Együtt ülök a leánnyal
Csöndes, holdas alkonyon...
Suttogó fa védve árnnyal,
Harmat rezg a lombokon.
Együtt ülünk, hozzám hajtja
Szőke fürtös kis fejét,
Ajkamon van rózsa ajka...
Még ily boldog nem valék!
Mint folyondár átkarolva
Tartja reszkető kezem,
A meny üdvét megrabolva
Már e földön élvezem...
És elnézem szép szemnek
Sugaras két csillagát,
Melyből ábrándos lelkének
Gondolatja csillog át!...
S mit nem zeng el édes dalban
A világ költője sem:
Hü szerelmét egy sohajban
Elbeszéli – kedvesem.
Forrás: Hölgyfutár VI. évf. II. félév 8. sz. 1864. július
24. vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése