Balogh Melanie (1837-1861): Románc

 
Zenének hangja mellett
Vidáman foly a tánc,
Az ifjak hő szívére
Borúl szerelmi lánc.
Hölgyet ragad mindenki
Karjára s vele lejt;
Minden fájdalmat s gondot
Végképen elfelejt.

Csak egy leányka volt bús
E vigság közepett:
Mert lelke a sötét mult
Éjébe tévedett…
Tudá mint szenved ifja,
Hogy szive mily beteg…
Mily forró volt a könye
S az arca mily hideg.

Még egyszer utójára
Mindenki táncra kél,
Az ablakon be jó a
Szerelmes esti szél…
S hoz lágy szárnyán magával
Kesergő hangokat…
Hallgatja a leány és
Szive majd meghasad…

S jőnek vidítni őt: de
Nem hall ez semmi szót;
Mint álmot… úgy merengi
Keresztül a valót…
A hangban olyan sok volt
A bú és a panasz…
Mert a lány kedvesének
Lélekharangja az!...

Forrás: Sárosy Gyula: Én albumom. Pesten, Nyomatott Herz Jánosnál 1857.