, ha meghajoltam,
Le nem korholja koszorúm.
Egy jobb hitt olvasóba fűzött
Könyemből minden gyöngyszemet…
Szegény anyám, ha tudta volna,
Dehogy szült volna engemet!

Dicső anyám! Mégis, ha látnád:
Mi bölcs tűrővé tett a hit!
Dicső anyám! Ha élvezhetnéd
Önérzetem fenálmait!
Ha tudnád, mily híven betöltém
E földön embertisztemet:
Nem tartanád te fájdalomnak -
Még egyszer szülni engemet!...

Forrás: Sárosy Gyula: Én albumom. Pesten, Nyomatott Herz Jánosnál 1857.